A Méd Birodalom rövid története
Lipcsei Ildikó
A Méd Birodalom története méltatlanul szorul háttérbe a többi ókori birodalommal szemben. Ezért gondoltam, hogy megpróbálom röviden összefoglalni történetüket.
Forrás: ismeret.virtus.hu
Bevezetőül
A Kaukázustól délre már az őskortól kezdve éltek különféle rokon népek (hurrik, szubartuiak, urartuiak, médek). Ők nem szemiták és nem indo-árják, hanem népek voltak, ezért asiani népeknek is nevezik őket. (Egyes kutatások szerint Észak-Mezopotámia vidékén jelen voltak a magyar törzsek is, s ezt sok történelmi jegyzet bizonyítja.)
Észak-Mezopotámia gazdag terület volt. Jó termőfölddel rendelkezett, s bővében volt az ásványkincseknek is. Három különböző emberfajtának, és nyelvfajtának az ütköző helye lett a térség. Az őslakó szubartui-hurri-elámi-méd népeket a szemiták követték (ők alapították Akkádot és Asszíriát). Ezután észak felől betörtek a délkelet-európai népek, és kis nemzetekben terjeszkedtek dél felé. Ők alapították meg Iránban a Perzsa Birodalmat a Méd Birodalom felett, háttérbe szorítva az őslakó urartuiakat, elámiakat és médeket. E népekkel egyébként jó viszonyt alakítottak ki, s sok tudást sajátítottak el az irániak az őslakóktól. Később, a Perzsa Birodalom fennállása alatt a médeket egyenrangúként kezelték a perzsák.
A médeket a tudomány árjának hirdette, de a kutatások bebizonyították ennek az ellenkezőjét. A helybéli babiloni hagyomány - melyet Beroszusz írt le - egy őslakó, nem szemita és nem árja népként említi a médeket. Annak ellenére, hogy ő kaldeus volt, nagy fontosságot tulajdonít e népnek, s ez amellett szól, hogy a médek Mezopotámia őslakói lehettek. Ez idő tájt nincs nyoma az iráni nyelvnek ebben a térségben, tehát feltételezhető, hogy a médeknek kezdetben semmi közük nem volt az iráni eredetű perzsákhoz. Királyneveik sem iráni, hanem hurri-urartui származásúak.
A médek nevét a nyelvészek szerint „magyának” kellene ejteni. Történelmük Észak-Mezopotámiában kezdődött. Az ott élő szubartui, hurri, déli-elámi, északi-szaka (szittya), és később a délről bevándorló sumer népektől származtatják őket. Az Asszír Birodalom ellen sokáig harcoltak, míg végre Asszíriát elpusztították. A „Madja” országnevet először az asszír irodalom említi meg Kr.e. 840-ből. Az asszír ékírásos feljegyzések a „manda” (méd), és a „parszu” (perzsa) katonai alakulatokat ebben a korban az asszír hadsereg kiegészítő részeként említik. Hérodotosz, azt írta a médekről, hogy magukat eredetileg „ári” néven hívták, ami nemzetet, embert jelent, a perzsák ősei pedig „artai” néven voltak ismertek.
A 19.-századi európai kutatók minden nagyobb ősi műveltséget kezdetben „árjának”, azaz indoeurópainak
próbálták meg beállítani. Ezt onnan eredeztették, hogy a médek között élt egy kis csoport, melyet „artai”-nak nevezett Hérodotosz. (Az
„artai” szó azonban nem azonos az „árjával”.) Ők voltak a perzsák ősei, így hamarosan a médeket is indoeurópainak (árjának)
festették le. Az antik történetírók egyhangúlag tanúsítják, hogy a médek a szittyák rokonai, valamint, hogy a későbbi Óperzsa
Birodalmat eredetileg a médek szervezték meg. A 19. századi kutatások kimutatták, hogy a perzsák műveltségüket, művészetüket,
államszervezésüket és az államvezetés módszereit a médektől vették át, azok pedig a korábbi urartui-hurritáktól. Hitük egy része is
a médektől és a hurritáktól származott.
