Dél-Anatólia a neolitikumban
Bíró József
Pontosítanunk kell, hogy mely települések sorolhatók a Termékeny Félhold mezolitikumi és neolitikumi területéhez. Gondot okoz az északi, északnyugati, északkeleti határvonalak meghúzása, annál is inkább, mert a szakmai munkákban nem találunk pontos kiértékeléseket. Viszont rendkívül fontos ennek a határvonalnak a meghúzása, mert nem közömbös számunkra, hogy a nagy anatóliai kultúrák külön fejlődtek-e ki, vagy az észak-mezopotámiai szabir területkörhöz tartoztak. Mert ha odatartozónak tekintjük, az egész Termékeny Félhold mezolitikumi és neolitikumi nagy kultúráit, akkor közös eredetük szembetűnően kimutatható.
Miután az utóbbi időkig lépten-nyomon mindig olyan irányzatokkal találkoztunk, amelyek szándéka e nagy terület és lakosságának
széttagolása, egymástól különválasztása, már e korai időszakban is, annál nagyobb örömmel olvashatjuk, hogy B. Alkim professzor a Karasu
(az Eufrátesz nyugati ága) völgyét (a Belső Taurus hegység), J. Mellaart a Maras régiót (a Közép és a Keleti Taurus hegység találkozási
pontjánál) és C. A. Burney az Adiyaman-Besni térkört (Keleti Taurus hegység) és azoknak a neolitikus kultúráit Szíria és
Észak-Mezopotámia újkőkori kultúrköreihez csatolták. E tény fontossága a szabir őstörténelem számára akkor válik igazán nagy
jelentőségűvé, ha tudjuk, hogy Otto Reche a Taurus hegyek környékének őslakosságát homo tauricusnak nevezte el (Eberts Reallexikon der
Vorgeschichte, Bd. V.) és Arthur Ungnad a homo tauricus népet homo subaraicus, azaz szabir népnek jelöli meg (Subartu, 4. o.). Lehet-e ezek után
kétségbevonni, hogy a Dél-Anatólia-i újkőkori nép is az Észak-Mezopotámia-i kultúrkörhöz tartozott, és szabir volt?
A
régészeti leleteken és antropológiai megjegyzéseken kívül a mitológia is megerősíti ezeket a megállapításokat, mert a SA-SU nép
őshazáját ugyancsak az észak-mezopotámiai és dél-anatóliai régióba helyezi ATURA néven (tur = bika), ahol a matriarchális hitszemlélet
legfőbb szimbóluma a bika volt. De ugyancsak a BIKA, TAURUS nevét örökíti meg a rnai napig is a törökországi négy hegyvonulat
(Nyugat-Közép-Belső és Kelet-Taurus Hegység).
Tehát nem tűnhet merészségnek, ha a Termékeny Félhold felső határvonalát a
következőképpen állapítjuk meg: északnyugaton a Nyugat Taurus Hegység (Hacilar, Kizilkaya) kelet felé haladva a Konya síkságon át (Subarda,
Catal Hüyük), a Belső-Taurus Hegység és a Karasu folyóvölgy vonala (Malatya, Asvan, Cayönü Tepesi) míg északkeleten a Van-tó és
környéke.
Rendkívül fontos, hogy B. Alkim professzor, J. Mellaart és C. A. Burney már azt az új irányt képviseli, mely a
neolitikus őstelepülések kultúráit és lakóit nem különállóan kifejlődőnek, hanem inkább egy központból eredőnek tekinti, ez munkám
egyik fő irányelve is.
Már írtam, hogy a német tudósok (Ungnad, Oppenheimer és társaik) e területkör őslakosságát szabirnak
nevezték, és most az anatóliai, Taurus Hegységek menti neolitikus kultúrák Észak-Mezopotámia újkőkori kultúrköréhez való csatolása -
angol tudósok által - még jobban megszilárdítja a szabir őstörténelem közel-keleti alapjait. (Lassanként csak idejétmúlt megjegyzések
maradnak a magyar őstörténetkutatók munkáját ábrándkergetésnek gúnyoló kijelentések.)
Dél-Anatólia újkőkori települései -
a Termékeny Félhold északi határperemén - szintén jelentékenyen járultak hozzá az agrárforradalom kifejlődéséhez az ősszabir hegemónia
keretén belül.