Ancient history - Ókor, őstörténet Scythia - Szkítia Pyramids - Piramisok Sumerian clay tablet - Sumér agyagtábla Sumerians - Sumérok Assyria - Asszíria Ancient Egypt - Ókori Egyiptom Egyptian hieroglyphs - Egyiptomi hieroglifa Scythian treasure - Szkíta kincsek Sarmatian - Szarmata

Árpád-ház: IV. Béla (1235-1270)

Duna 2

 

 

 

IV. Béla

Árpád-házi magyar király (1206. november 29. - 1270. május 3.) Magyarország uralkodója volt 1235. szeptember 25. és 1270. május 3. között. II. András és Gertrúd gyermeke, Szent Erzsébet testvére. Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, ezért „második honalapító"-nak is nevezik. Ő egyben fővárosunkban Budavár alapítója is.

Apját, II. András királyt követte a trónon annak halálakor. Viszonyukat már korábban is burkolt, majd nyílt viszálykodás jellemezte. Első intézkedéseivel világossá tette, hogy minden tekintetben szakítani kíván elődje politikájával. Politikai ideálja az első Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig III. Béla kora dicsőségének visszaállítása. Az apja által juttatott „haszontalan és felesleges örökadományok" visszavételével próbálta gyengíteni a bárókat, saját hatalmát pedig erősíteni.

A király politikájával szembeni elégedetlenség oly nagy volt, hogy 1239-ben Béla kénytelen volt felhagyni az adományok visszavételével. A válságot tovább mélyítette a kunok befogadása. Ők Béla engedélyével telepedtek le az országban, ám - elsősorban nomád életmódjuk miatt - összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel. Béla azért fogadta be a kunokat, mivel a kunok jelentős haderőt képviseltek, ezenfelül a király a kereszténység terjedését látta a kunok befogadásában, ők ugyanis pogányok voltak.

Forrás: wikipedia