A terület benépesítése:
A Kr.e. XV. század tájára tehető az indo-irániak vándorlása az Amu-darja és a Szir-darja, a hajdani Óxon és Jaxartész folyamvidékéről déli és nyugati irányba. Ez az áradat sodorta magával a médeket, perzsákat, parthusokat, szkítákat s a Kr.e. X. századra az Iráni-fennsíkon már véglegesen berendezkedtek e népek. Az új bevándorlók keleti ága a Hindukustól délre már nem tudott letelepedni, mivel ott a korábban odaérkező indoiráni-árja törzsek már berendezkedtek. Ezért vonultak nyugati irányba, az Iráni-felföld felé. A médek a fennsík északkeleti részén, a perzsák a délnyugati lejtőin telepedtek le. Az iráni törzsek így a Zagrosz-hegységtől délkeletre terjeszkedtek, azonban itt is új, és jelentékeny erőt képviselő birodalmakkal kellett szembenézniük, pl. Elám, Babilon, Asszíria.
Az új nép megjelenését jelzi a felföldön a halottkultusz megváltozása is. Halottaikat a puszta földbe temették, bronz és vas sírmellékletekkel, ezüstékszerekkel ellátva. A sírok fölé földhalmot emeltek és kőlapokkal fedték be azt. A katonai arisztokráciának fontos szerepe volt, mivel ők segítették a fejedelmeket a hadjáratok során. Segítségükért cserébe részt kaptak a hadizsákmányból. Jelentős volt a patriarchális rabszolgák száma, akik főleg a hadifogoly rabszolgákból kerültek ki. Számuk nem volt túlsúlyban, főleg a ház körüli munkáknál alkalmazták őket. A kézműves ipar képes volt ellátni a belső szükségletet, melyet annak is köszönhettek, hogy megfelelő mennyiségű nyersanyag állt rendelkezésükre (réz, vas, lazúrkő). A felesleget idegen kereskedők szállították el, cserébe luxustárgyakat hoztak be. A városok lettek a kelet-nyugati távolsági kereskedelem színterei. A városokat a nagyobb védettség érdekében kettős fallal és vizesárokkal vették körül. Az asszírok számára a gazdag városok igen vonzóak voltak.
A médek és perzsák lótenyésztő nomádként éltek a fennsíkon, egyes törzseik azonban a letelepült földművelő életmódra tértek át. Ekkor ment végbe a nemzetségi szervezet felbomlása: a Kr.e. VIII. századra a társadalom élén már a lótenyésztő, nagybirtokos, fegyverforgató arisztokrácia állt, amely a közrendűek féken tartására szervezte meg államát.
A Méd Birodalom kialakulása:
Az évkönyvek a médekről először Kr.e. 836-ban tesznek említést. A kutatók a feltárt leletekből arra a következtetésre jutottak, hogy a korábban e területen (Hamadán vidéke) élő ariánus lakosságra Kr.e. VIII.-VII. században rátelepedett egy lovas harcosokból álló nép. A médek lépésről-lépésre hódították meg a területet, de nem tudni milyen harcokat vívtak az itt lévő államok ellen. Ezt csak idegen forrásokból és későbbi beszámolókból származó utalásokból ismerjük, mivel a hamadáni méd palotát még nem sikerült feltárni, s a méd udvari levéltár is feltárásra vár.
A perzsák hősi regényt költöttek az eseményekről, hogy ezzel is jelentősebbé tegyék a médek szerepét a térségben. Ktesias volt az, aki följegyezte ezeket. Ő Kr.e. 788-ra teszi a Méd birodalom alapítását. A királyok nevét és uralkodásuk idejét nem ismerjük, Ktesias azonban egy egész dinasztiát „megalkotott" írásaiban, melynek nincs történelmi alapja. A hamisítást bizonyítják a fennmaradt asszír emlékek. A Ktesias szerinti birodalom alapítás idején a médek még számos független fejedelem uralma alatt éltek, nem létezett központi irányítás. Kr.e. 713-ban az asszír Szargon (II. Sarrukin) a legtöbb méd várost birodalmához csatolta, médeket szállított Asszíria területére, Médiába pedig szíriai népeket telepített (pl. samariai zsidókat). Hérodotosz szerint éppen e szolgaság idején, Kr.e. 708-ban a médek törzsszövetséget alkottak, s az elszigetelt fejedelemségeket egy királysággá olvasztották össze. A törzsszövetség Arphaxad, méd vezér alatt jött létre. (A görög történészek Arbacnak hívják.) Hérodotosz a médek első királyaként Diéokészt (Kr.e. 728-675) nevezi meg, akit az asszír források Dajakku formában említenek, mint helyi főnököt. Diéokészt birodalomalapítóként tartják számon, Dajakkut viszont csak, mint jelentéktelen uralkodót. Ez megkérdőjelezi Diéokész személyét és 53 évig tartó uralkodásának tényét.
