A korai avarok nyelve
Szekeres István
Kr. u. 567-ben Baján vezetésével a Belső-Ázsiából kiszorított avarokból és heftalita hunokból álló nép foglalta el a Kárpát-medencét.
Türk üldözőik elől 557 végén érkeztek a Kaukázus előterébe, ahonnan követséget küldtek Konstantinápolyba. Szövetségi szerződés (és évjáradék) fejében vállalták, hogy a birodalmat fenyegető utigurokat, kutigurokat, saragurokat és szabírokat leverik, akiket a következő néhány év alatt uralmuk alá kényszeríttetek. 562-ben az Al-Duna mellől újabb követség kereste fel I. Iustinianust, hogy kijárják letelepedési helyszínül a Balkán hegység és az Al-Duna között elterülő, területet. Előterjesztett kérelmüket I. Iustinianus azzal utasította el, hogy részükre a gepidák országát ajánlotta fel. Csakhogy az Olt völgyét erős gepida, a Vaskapu menti átjárót bizánci őrségek zárták el. Ekkor az avarok már nagyobb részt a Havasalföldön tanyáznak.
Így a Kárpátokat északról megkerülve nyugat felé próbálkoztak, ahol az Elbánál a frank Sigebert hadereje megállította őket. 565. november 28.-án, I. Iustiniánus halála után hét nappal (!) ismét megjelennek Konstantinápolyban, de ekkor az al-dunai határzár megerősítése mellett II. Iustiniánus még az addig érvényben lévő szerződést is felbontja velük. Ezek után ismét megkerülik a Kárpátokat és Türingiában megverik a frankokat, Sigebert is csak váltságdíj ellenében szabadult 566 késő őszén.
Ekkor, 566-67 telén Alboin longobárd uralkodó követei szövetségi ajánlattal keresik fel Bajánt, felajánlva a gepidák országát és a zsákmány felét. A Duna bal partján be is vonult haderejük a Kárpát-medencébe. Kunimund gepida király a longobárdok ellen összevonta haderejét, amikor értesült az avarok támadásáról, amit végül Baján serege vert szét. A csatában meghalt gepida uralkodó koponyájából Baján ivóedényt készíttetett, s győzelmi ajándékként elküldte Alboinnak.
Lehet, hogy e „győzelmi ajándék" és az avar haderő (közelsége) miatt a következő év tavaszán a longobárdok gyorsan felkerekedtek a Dunántúlról és elvonultak Itáliába, a róluk elnevezett Lombardia területére. Ezzel Szent István állama előzményeként az egész Kárpát-medence Baján honfoglaló népének birtokába került. Avar múltunkra utalnak (utalhatnak) uar-hun> varkun > Várkony helyneveink.