Avarok
Bíró József
Atilla hatalmas hún birodalmának szétesése után rövidesen egy újabb subar, „ősturáni" származású népcsoport, az avarok viszik tovább származásunk folytonosságát. Az avarok szerepe történelmünkben László Gyula professzor A kettős honfoglalás című munkája után 1978 óta jól ismert tény Magyarországon is. Ez a korszakalkotó munka alapjában rengette meg a finnugorizmus a magyarság származására vonatkozó elméletét.
Oláh Imre A Ninmrud hagyomány című könyvének 76. oldalán a következőket olvashatjuk: „Ezek szerint az örmény geográfusok véleménye az volt, hogy az addig ephtalita, kidarita, stb. nevet viselő fehér-húnok a tőlük sabar-(s)avar néven ismert szabir-húnoknak, vagy (a)var-húnoknak azon felekezetéhez tartoztak, akikben az I. Dárius perzsa király feliratain szereplő, egykor hatalmas humavarkák (homurgák) nemzetségének késői utódait kell látni..." Ebből az idézetból világosan kitűnik, hogy az avarok nevüket a savaroktól, vagyis a subar-szabiroktól kapták, mely ugyanakkor származásukat is megjelöli. Mind a szabiroknak, mind az avaroknak igen sokféle népetnikumi névmegjelölése volt: abar, aparni, abaorta, parni, parthus, var, obar, obor, zapaorta, stb. Az avar népcsoport is a sumir őshazából, Közel-Keletről vándorolt a Káspi-mediterráneumba, és a Kr. e.-i 5. századtól kezdődően már köteteket megtöltő adataink vannak róluk. Az avar név- és népetnikum-eredettel kapcsolatban a The Encyclopedia Britannica IX. ed. (1878) arról tudósít, hogy Elam nevét már az akkádok gyakran Subari, Subartu, és a helybeliek Avar, Var-nak mondták. (Elam a Zagros hegység nyugati lejtőjén, már a sumir uralom alatt nagy jelentőséggel bírt őstörténeti szempontból.)
Herodotosz viszont Atai-nak nevezi Irán ősnépességét, melyről ma már bebizonyosodott, hogy az valójában az Afarti (avar) népcsoport nevének egyik elgörögösített formája. Ez pedig nem más, mint a subar népetnikum későbbi Var, Abar, Abeiri, Aparni és Parni változata, mely népcsoportokat a görögök a nagy szidta népcsoportba sorolták történelmi munkáikban.
Mikhond, perzsa történész Razut-uz Safa (1832) című munkájában írja, hogy a fehér húnok Khorezmben laktak, és négy hatalmas nemzetségből: az avar, a khazár, az ur (oghuz) és a petsenyeg (besenyő) törzsekből álltak. Gyárfás István az avar és uz törzsekre vonatkozóan A jász-kunok története c. könyvében azt írja, hogy „... maga a turkok fejedelme Turxanth az avarokat oarchonita (avar, kun) néven említi ... az ogor, ogur, unugor ugyanaz, egy hún törzs neve... általában az avarok hún eredetét a római és görög írók egyezőleg állítják. Az ogur törzsek között leghatalmasabb valának a várkunok, majd a közel-ázsiai avarok ... a vitéz várkunok is hatalmuk alá jutottak."
Az ókori népek közül az avarok (szabarok, subarok) voltak, akik a leghatalmasabb kultúrát megteremtették a Káspi-mediterrániumban. Először az avarok a Káspi-tó déli térkörében telepedtek le, miután elhagyták a mezopotámiai régiót. Később, külső nyomásra az Aral-tó déli partján, a Szir-Darja és Amu-Darja folyók mentén. Itt alapították meg híres birodalmukat, az „ezer városú" Baktriát. A Baktria elnevezést később kapta Baktra nevű fővárosáról, amelynek ősi avar neve `Szara' volt, mint a Szir-Darja mellékfolyójának és a hegynek a neve, amelynek a lábánál épült. Baktria a mágus papok vallási központja is. Maga a birodalom hét részből állt, Tokharisztán, Bamján, Bakhlán, Badaksztán, Andekhut, Szuburgán és Balk tartományból.
Balk volt a központja az Egy Istent tűz jelképében tisztelő mágus vallásnak. Ott íródott az Aveszta nevezetű szent könyv, a méd nyelv raghai dialektusában. A baktriai subar avarok az Istent a tűz jelképében imádták, mint általában az „ősturáni" népek. A mágus hit lényege voltaképpen az volt, hogy az Élő Isten földi megjelenését az emberben élő isteni szikra hasonmásának tekintette. Történelmi forrásadatok szerint a mágus hit központja még Dárius uralkodása idején is Balkban volt.
Baktriának számtalan városa volt, ahonnan élénk kereskedelmet folytattak.
Hajóik a Szir- és Amu-Darján, valamint az Aral- és Káspi-tavon bonyolították le az áruforgalmat. A Káspi-tavon és a Volga folyón keresztül
az Ural folyó térségébe is eljutottak, és így több milliónyi négyzetkilométeren nem csak kitűnő árucikkeket, de műveltségüket és
subar-sumir nyelvüket is terjesztették. Kétségkívül ilyen formában jutott el az ősi subar-sumir nyelvlerakódás a 'finnugornak'
elnevezett volga-urali ősnyelvekbe is, és ez szolgált alapul az urali és magyar nyelv rokonságának is, melyre a finnugorizmus nyelv- és
„fajrokonság" elmélete felépült. De nem csak a nyelvet tanulták el ezek az urali ősnépek, hanem azoknak – az orosz régészek által
„gorodicsének" elnevezett – kis földváraknak az építését is, amelyek a jellegzetes ókori és középkori avar gyűrűváraknak az
ősi és primitív rokonai.