A történet szerint a médek falvakban éltek, s Dajakku (Déiokész) a maga falujában afféle bírói szerepet töltött be. Igazságossága révén mindig hozzá fordultak peres ügyeikben az emberek és ez által nagy tiszteletet vívott ki magának. Ennek köszönhette, hogy a későbbiekben a nép felruházta bizalmával, s királlyá választotta őt. Miután hatalomra jutott egy város építését rendelte el, mely az Ekbatana (jelentése: gyülekezőhely) nevet kapta, s ez lett a médek fővárosa. A méd állam hat törzs egyesülésével jött létre: „Ide a buszékok, parétakoinoszok, sztrukhatok, arizantoszok, budiszok és a mágusok törzse tartozott, ezek alkották a méd népet." (Hérodotosz)
Kr.e. 715-ben, az asszírok elleni urartui és mannajai szövetségben Dajakku is részt vett. Nem volt azonban sikeres a vállalkozás, s maga Dajakku is asszír fogságba esett. Az asszír függés lerázása miatt sorozatos lázadások törtek ki Médiában, de II. Sarrukin asszír uralkodó ekkor még leverte azokat. Amikor az új asszír uralkodó, Szín-ahhé-eriba Kr.e. 689-ben elfoglalta Babilont újabb kísérlet történt a függetlenség kivívására. Dajakku fia Khsathrita (Phraortész) (Kr.e. 675-653) kiépített egy szövetségi rendszert, melyhez csatlakoztak a médek, mannajok, kimmerek, szkíták stb. A perzsák is beléptek ebbe a szövetségbe, mely végül kudarcra lett ítélve a szkíták árulása miatt. A harcban életét vesztette Khsathrita is. Ezt követően a szkíták uralma alá került Média, ahol Kr.e. 625-ig fenntartották hatalmukat.
Hérodotosz szerint a szkíták véletlenül jutottak el Médiába, miközben ellenségeiket, a kimmereket üldözték. A méd uralkodó ekkor éppen az asszírok ellen harcolt, s királyukat már beszorította a fővárosukba, ám a szkíta betörés hírére felhagyott az ostrommal, s a jövevények ellen vonult. Jobb sereggel rendelkezett, mint a szkíták, de mégis legyőzte a túlerő. Hihetőbb azonban az a feltevés, hogy az Oxus melléki őshazából kiköltöző szakák törtek be e területre, s győzték le a médeket.
Khsathritát fia Kyaxares (Uvaksatra) (Kr.e. 625-585) követte a trónon. Ő volt a nagy Méd Birodalom igazi megalapítója. Újjá szervezte seregét. Ázsia haderejét szabályos csapatokra osztotta, s elkülönítette a katonákat fegyverzetük szerint lándzsásokra, íjászokra és lovasokra. A szkíták uralma Ázsiában 28 évig tartott. Kyaxares vetett véget itteni hatalmuknak. „Küaxarész és a médek azonban meghívták legtöbbjüket vendégségbe, lerészegítették, majd legyilkolták őket, s ekképp visszaszerezvén uralmukat, újból kiterjeszkedtek a korábban birtokolt területekre." (Hérodotosz) Kyaxares először az Urmia-tó környékét foglalta vissza, majd legyőzte a Maüdész vezette szkítákat, s elűzte őket országából. Megérett a helyzet az asszír iga lerázásához. A Ninivé elleni hadjárat azonban kudarcba fulladt, mert a szkíták zsoldosként az asszírok szolgálatába álltak. Ezt követően Assur ostromát kezdte meg a méd uralkodó Kr.e. 614-ben, s próbálkozását ezúttal siker koronázta. Az Asszír birodalom megdöntéséhez kiváló szövetségesnek bizonyultak a babiloniak. A kaldeusi királlyal megegyeztek, hogy hogyan osztják fel majd az elfoglalt területeket, s szövetségüket dinasztikus házassággal is megpecsételték. (Kyaxares leányunokáját, Amütiszt adta a kaldeusi király fiához.) Immár babiloni szövetségeseivel az oldalán Kyaxares újabb támadást indított Asszíria ellen, s elfoglalták Ninivét Kr.e. 612-ben. Az asszírok segítségére siető egyiptomi szövetségeseket Kr.e. 605-ben a karkemisi csatában győzték le, elesett Nimrúd városa is, s ezzel az egykor oly nagyra hivatott birodalom megszűnt létezni. Az asszír nép szétszóródott, emléküket már csak Szíria neve őrzi.
