A finnugor rokonság megítélése az őstörténeti tudományokban
Klima László
Klima László docens
ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Finnugor Tanszék
Ezen a konferencián egymás között vagyunk, bevallhatjuk nyugodtan, hogy ez a finnugor rokonság nekünk gyanús. Ugyan ezt tanultunk az iskolában, majd később az egyetemen is, de akkor is gyanús. A finnugor népek rokonítása nem a régészek nevéhez fűződik, azt a nyelvészek állapították meg a finnugor nyelvek közös vonásai alapján, mi pedig a nyelvészetben járatlanok lévén, ezt a tézist - mi mást tehetnénk - elfogadjuk, és megpróbáljuk egyeztetni a magyarság őstörténetéről valló régészeti, történeti adatokkal. Régészként ugyanúgy viszonyulunk a finnugor rokonság tételéhez, mint az átlagos kívülálló értelmiségi. A finnugor rokonságnak a magyar közvéleményben ma is sok ellendrukkere van, de az ellendrukkerek már a 18. század óta folyamatosan hangot adnak véleményüknek.
(...)
Én azonban úgy gondolom, hogy a finnugor rokonsággal szembeni fenntartásainkat nem lehet úgy feloldani, ha politikai síkra tereljük a kérdést. Az ellenérzések valós alapjául szolgál az a tény, hogy egy nem nyelvész kívülálló, de különösen egy régész számára a magyar nép finnugor rokonságára utaló jegyek igen csekély számúak. Ezért meg kell próbálnunk körüljárni azt, hogy mit is jelent a finnugor rokonság a magyarság történetében. Már az első viták idején is leírtak olyan véleményt, amely jó kiindulási alapot nyújt a számunkra. Pázmándi Horvát Endre jelentette meg a Tudományos Gyűjteményben A' Magyar Nemzet nem finn származatú című cikkét. Ebből idézek most: „...finni származásunk legderékebb támaszának tartják a finn és a magyar nyelv között észrevett hasonlóságot. Legyen úgy! Nincs is éppen tagadva ez a hasonlóság, sőtt némünémü rokonság is a két nyelv között, de nem akkora, nem olly rokonság, hogy belő1e a' nemzeti atyafiság, az egymástó1 való származás, az ultima origo következnék." És éppen ez az, amire föl szeretném hívni a figyelmet, a nyelvrokonság és a „nemzeti atyafiság" közti különbségre. A két fogalom között nem éreztek különbséget a finnugor nyelvrokonság kutatói, de nem sötét, hátsó politikai céljaik miatt, hanem tudományos meggyőződésükbó1 eredően. Számukra egyértelmű volt, hogy rokon nyelveket csak rokon népek beszélhetnek. A „nemzeti atyafiság" egyik tényezője antropológiai probléma. Rokonai vagyunk-e a ma élő finnugor népeknek? Kívülállóként elfogadjuk az antropológusok állítását, hogy a honfoglaló magyarság jelentős részénél kimutathatók a finnugor kapcsolat jegyei.
Minket viszont abbéli minőségünkben, hogy ezen konferencia résztvevői vagyunk, leginkább a „nemzeti atyafiság" azon tényezője érdekel, hogy a Kárpát-medencébe érkezett elődeink kultúrájában mennyire volt jelen a finnugor rokonság. És éppen az a mi kételkedésünk alapja, hogy saját tudományunk eredményeivel nem tudjuk alátámasztani azt, amiben hinni szeretnénk - a finnugor rokonságot. A honfoglaló magyarság anyagi kultúrájában ugyanis nem találjuk a finnugor eredetű elemeket.
Vannak olyan régészeti leletek a honfoglalás korából, amelyek pontos mását, vagy hozzájuk nagyon hasonló darabokat találtak más finnugor népeknél. Mordvin hasonmását ismerjük a karancslapujtői veretes övnek, tarsolylemez és tarsolylemez töredékek, gömbsorcsüngős fülbevalók, szablyák, sza1tovói típusú fejszék, gyűrűk szintén a mordvinoktól ismertek, valamint a cseremiszektől is. Ezek az általános lovasnomád kultúra fegyverei, használati eszközei, ékszerei, de a közép-volgai finnugoroknál hiányzik ennek a kultúrának az egysége, náluk a fent említett tárgyak azért találhatók meg, mert ők a legdélebbre lakó finnugorok (természetesen a magyarok kivételével), és területük határos a Közép-Volga vidéken némileg északabbra hatoló füves övezettel. Finnugor eredetűnek tartják a honfoglaló magyarok sírjaiban esetenként föllelhető halotti szemfedőket is. Ezek változatai: az egész arcot befedő nemesfém lemez szem-, és szájnyílásokkal, külön lemez a szemeknek, illetve a szájnak, szintén nyílásokkal, és a harmadik változat szerint fém ruhadíszek, vagy pedig pénzek az elhunyt szemén és a száján. A halotti szemfedők a Volga-Káma vidékről valóban ismertek finnugor temetőkből, de volgai bolgár temetőkből is. Nem vitás, hogy azonos célt szolgáltak, azonos hiedelmek miatt használták finnugorok és bolgárok is. Ezek a hiedelmek származhatnak az általunk ismert szemfedők használatánál korábbi időkből is, de ezt nem tudjuk bizonyítani. Ezek a szemfedők azonban csak akkor terjednek el a Volga-Káma vidéken, amikor az ott élő népek átveszik a lovaspásztor kultúra egyes tárgyait is, azokat, amelyekről az előbb szóltam. A honfoglalás kori temetőkben feltárt halotti szemfedők tehát valószínűleg nem magyarázhatók a magyar nép finnugor eredetének bizonyítékaiként, ezek a szemfedők egy igen kiterjedt eurázsiai areára utalnak. Ezen area nagyságát jelzik egyes pontjai az i. sz. 1. évezredben: a Volga-Káma vidék, a Krím-félsziget és a 7-8. századi asztanai temető (Turfáni medence, Kína).
(...)
A régészeti leletek világosan bizonyítják, hogy ebben a kapcsolatrendszerben mely terület dominált: a finnugorokhoz minden új délről érkezett.
(...)
Mindebből az következik, hogy a honfoglalás régészeti emlékeit vizsgálva nem mutathatók fel a magyar nép finnugor eredetének bizonyítékai, és nem az ilyen bizonyítékok keresése a honfoglalás kori régészet fő feladata.
Klima László: A finnugor rokonság megítélése az őstörténeti tudományokban.
Móra Ferenc Múzeum Évkönyve. Szeged, 1984/85-2
(1991). 531-535.