A magyarok genetikája
Dr. Béres Judit
2002. július 24.
Az őstörténet-régészet napja
Dr. Béres Judit, humángenetikus
Joggal kérdezhetik, hogy egy olyan intézetben, ahol elsősorban orvosbiológiai kutatások folynak, hogyan juthatunk el oda, hogy a hazai etnikum genetikai struktúráját vizsgáljuk, a magyar népesség eredetét elkezdjük kutatni.
Ennek egészen egyszerű oka van: Számos olyan népcsoport van, amelynek sajátos betegségspektruma van. A finnek például, akik viszonylag egy földrajzi izolációban élnek, harmincnál is több betegséggel rendelkeznek, ami csak rájuk jellemző. Vannak bizonyos anyagcsere-rendellenességek, elsősorban zsíranyag cserét, idegrendszert érintő betegségek, amelyek csak az askenázi zsidók körében fordulnak elő. Az elzárt szigeteken vagy hegyvidéki területeken élő népcsoportoknak vagy az indiánoknak is van sajátos betegségspektrumuk.
Miután az egyes népcsoportoknak eltérő a betegségspektruma, így a hazánkban élő népcsoportok vizsgálata is fontos volt. Egyszerűen azért, mert egy-egy népcsoport a gyógyszerekre is másképp reagál. Alapkutatás szintjén azt próbáltuk megnézni, hogy részben a hazánkban élő etnikumok között milyen genetikai kapcsolat van, részben hogyan illeszkedik ez Európa más népességéhez vagy akár Európán kívülihez is. A tényekre hagyatkozva, két részben mondom el a '80-as és '90-es években végzett kutatásaink eredményét.
A '80-as években ún. klasszikus genetikai markereket vizsgáltunk, azaz vércsoportot, szérumfehérjét. Ezek olyan genetikai jelzőgének, markerek amelyeket nem befolyásolnak a külső tényezők. Nagyon egyszerű lett volna a dolgunk, ha lennének olyan jelzőgének, amelyek jellemzőek például a jászokra, de nem jellemzőek a csángókra stb. Ilyen genetikai marker azonban nincs. Valójában csak arra tudtunk hagyatkozni, hogy az a 31-32 ezer génünkből azokat megvizsgáljuk, amelyeket módszereink lehetővé tesznek, és így megnézzük, mennyire térnek el az egyes népcsoportok adott egyéneiben a genetikai markerek. Ilyenkor egy adott géngyakoriság értékéből lehet genetikai távolságot számolni. Ennek alapján megmondhatjuk, hogy az egyes népcsoportok milyen genetikai távolságban vannak egymástól, milyen mérvű a genetikai rokonság.
Kilenc hazai etnikum 12 populációját vizsgáltunk meg. Ez úgy történt, hogy én magam két hónapra leköltöztem az adott településekre. Alapos elővizsgálatot, családfafelvételt végeztem, ami után vérvételre került sor, majd a feldolgozásra és az értékelésre. A romákat fontos vizsgálni, hiszen hivatalos adatok szerint 5-6%-át teszik ki a lakosságnak, de a valójában ez 10% körül van. Vizsgáltuk részben a Baranya-megyei beás cigányokat, részben a Szabolcs-Szatmár-megyei oláh cigányokat. Már a klasszikus markerek alapján azt találtuk, hogy a két populáció között genetikai eltérés van. Viszont egyértelműen kimutatható volt, hogy a cigányok É-Indiából származnak. A jászok vizsgálata során az is nyilvánvaló volt, hogy perzsa királyi leszármazást mutatnak. Az askenázi családok eredete elég egyértelmű volt, hiszen nagyon jól illeszkedtek akár Izrael, akár az USA területén élő más askenázi zsidó népességekhez.
Azt vártuk volna, hogy a kis-és nagykunok kisebb genetikai távolságot mutatnak, de meglehetősen erősen eltértek egymástól. Szerettük volna a székelyeket és a csángókat eredeti szülőhelyükön vizsgálni. Jóllehet '84 és '89 között került sor német-magyar akadémiai együttműködésben a kutatásokra, mégsem kaptunk több éves várakozás ellenére engedélyt az Erdély területén végzendő vizsgálatokhoz. Így végül a Baranya-megyei Egyházaskozáron vizsgáltuk meg a 161 moldvai magyar családot, ill. Kóka Rozália segítségével Érden és Zombán a bukovinai székelyeket. Amikor egy kisebb népcsoport, leválva a nagyobb közösségétől egy adott területen él, előfordulhat genetikai sodródás. Így nem azt a képet kapjuk, mintha az eredeti szülőhelyükön vizsgáltuk volna őket.
