A párthus történelem szemlélet kérdéséhez
Dr. B. G. Zichy-Woinarski
A párthusok történetében (K. e. 248/7 - K. u. 226/7) az Arszacida uralkodóház végső éveivel foglalkozik a jelen cikk, azokkal a pártusokkal, akik három évszázadon keresztül a Romai Birodalom legkomolyabb ellenlábasai voltak és feltartoztatták azoknak keleti irányú terjeszkedését.
A párthusokról szóló 19 szd-i történelmi írások szinte kivétel nélkül klasszikus kútfőkből merítették, mint pl. Rawlinson (1873) és Gutschmidt (1888) szerintük nagyon meglepő, hogy egy látszólag olyan jól megalapozott dinasztia annyira hirtelen omlott össze, nem pedig egy lassú hanyatlás eredménye volt. Minden esetre Ardashir K. u. 226-os coup d'état-ját különösnek találták.
Ezt a nézetet megváltoztatták az új felfedezések Dura Europosnál, Irakban és magában Iránban is (1930 körül) de főleg hatott A. Mingana, (az ó-szir nyelv professzora a Mosszul-i Papneveldében) hamisított „Arbelai Krónika"-ja, melyet ő 1904-ben adott ki.
Ez nem csak a korai kereszténység közép-keleti elterjedését adja a K. u. 1. szd.-ban (a 3. szd. helyett), de a párthusok utolsó évtizedi uralkodásának történetét is befolyásolja, éspedig rájuk nézve hátrányos beállításban.
Mingana szerint, egy szinte ismeretlen 6. szd.-i szerzetes, Mshika Zkha írta a krónikát (ezáltal Mingana megtámadhatatlanná téve magát). Mingana az eredeti kódexhez hozzá fűzött még néhány versszakot, amit egy Bar Hadhbhchabba nevű szerzetes írt, aki a 6. szd-i Nisibis Iskolájának volt a terméke. A hozzáfűzés állítólag nagyon pontos és megbízható írás volt, de az eredetije elveszett. Az Arbelai részhez (melyet Abel vagy Mshika Zkha szerzett) hozzáfűzött 25 sort Mingana „tiszta kaldeusi" alakban írta le; még meg is égette a papírt, hogy megfelelően régies kinézése legyen. Így a mit sem sejtő tudós világ nagy része persze elfogadta a krónika valódiságát.
Közvetlenül e hamisítvány megjelenése után kétségek merültek fel valódisága felől. F. C. Burkitt 1904-ben, J. B. Chabot 1905-ben megkérdőjelezte; később pedig P. Peeters 1908-ban, E. Sachau 1915-ben és P. Pelliot 1930-ban fejezték ki kétségüket nyilvánosan. Mingana, kihasználva professzori hírnevét, ezeket a kétségeket önkényesen és vad nyelven utasította vissza és torkolta le. Végül Mingana meghalt 1937-ben; a kétségek koronázásaképpen jött 1967-ben J. M. Fiery összefoglaló kritikája a krónika valódisága ellen, amelyben még belső bizonyítékokat is hozott fel cáfolatul. A „krónika" a korabeli római, örmény és egyházi kútfőknek a pártosokra nézve előnyős véleményét igyekszik megváltoztatni és egészen helytelenül a párthus állami élet politikai anarchiáját kulturális elfajulását és katonai hatástalanságát, tehát teljes dekadenciáját akarja az uralkodó nézetté tenni. Ezt nehéz lenne összeegyeztetni a párthusoknak a szasszanidákra és a Keletre gyakorolt kulturális befolyásával, nem is szólva a Nyugatra, Rómára és Bizáncra kifejtett hatásával.
Mind ezek ellenére mi olyan, általában kiválóan megbízható művek is, mint a „Cambridge Ancient History", melynek párthus részét Sir W. W. Tarn írta, eltűrik a hamis krónika befolyását az arszacid történetre. Több emberi gyöngeséget is fölhoz a jelen cikk írója, mint valószínű előmozdítóját ennek a krónika hamisítási ügynek. Valószínűleg kellemesen érinteni a nyugat-európai tudós világot, a párthusok végső dekadenciája megfelelne a valóságnak. De nem felel meg.
Dr. B. G. Zichy-Woinarski