Padányi Viktor Dentumagyaria c. nagy munkájában részletesen bemutatta a sumir `igar' és `ékur'
szó analízisét, mely körülkerített lakhelyet, telepet, várost jelent az ósumir nyelvben. Padányi bemutatta ugyanott az `igar' szó
„város" értelmében való roppant időbeli és térbeli kiterjedését, az ósumir Ékurtól a magyarországi Egerig, meg Győrig, mely a
sumir `igar' bázis és az avar körsánccal körülvett tipikusan avar lakótelepeket hozza kapcsolatba. Itt tehát ismét igazolódik a
subar-sumir-avar azonosság és folytonosság.
Az avar kultúrkisugárzás nem csak északi irányban terjedt el, hanem behatolt Indiába is. De az Indiai-óceán és a Perzsa-öböl térségében is ők alapozták meg a kultúrát, pl. a perzsákét is. De vallást (napimádás) és prófétát (Zoroaszter) is adtak a perzsáknak.
Az ős-avarok vallása a sumir vallás egyik változata volt. Az égitestek, különösen a Nap, a természetfölötti Lény megjelenése náluk, aki a fényben (napsugár, tűz) jelentkezik, és akit „Zonuz", „Tanuz", „Teniz", „Izten" (az iz a sumir nyelvben tűz) néven 'tisztelnek' — írja Padányi.
Az i. e. 2. évezred folyamán a
mezopotámiai térkörben egyik hatalom a másikat váltja (sumir Larsza, amorita Bábel, a lovas Kasszu birodalom, majd Mitanni és Assziria), addig
a magyarok nyugodtan fejlődhettek a Nyugat-Káspi térkörben. Majd i. e. 900-800 táján megjelentek a madák, médek, és ezután a két
nagyhatalom ádáz küzdelmén 550 táján a perzsa Cyrus kerekedik felül, és mintegy két emberöltőig a perzsák uralkodnak a térségben, majd
Nagy Sándor töri le a perzsa uralmat i. e. 331-ben. Nagy Sándor korai halála után a macedón uralom sem tartott sokáig, és az avarok nagy
szabadsághősük, Arszák vezetésével Aparda, Parda — egy újabb történetírói torzítással Parthia (Parthus) — néven ismét hatalmas
birodalmat kovácsoltak össze. Ez volt a pártusok királysága. A pártus birodalom összeomlása után az avarok a kök-türkök (kék törökök)
uralma alá kerültek, mintegy másfél évszázadra (a korábbi dáh-hún-szabir elvándorlások leszármazottai). A kök-türkök támadása
következtében vándorol el az avar birodalom egyik népcsoportja, a kunok, avar-kunok, akiket vár-kunoknak is neveznek, Baján nevű kagánjuk
vezetésével, és a Kárpát-medencében megalapítják az újabb avar birodalmat (i. e. 568). A kök-türk birodalom összeomlása után a
visszamaradt avarok a fehér-húnokkal, úzokkal és egyéb szomszéd népekkel újabb birodalmat alapítanak (Kusán birodalom), amelynek a mongol
Dzsingisz kán vet véget.
Baján kagán avar-kúnjai a Kárpát-medencében vetették meg lábukat, ők László Gyula A kettős
honfoglalásának avarjai.
László Gyula 1944-ben, A honfoglaló magyarok élete c. könyvében leírja a régészeti tapasztalatait, hogy a
„kései avarok" és a honfoglalók szállásterületei nagy tömbökben kiegészítik egymást, az avarság tehát nem szlávosodott el, hanem
megérte a magyar honfoglalást. Az 1955-ben megjelent avar könyvében pedig megállapítja, hogy 670-680-ban újabb nagy tömegű avar népcsoport
áramlott a Kárpát-medencébe, ezt a megállapítást elfogadta régésztudományunk. 1963-ban pedig a budapesti nemzetközi régészeti
konferencián kifejtette, hogy a kései avar kultúra határai egybeesnek az Árpád-kori magyar nyelvhatárral, és végül 1970-ben a Valóságban
megjelent Kérdések és feltevések a magyar honfoglalásról c. cikkében, a negyedik fejezetben 4 térkép kíséretében kifejti a kettős
honfoglalásról kialakult feltevését. Ilyen előzmények után — mind hazánkban, mind külföldön — nagy örömmel fogadták az 1978-ban
kiadott A kettős honfoglalás c. könyvét, mert népünk keleti-délkeleti származását igencsak megerősítette. Kutatásaim eredményeit
igazolják a tételei, mert az avar-savar-szabar-szabir származás történelmi folytonosságát megerősíti.
Nemrégiben levélben kért meg Horst Friedrich professzor, a történelem- és filozófia tudomány doktora egy bajor őstörténelmi társaság elnöke, hogy készítsek számukra tanulmányt a savar-szabar-szabir kutatásaimról. Könyvéből és a Lech-IsarLand (1944) című folyóiratban írott cikkéből (Das Ratsel der Entstehung des baierischen Volksstammes, azaz: A bajor népetnikum keletkezésének a rejtélye) kiderült, hogy hisz az avar-szabir-hún és bajor rokonságban. Etimológiailag is, pl. még Bajorország nemzetközi neve: Bavaria, Avaria is erre enged következtetni. Tehát nem vagyunk rokontalanok Európában sem, csak próbáljuk megérteni a múltunkat, és ne a finnugorizmus téves következtetéseire, hanem a történelmi tényekre, régészeti felfedezésekre alapozzuk a kutatásainkat! Friedrich professzor leveléből az is kitűnik, hogy Németországban, de több angolszász országban is szépen növekszik az ún. noncomformist (nem alkalmazkodó) tudósok száma, akik az indogermanisztika-indoeuropaisztika tévtanait elutasítják.