Mindenképpen egyértelmű volt, hogy az a csángók azok, akik a legtávolabb állnak az összes többi vizsgált népcsoporttól, de ők álltak a legközelebb a finnekhez. Ezt azért emelem ki, mert majd a '90-es években történt, molekuláris biológiai szintű kutatások során meg kell mondanunk, miért a csángókat választottuk ki. Ez volt az egyik ok. Hasonló volt a helyzet a bukovinai székelyekkel is. Antropológus, etnográfus és történész kollégák azt javasolták, hogyha ősmagyarokat keresünk, akkor legjobb, ha az Őrségbe megyünk. A genetikai vizsgálatok eredménye azt mutatta, hogy ilyen ősmagyar népcsoport az Őrségben biztosan nincs, nagyon közeli genetikai rokonságot mutattak a dél-szlávokkal, a vendekkel.
Volt egy másik referenciacsoport, az ún. budapesti kevert minta, amely viszont leginkább a német és szláv népcsoportokkal mutatott genetikai rokonságot. Vizsgáltuk még a palócokat és a matyókat, akik azért voltak érdekesek, mert ők genetikai szempontból egy népcsoportnak tekinthetők, inkább csak a vallásuk és a kultúrájuk miatt ismertek különálló népcsoportokként. A klasszikus markerek alapján tehát nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy egyértelmű volt a cigányok észak-indiai eredete, a jászok perzsa, iráni származása, és hogy a kevert magyar lakosságra a német és a szláv befolyás volt jellemző.
Mindenképpen tovább kellett lépnünk. Nem csak vércsoport-és szérumfehérjéket vizsgáltunk, hanem DNS szinten néztük meg és hasonlítottuk össze a népcsoportokat. Ismert, hogy a sejtmagon kívül van egy másik sejtalkotó, a mitokondrium. Ennek saját örökítőanyaga van. Ez azért érdekes, mert az ebben lévő mindössze 37 gén kizárólag anyai ágon öröklődik. Így lehetett kimutatni, hogy az ún. ősanyánk még 200 ezer éve élt Afrika területén. Az Y-kromoszómán is vannak olyan eltérések, amelyek viszont csak apai módon öröklődnek, és éppen ezért e kettő vizsgálata mindenkor ideális molekuláris biológiai kutatásokra.
Fontos, hogy el tudjuk helyezni magunkat Európában, összevetve adatainkat más népcsoportokéval. Nyilván arra is hagyatkoznunk kellett, mely országok voltak aktívak. Minden ország a maga etnikumait vizsgálta molekuláris-biológiai szinten. Különböző kormányközi együttműködések keretében, részben finn-magyar, török-magyar, olasz-magyar együttműködésben - az anyagi kerettől függően - dolgoztunk. Például a finnekkel 16, finnugor nyelvcsaládhoz tartozó népcsoportot vizsgáltunk. A feldolgozások után összevetettük az eredményeket az indo-európai nyelvcsalád más népcsoportjaiban történt vizsgálatokkal. A hazai etnikumok, elsősorban csángó, bukovinai székely, kevert magyar, palóc és kiskun minták alapján a következő eredményre jutottunk: Egészen bizonyos, hogy a finnekkel a nyelvi rokonságunk ellenére nem mutatunk genetikai rokonságot. Ez olyannyira egyértelmű volt, hogy az indo-európai nyelvcsalád adott etnikumaival kisebb volt a genetikai távolság, mint a finnekkel.
A lappok esete is nagyon különös, hiszen az ő eredetük sem ismert. Éppen az Y-kromoszóma polimorfizmusa alapján, tehát apai öröklődés alapján mutatható ki, hogy az egyik vonal Közép-Ázsiából származó őst jelent. Ha nem akarunk nagyon szkeptikusak lenni, akkor persze azt is mondhatjuk, hogy nagyon kevés ősünk van. Ha megnézzük az eddigi összes publikált eredményt, úgy tűnik, hogy Európa férfi lakosságának 95%-a mindössze 10 férfitól eredeztethető, akik közül kettő a paleolitikum idején került Európába, a másik nyolc pedig a neolitikum idején.