A romokból ezután két jelentős birodalom emelkedett ki: a kaldeusok Újbabiloni birodalma Mezopotámia területén, s a Méd birodalom észak és kelet szinte ismeretlen tájain, kiterjesztve hatalmát az akkor még jelentéktelenebb perzsa törzsek fölé is. A perzsák uralkodó családját politikai függésben tartották, s a kapcsolat megerősítésére dinasztikus házasságot is kötöttek. A méd és a babiloni birodalom viszonya mentes volt a súrlódásoktól mindaddig, amíg a médek háborút nem kezdtek a Lyd királyság ellen. Az Újbabiloni birodalom ugyanis beavatkozott Lydia érdekében. Háborútól tartva a kaldeusok megépítették a nagy csatornák mentén a „méd falat". Kyaxares, sikerein felbuzdulva folytatta hódításait, s mélyen behatolt Kis-Ázsia szívébe. Szinte ellenállás nélkül tört előre, de a Lyd királyság megakasztotta előrenyomulását. Lydia gazdag volt és termékeny, ezért Kyaxares érdeklődését is felkeltette. Közel hatévi háborúskodás után, egy napfogyatkozás vetett véget a vérontásnak. Isteni jelnek vélve a természeti jelenséget Kr.e. 585-ben békét kötöttek egymással, s a két ország közötti határt a Halys-folyónál húzták meg. A békét dinasztikus házassággal erősítették meg. Kyaxares fia Astyages nőül vette a lyd király lányát. Kyaxares nem sokkal élte túl a szövetség megkötését, már a következő évben meghalt. Uralkodásának jelentősége abban áll, hogy egy szervezetlen országot örökölt, s atyja veresége után került trónra, miközben barbár hordák rohanták meg országát. Ő azonban legyőzött minden akadályt, s birodalma határait kiterjesztette a Halys-folyótól az Iráni-fennsíkig.
Utódja, Astyages (Istuvégu) (Kr.e. 584-550) nevét a nyugati források alig említik. Ennek oka talán az volt, hogy a méd király az Iráni-fennsíkon végrehajtott hódításokkal volt elfoglalva. Atyjától már egy méd nagybirodalmat örökölt. Potenciális ellenfelei Lydia és Babilónia voltak. A babiloniakkal való összetűzés Harrán városával kapcsolatban robbant ki. A város ugyanis stratégiailag fontos helyen feküdt, szakrális központ (itt található Szín istenség szentélye), és jelentős kereskedelmi, pénzügyi centrum volt. Astyages békés természetű uralkodó volt, nem a hadi életre nevelték. Visszavonultan élt palotája pompájában, testőrökkel, heréltekkel körülvéve magát. Zárkózottságából egy palotaforradalom rázta fel, mely során elveszítette hatalmát. Egyik hűbérese, a perzsa Kyros (Kurus) lázadást szított ellene, s megfosztotta koronájától. A méd nemesség ekkor elmenekült. Állítólag Közép-Ázsiában, Médiában és Kelet-Európában éltek olyan szittya nemzetek, melyek méd származásúaknak vallották magukat. A mágusokat is száműzték, ők kelet felé vették útjukat. A hagyomány szerint Kyros az utolsó méd király unokája volt, s így nem idegen hódoltság alá került az ország. A méd birodalom ugyan megbukott Kr.e. 549-ben, de ez inkább dinasztiaváltozás volt. „Astyages és elődei a médek és a perzsák királyai voltak, Kyros és utódai a perzsák és a médek királyai lettek." (Hérodotosz)
Források:
Hámori Frédi: A szubarok, hurrik, urartuiak és médek Észak-Mezopotámia őslakói
Apor Éva: Irán / Birodalmak, hagyományok
Hahn
István: Az idő sodrában I. / Az ókor története
Harmatta János szerk.: Ókori keleti történeti chrestomathia
Hérodotosz: A
görög-perzsa háborúk
Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza
Marczali Henrik - Nagy képes világtörténet
Roman Ghirsman.:
Az ókori Irán, médek, perzsák, párthusok