Ezek után joggal vetődik fel a kérdés: Ha ilyen kevés ősre vezethető vissza Európa lakossága, akkor miért olyan fontos vizsgálni a finnugor vagy az indo-európai nyelvcsalád különböző népességeit? Talán azt fontos összegeznünk, hogy egyrészt mindenkit foglalkoztat a szűkebb körű származása, másrészt pedig a ma élő népességekről van szó.
Arra gondoltunk, jó lenne úgy továbblépni, hogy ne csak a ma élő népességeket vizsgáljuk, hanem honfoglalás kori temetők csontmaradványaiból és fogakból is vonjuk ki a DNS-t. Lehetőség van rá, hogy archaikus DNS-t vonjunk ki a csontokból és fogakból. Jelenleg ezek a vizsgálatok folynak a Szegedi Biológiai Kutató Intézet segítségével, ahol részben a kun vezér, részben pedig Árpád-kori temetők csontmaradványait vizsgálják. Az lenne az igazi, hogyha a vándorlásunk megfelelő évszázadainak vagy évezredeinek a genetikai nyomai tetten érhetők lennének. Manapság ezt azonban objektív eszközökkel meg tudjuk tenni úgy is, hogy akár a ma élő, akár a fosszilis anyagot vizsgáljuk.
Hangsúlyozni szeretném, hogy nem csak alapkutatás szintjén, tehát nem csak populációgenetikusok számára fontosak ezek a kutatások, hanem a klinikusok számára is. Hiszen arra is gondolnunk kell, ami klinikai vonalon is igazolja, hogy a finnekkel nem állunk genetikai rokonságban. Vannak olyan anyagcsere-betegségek, amelyek már újszülött korban, vérből kimutathatóak. Azok a betegségek, amelyeket nálunk újszülött korban ki tudnak szűrni, az a finnekre nem jellemző, és fordítva is igaz ez. Ennek van gyakorlati jelentősége is, hiszen például nem mindenki képes a tejcukrot megemészteni - pl. a hazai roma lakosság 56%-a, a nem roma lakosság mindössze 36%-a. Az alkoholérzékenység is eltér a különböző népcsoportoknál: A keleti nagyrassz egyes népességei nem tudják kellően lebontani az alkoholt, ahogy vannak különbségek ebben a hazai roma és nem roma lakosság körében is.
Ezekhez a kiterjesztett kutatásokhoz a roma parlament több évvel ezelőtt nem akart hozzájárulni, mondván, hogy a kutatásokból azt akarjuk kihozni, hogy ők nem képesek megemészteni a tejet, ezért isznak sok alkoholt. A kutatásokat sokszor ilyen primitív engedélyek hiányában nem tudjuk kiterjedten elvégezni. Bizonyos, hogy vannak olyan genetikai betegségek, amelyek a romák körében gyakrabban fordulnak elő. Albánia kivételével Európa összes más országában megtörténtek a romákra jellemző betegségeket kiszűrő vizsgálatok. Ilyen például a veleszületett zöldhályog, neurológiai rendellenességekkel társuló, veleszületett szürkehályog, bizonyos típusú bőrbetegségek. Ez azért lényeges, mert ezek géndiagnosztikával megelőzhetők. Ha tudjuk az adott családról, hogy egy bizonyos rendellenességgel bírnak, akkor a leendő újszülöttnél megelőzhető a betegség. Ezek a betegségek egyszerűen csak azért halmozódnak, mert nagyon nagy fokú a rokonházasság a romák körében. Első, másodfokú unokatestvérek, nagybácsik az unokahúggal házasodnak. A hazai etnikumok származásának tisztázását célzó kutatásoknak klinikai szempontból, sőt a prevenció, megelőzés szintjén is nagy szerepük van.
Alapkutatásunk fő üzenete azonban az, hogy noha a finnugor nyelvcsalád tagjai vagyunk, de genetikai szempontból nem állunk velük rokonságban. Csak a fosszilis, archaikus DNS-vizsgálatok elemzésének a lezárása után jelenthetjük majd ki egészen biztosan, hogy a törökökkel nagyobb mérvű a genetikai rokonságunk. Azt gondolom, hogy miután olyan bőséges információ éri Önöket itt az egy hét során, hogyha a humángenetikai kutatásokból ezek az üzenetek megmaradnak, ez elegendő is.
(Minden egyes népcsoportról összegyűjtött adatok vizsgálatai, az összehasonlítások 2003-2004-re lesznek meg.)
Dr. Magyar Gábor:
Nagy segítség volt számomra ez az előadás. Nem volt igazán nagy dolgokról szó, ezek mégis nagy dolgok.
Az volt az utolsó kérdés, hogyan lehetne kiszélesíteni ezt a fajta törekvést, hogy küzdjünk a saját értékeinkért. Szerintem amikor itt összegyűlünk, mindenki erre szeretne választ kapni. Arra, hogy az ember életéből hiányzik az a fajta melegség, az a szeretet, amellyel a saját értékei felé tud fordulni. Sajnos a mai helyzetben az agyunk nem a saját értékeink szerint működik. Nem tudunk lojálisak lenni magunkkal szemben, mert ennek a gyakorlatát elvették tőlünk, mentális, asszociációs szinten nem vagyunk képesek rácsatlakozni. Rögtön elkezdünk összemenni, amikor erről a dologról van szó, elkezdjük a gerincünket megroppantani, mert ezt szoktuk meg.
Tudomásul kell venni, hogy hatalmas jelek vannak, amelyekre támaszkodni tudunk. Ha semmi mást nem teszünk, csak annyit, hogy minden nap, amikor felkelünk, belemondjuk a tükörbe, hogy a magyar király apostol volt, akkor már tettünk valamit. Az Árpád-kori Európában a magyar király számított egyedül apostolnak. Mindenki tudta az akkori Európában, hogy a magyarok egy olyan területről érkeztek, amely kulturálisan, hagyományait tekintve, szakralitásban magasan fölötte áll az Európában akkor regnáló, a tehenet kultikusan megtermékenyítő népektől. Mindenki tudta, hogy az a népesség, amely Európába érkezett, honnan jött.
Ez egy biztos, megnyugtató pont. De ehhez kell valaki, aki kimondja, aki szembesít bennünket, hogy a mi népünk egy ilyen területről érkezett, a kultúránkhoz nem lehetett legális eszközökkel hozzányúlni, a királyunk apostoli mivoltát, állami, gazdasági hatalmát, szervezőképességét nem lehetett megkérdőjelezni, csak terrorista eszközökkel. Mondjuk ki: Akár a szent királyaink sorozatos pusztulását, akár a magyar állam köré szerveződött folyamatos romboló erőket tekintve tudomásul kell vennünk, hogy minket tervszerűen és nagyon keményen támadtak terrorista eszközökkel. Lassan most már mi leszünk a terroristák. A híradóban hallottam, hogy az oroszok minden hónapban fejbe lőnek ötven csecsen férfit, mert az ötszázezer csecsent szépen, tervszerűen ki kell irtani. Teszik ezt a terrorizmus elleni harc, a humánum jegyében.
Még egyszer meg szeretném köszönni ezt a tisztánlátást. Most is hangsúlyozom, ha bárhol cselekedni kell, én ott leszek. Ha alapítványt kell létrehozni, vagy bármi mást, akkor megyek a barátaimmal együtt. Most már feladatokban kellene megtestesülnie a saját magunk szeretetének, hogy végre tudjunk magunknak örülni, és jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ehhez az kell, hogy tényleg elkezdjük tenni a dolgunkat.
Dr. Lázár Imre:
Létezik az a fogalom, hogy a nők el vannak némítva az antropológiában, ez a mutizmus. Ez a kifejezés a magyar történetírásra is igaz. Egy évet töltöttem Londonban, és megpróbáltam a nyomára akadni a hírünknek. A hungry=éhes szóvicctől kezdve a legelnémítottabb, legüresebb híradásokra akadtam. Két könyvtárban is próbálkoztam, és ez az ún. elnémítottság egyértelmű volt. Az Iparművészeti Múzeumban rátaláltam egy középkori kiállításra, ahol az európai középkorból teljesen hiányzott a Kárpát-medence. Az angol szigeten mi még most sem vagyunk jelen. Az elnémítottság egy antropológiai kategória.
Vajon vállalkozik-e majd egy történész arra, hogy végigvegye az autoimmun jellegű, az elnémított, elhallgatott jellegű fehérfolt szerű vagy autoagresszív történetírást? Ki lehet-e ezt adni a miskolci egyetemen, az ELTE-én vagy Szegeden feladatba? Kellene írni egy antropológiai metatörténészetet.
A '90-es évek elején megjelent egy könyv egy német kutatásról. Czeizel Endre jegyezte a szerzőket, az egy szélesebb munkacsoport volt. Az eredményekre hivatkozva tenném fel a kérdésemet. Engem mellbe ütött a mintavétel. Egy patinás német-szlovák várost vett a munkacsapat a magyar etnogenezis egyik mintájául. Tehát a budapesti vizsgálattal kapcsolatban is elhangzott, hogy a szlovák és a germán jelentős genetikai részvételt jelent.
Egy másik antropológiai vizsgálat ezt az irányt kikerülte, és az alföldet mérte fel. A vizsgálatban megütötte egy ellentét a fülemet. Az egyházaskozári autentikus csángó minták igazolták, hogy a génközeliség az egy és kettő közötti kategória, 1,6-os a cellulológiai mintavétel elemzése szerint. A vizsgálat még egy dolgot mutatott: A moldvai csángók egyszerre mutatnak génközeliséget a finnekkel, és az irániakkal. Ez egy nagyon fontos jelzés. A moldvai csángókat nyelvi és vallási karantén védte 6-800 évre. Az elmúlt ötven évet leszámítva endogám területnek tekinthető a magyar nyelvterületen. Ebben a mintázatban egyszerre mutatott közelséget a finn és az iráni gén. A székelyeknél és az Őrségben türk közelség volt, ami egyébkent egy vend vidék, tehát ott nincs endogámia.
A másik kérdésem: A szegedi mintavételről szeretnék információt kérni. Az örmény és az ujgur mitokondriális antigén vizsgálatok eredményéről kérem, ebben a kontextusban szóljon. Nekünk nagyon fontos a finn-iráni-moldvai csángó háromszög, mert a finneknél közép-ázsiai szöveganyagok is jelen vannak: Az „Antanténusz szórakaténusz kezdetű" mondókának az akkád vagy sumér olvasata.
Dr. Béres Judit:
Helyesnek találom megismételni: Hogyha a magyarság eredetéről beszélünk, - nem voltam elég definitív - akkor célszerű inkább az egyes etnikumok eredetéből kiindulni. Éppen azért, mert jóllehet nyilvánvaló, hogy a cigányok É-Indiából származnak, a jászok Perzsiából, de ugyanígy az is fontos, hogy a kis és nagy kunok a türk mintával mutatnak közelséget. Ezért beszéltem a közép-európai kevert génekről. Leginkább nyilván a budapesti kevert mintában mutatható ki a szlávok és a németek közelsége. Az őrségieknél nem volt iráni közelség, kimondottan a dél-szláv vendekkel való genetikai közelség mutatható ki.
A 30-32 ezer génből harmincas nagyságrendet tudtunk vizsgálni. Valószínűleg ha másik harminc gént választunk ki, vagy X idő múlva ismét egy másik harmincat, akkor biztosan árnyaltabb lehetne a kép. Tulajdonképpen nem lehetünk kinyilatkoztatóak, ezek a genetikai távolságok is relatív számok. Nem is igazán fontos tudnunk a számokat. Érdemes úgy meghatározni, hogy kis, közepes vagy nagy a genetikai távolság.
A csángókkal és a székelyekkel kapcsolatban: Fél mondattal utaltam rá, hogy amennyiben egy kisebb közösség kiválik egy nagyobból, akkor a genetikai sodródás olyan értelemben fontos, ami a finn betegségek kialakulására is jellemző. A finnek kb. öt millóan vannak egy viszonylag zárt közösségben. Olyan jók az evangélikus egyház anyakönyvei, hogy vissza tudtak menni a 15-16.századig egy-egy család esetében. Így ki tudták következtetni, mikor bukkant fel a családban a betegség, mikor történt a génhiba. Ha ugyanígy követnénk az egyes etnikumok családútját, szintén tetten érhető lenne, csak ehhez szűk a tudásátmérőnk.
Az örményekkel és az ujgurokkal kapcsolatos kérdés egy kerületkérdés. A Szegedi Kutatóintézet vizsgálatai még nem lezártak.
Biztosan tudják, hogy a génállományunk 98,2%-ban megegyezik a csimpánzéval. Valójában a nők és a férfiak között sokkal nagyobb genetikai különbség van, mint az egyes népcsoportok között. A szakmán belül még az is egy kérdés, hogy nem célszerűbb-e a különböző neműek genetikai polimorfizmusát vizsgálni szemben az egyes népcsoportokéval. Tehát ennyire vad elképzelések is vannak.
Az antigén vizsgálatok mindenképpen az immunológiában történnek. Egy japán professzor megnézte, hogy két immunoglobulin területén, tehát az immunológiai vizsgálatok terén mi a japánokkal vagyunk genetikai közelségben. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy talán a génállományunk közelebb áll egy pápua-új-guineaiéhoz, mint mondjuk egy inari lappéhoz. Egy mintavétel esetében az is fontos, hogy hol történik. Lehet, hogy nem is reprezentatív a minta. Úgy gondolom, egyetlen kiragadott példából nem lehet ilyen messzemenő következtetéseket levonni.
Dr. Bakay Kornél:
A felém intézett kérdésre válaszolok, de a másik kérdéskörhöz is hozzászólnék régészként.
Nagyon súlyos kérdést hallottunk megpendíteni. Az ennek az irányzatnak a magvát képező ún. László-iskola nagyon régóta, központi kérdésként próbál kitörni a rendkívül nagy értékű, ugyanakkor rendkívül zárt anyanyelvi világunkból, amely egy hihetetlenül nagy érték, de egyben egy szigetelő fal. A világ számára csak úgy tudjuk elfogadtatni magunkat a Magyar Gábor által bemutatott értékrend és önbecsülési mérce szerint, ha olyan nyelven hirdetjük magunkat, amelyet a világ ért.
Ennek érdekében létre kéne végre jönnie egy olyan anyagi bázisnak, amely a világ elképesztő tájékozatlanságát, félretájékozottságát helyre tenné. Amennyire a románok, a szerbek, a szlovákok, a csehek, bizonyos mértékig még a lengyelek is rendkívül sokat áldoznak angol, német, francia kiadványokra, amelyekben hirdetik a maguk tévtanait. Ilyen magyar próbálkozások nincsenek.
Mondok egy példát, milyen hatalmas bukásaink vannak az április 7-én kívül is, de azzal szerves összefüggésben. Az elmúlt esztendő végén, ez év elején végre úgy tűnt, hogy sikerül egy milliárdos atyánkfiát rávenni, hogy egy angol-orosz-magyar nyelvű, nemzetközi kutatókkal készülő könyv kiadására. Ennek az lett volna a címe: „Atilla király és elődeinek birodalma - A hun-magyar rokonság a történelemtudomány fényében". Több mint húsz szerző felkérésével megindult a munka. Szabályos szerződéskötés történt egy tízmilliós keretről. Nem tudom megfelelő jelzőkkel illetni, mit jelenthetett volna ennek a műnek a létrejötte, még ha csak 5-8 ezer példány került volna ki belőle a világ tudományos köreibe és olvasóközönségéhez. Meg is indultak a munkálatok. Elképzeltem, hogy életem egyik nagy álma megvalósul. Van egy-két angol, német és orosz nyelvű könyvem, de ilyen jellegűt azért még nem sikerült létrehozni. Április 7-én ez az atyánkfia azonnal felbontotta a szerződéseket. Nagyon kínos volt, hiszen kínai, kazah, kirgiz, orosz, ukrán, amerikai, kanadai, német kollégák fölkérését kellett visszavonni. A terv kútba esése nem csak személyesen számomra egy nagy fájdalom, hanem abból a szempontból is, hogy ismét meghiúsult, köddé foszlott egy ilyen rendkívül fontos kezdeményezés. Nem csak rólunk, magyarokról nem tudnak szinte semmit, vagy valótlanságokat. Az Atilla kérdéskör is ilyen, amiről tudnak, de csak azt, amit tudni akarnak.
Megismétlem: A legnagyobb szükség lenne egy ilyen alapra, bázisra, hogy az ehhez hasonló kutatásokat, terveket meg tudjuk valósítani.
A finn-iráni-csángó kérdéskörrel kapcsolatban: természetesen én nem értek a DNS-vizsgálatokhoz, tehát nem ilyen értelemben szólnék hozzá. Sok finn régész, antropológus barátom, kollégám van, és amennyire tudom, követem a szakirodalmat is. Most már egyre határozottabb a finn őstörténet képviselőinek az álláspontja, hogy a magyar és a finn nyelv kétségbevonhatatlan rokonságának eredője nem a megdőltnek látszó finnugor származáselmélet. Választ várok arra, hogy az általam olvasott következő feltevés alappal bír-e: A finnek nyelvcserével jutottak a nyelvük szerkezetét, és a szókészleti állományt illetően. De valójában egy szarmata alaprétegű, germán népről van szó.
A szarmata kérdés azért izgalmas, mert a lengyel őstörténet is újabban rendkívül komoly figyelmet fordít arra, hogy a lengyelek csak félig szlávok, és félig szarmaták. Nem csak azért, mert Szarmata-fennsíknak hívták a lengyel földet, hanem régészeti és antropológiai jelek is utalnak erre. A szarmata nyelv szintén egy toposz, akár a szkíta vagy az iráni nyelv, hiszen az egyikből fűzték a másikat, és tautológikus módon próbálták ezt igazolni. De ha ettől eltekintünk, akkor elképzelhető, hogy a finn-magyar nyelv rokonsága ill. az antropológiai jellemzők gyökerei ide nyúlnak vissza.
Dr. Béres Judit:
Sajnos annyira szűkek a lehetőségeink, hogy mi teremtjük meg a kutatásaink anyagi feltételeit, és jórészt nemzetközi együttműködésben végezzük őket. Majdnem hogy szégyen, mennyi feltáratlan anyag van, amelyeket nem tudunk itthon feldolgozni.
Dr. Magyar Gábor:
Ez egy feladat, amit meg kell oldani. Ennek a munkának, amelyről Dr. Bakay Kornél beszélt, meg kell születnie. Ez létkérdés. Ha valaki ezt nem látja, akkor vak. Itt az idő, hogy tegyünk valamit. Ki gondolja, hogy Magyarországnak nem fontos egy ilyen mű létrejötte? Én részemről e könyv kiadásához 100.000.-Ft saját tőkét szeretnék felajánlani, és vállalom, hogy a környezetemben lévő emberektől még ugyanennyit összeszedek. Ez 2%-a annak az összegnek, amiről szó volt, de ebben az országban nem 5-10 ember él.
Mindenkit kérek, hogy ragadjuk meg a lehetőségeket. Ez egy komoly lehetőség. Most már nem sopánkodni kell, hanem tennünk végre valamit.
Hozzászólás a közönségből:
Amint hallottam, a határon túliak nem nagyon fértek bele a genetikai kutatások keretébe. Nem lenne egy megoldás arra, hogy akik most igényelték a státusigazolványt, azok részt vehessenek benne? Vagy most már csak az anyagiakon múlik a dolog?
Nem lenne mód rá, hogy a saját kockázatomra, adatvédelem mellett adjak vért, a másik ország engedélye nélkül?
Dr. Béres Judit:
Az a baj, hogy minden egyes kutatáshoz etikai bizottság engedélye szükséges. Akik Erdélyből és Csángóföldről átjöttek - Petrás Mária és Kóka Rozália is segített nekünk -, azokat szinte partizánakciókkal kerestük meg Budapesten, ha már nem mehettünk ki. Azonban még így is elég szigorú feltételeket szabtak. Elég sok szervezőmunkát igényelnek a hivatalos úton történő vérvételek. Ha valamiféle személyes kontaktus révén összehozunk egy együttműködést, ilyen úton járható, például a jövő évi tábor keretében.
Ezért nagyon hálásak lennénk.
Közönség:
Nagyon sok félremagyarázás történt a történelmi firkálmányok szintjén. Igaz az, hogy a Karoling dinasztia 300 évet beírt a történelembe?
Dr. Bakay Kornél:
Az ötletgazda egy hóbortos bajor ember, aki rendkívüli tiszteletre méltó szenvedéllyel fordul a népe múltja felé. Újságíróként kezdte a pályáját, ezért nagyon szereti a megdöbbentő kuriózumokat. Így született meg ez a hírhedtté vált műve, amely nagy késéssel eljutott a magyar közönséghez. Akik révén ez elsőként népszerűsíttetett, azok általam rendkívül becsült kollégák, különösen az egyik. Súlyosan nem értek egyet az általa vélt tanokkal, ezért nagyon nehezemre esik ezeket részletezni. Csak annyit mondanék róla, hogy teljesen alaptalan feltevésről van szó, amelynek természetesen vannak olyan jellemzői, mint a történelem egészének. Próbáltam elég sokszor utalni rá, hogy homályos, zavaros, ellentmondásos források között lehet „a zavarosban halászni".
Az az ötlet, hogy Kr.u. 614-től - Isten tudja, milyen alapon - 298 évet törölni szándékozik, érthetetlen. Tehát azt mondja, hogy innentől számítva 298 év nem létezett. Ennek én elkészítettem egy tárgyilagos, de kemény bírálatát egy folyóirat számára, amely a szerkesztőség eddig nem jelentetett meg éppen amiatt, amit az előbb elmondtam. Nem szerencsés, hogy ilyesmivel kell foglalkoznunk, de muszáj, mert bekerült a köztudatba. Olyannyira bekerült, hogy egyszer hallottam egy előadást, amely így kezdődött: „Most a magyar honfoglalásról fogok beszélni, a 896-osról, amely mint tudjuk, 596-ban volt. Ez klasszikus esete annak, hogy a „süketnémák előtt a tátogó Carusonak nevezheti magát. Két adatot említek, nehogy azt mondják, hogy üres szófordulatokat használtam. A 7-10.századig vitathatatlan érmék, keltezett irományok, tárgyak tömege áll rendelkezésünkre, pl. a magyar koronázási palást. Rá van írva egyértelműen, hogy 1031. Ennek a korabeliségét soha senki nem vonta kétségbe. Százával tudnék még hozni ilyen példákat.
Tehát röviden és keményen úgy válaszolok erre: Ennek a felvetésnek, azonkívül, hogy az amúgy is zavaros fejeket tovább kavarja, semmi alapja nincs.
Közönség:
Olyan sorozatcímet is látni, hogy „A múlt születése". A múlt a múltban volt, nekünk meg most szülik.
A kérdésem a következő: Kínával, Japánnal ill. közös múltunkkal kapcsolatban mit gondolnak?
A másik kérdés: A professzor úr felolvasott egy könyvből, amelyből megint csak az derül ki, hogy Hungáriából „Fingáriát" akarnak csinálni, csak éppen más eszközökkel teszik ezt. Most már nagyon durva módon folyik ez a dolog. Hogyan lehetne ennek elejét venni? Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy ezeket a hiányokat pótoljuk, ezt a ködöt eloszlassuk.
Dr. Bakay Kornél:
Arról szólt az igyekezetem, hogyan lehetne szerintem ez ellen tenni. Ennél valószínűleg sokkal jobb megoldások is léteznek. Most az általam elmondottaknál frappánsabbat nem tudok. Sokan azt gondolják, hogy csak akkor nagyon tudományosak - csak azok kapnak címeket, posztokat, akik ezt az álarcot felveszik -, akik a tárgyilagosság ürügyén elhatárolják magukat a magyarságért való kiállás kötelességétől. Széchenyi így fogalmazott: „Akit az Isten magyarnak születtetett, és nem áll nemzete mellé, hitvány ember az."
Herpai Sándor:
A Magyar Vár Alapítvány is hozzájárul a Bakay Kornél által kiadni kívánt könyv gyűjtéséhez. 100.000.-Ft-ot felajánlok az alapítvány nevében.
Forrás: Herpai