Élősködő hitvány férgek
"Élősködő hitvány férgek
tűnjetek a szemem elől!"
(Sarolt a Koppányt gúnyolókhoz)
Reakció Ablonczy Bálint Mit képzel Koppány? c. írására, ami nemzeti ünnepünk alkalmából jelent meg a Heti Válasz 9. évfolyamának 34. számában.
Ablonczy írását eképp kezdi: "Meghalt András, Magyarország jeles királya, atyai ágon utolsó aranyágacska Szent Istvánnak, a magyarok első királyának sarjai közül - így kesergett Ákos nembéli István nádor 1303-ban, két évvel III. András halála után. Az államalapító tiszteletére, hagyományának ápolására jellemző, hogy az utolsó Árpád-házi király halálát a krónikás Szent István vérvonalának megszakadásaként értelmezte, jóllehet a dinasztia egyik tagja sem volt az első uralkodó egyenes ági leszármazottja (István ugyanis fiúörökös nélkül hunyt el)."
Való igaz, hogy a krónikás (nyilvánvalóan a hagyományt elsőkézből ismerve) a néppel együtt Szent István királyunk öröksége iránti tiszteletből az Árpád-házat összekötötte államalapító uralkodónkkal. De álljunk meg egy pillanatra! Mit mond a cikk szerzője? "[...] jóllehet a dinasztia egyik tagja sem volt az első uralkodó egyenes ági leszármazottja". Valóban nem, de az uralkodóházat nem István-háznak, mégcsak nem is Vajk-háznak, hanem Árpád-háznak hívjuk, a dinasztiaalapító Árpád nagyfejedelem után. Az tehát, hogy a sorban utána következő uralkodók nem István egyenes ági leszármazottjai - na bumm! - teljesen érdemtelen, amennyiben bizonyíthatóan visszavezethetők Árpádig. (A Szent István-ház, már ha lett volna ilyen, valóban nem ért volna meg többet egyetlen uralkodónál.) István Taksony unokája, az 1046-ban trónralépő I. András pedig Taksony dédunokája, s az utána következők (Béla, Salamon, Géza, László stb.) mind szépen visszavezethetők Taksonyig, s így Árpádig. Ennek a mondvacsinált "Szent István vérvonalá"-nak felesleges ekkora feneket keríteni. (Az "első uralkodó" kifejezés felettébb félrevezető, hiszen Árpádot kéne annak tekintenünk, vagy méginkább Álmost, a magyar törzsek elsőszámú vezetőjét, a vérszerződés - az első magyar Alkotmány - fő ideológusát, a honfoglalás gigászi művének előkészítőjét. Az "Árpád-ház" mint fogalom egyébként is 18. századi születésű, a kiváló történész, Pray György nevéhez fűződik. A dinasztia uralkodói a Turul nemzetségbe (de genere Turul) valónak tartották magukat, ill. Atilla leszármazottainak. De Ablonczy ezt a madarat megemlíteni se merné, hisz azzal lovat adna a "nemzeti radikálisok" alá.)
No de haladjunk. Mit mond még Ablonczy? "A tisztelet máig él: a magyarok minden felmérés szerint Istvánt tartják történelmük legnagyobb
államférfijának - igaz, nyomában általában Kádár Jánossal. A XX. század elejétől azonban egyes szerzőknél első királyunk az ősi
magyarság kiirtójaként és idegenek cselédjeként jelenik meg, s ez a vélekedés a nemzeti radikális szubkultúra némely szerzőjénél ismét
terjed."
Itt a szerző valamit nem ért. Nem kicsit, nagyon. Ennek a "nemzeti radikális szubkultúrá"-hoz nem sok köze van. A más népekkel
köttetett érdekházasság bevett szokás volt a hatalom megőrzése ill. kiszélesítése szempontjából, de ugyanakkor veszélyt is hordozott
magában, s ezt, mi magyarok, többször megtapasztaltuk. Ki követte Istvánt a trónon? Igen, érdekházasság révén, a velencei Orseolo Péter, s
vele, az addig független (!) Magyarország a Német-Római Császárság hűbérese lett. S aztán ott jönnek, szépen sorban, a külföldi,
vegyesházi királyok, míg el nem érkezünk az országot kirabló és századokra mély nyomorba taszító Habsburgokig. Az országunkat irányító
idegenek mind az érdekházasságokra hivatkozva tartottak igényt a trónra, s foglalták el azt. Igen, István idegenek cselédje volt és idegenek
segítségével verte le az ellene lázadókat. Hogy valóban ez volt-e az egyetlen, járható út a magyarság számára, azon régóta vitatkoznak a
történészék, s még fognak is jó ideig. De aki kétségbe vonja, hogy Szent István idegenek cselédje volt, az nem bontja ki az igazság
minden szeletét. Árulkodó jel azonban, hogy a cikk szerzője maga is - igaz Szabó Dezső után - így nevezi államalapítónkat: "a
germán asszony férje". Freudi elszólás?
A kép azonban ennél sokkal összetettebb, bonyolultabb. Hadd idézzem Ferdinandy Mihály pár sorát. "Nem lehet eléggé
hangsúlyoznunk, hogy mindaz, amit Szent István korában leírva látunk, csak a legritkább esetben hű tükörképe a való életnek, túlnyomó
részben csak a szent király és munkatársai akarta keret. Mindenki előtt, aki Szent István korával foglalkozik, fel fog tűnni Szent István 41
uralkodási évének különös némasága a magyar hagyományban. S aki mégis elővenné a kevés forrást, és megkérdezné őket afelől, hogy a
törvényeken, az Intelmeken [amiket nem ő fogalmazott meg], a háborúkon és a magyarság megkeresztelésének [értsd: judeo-krisztián
átkeresztelésének] titáni művén kívül, mit is tudnak hát Szent István királyról, akkor elképedne az eredményen. Szent István
történetének fennmaradt eseményei a következők: egyik nagybátyját felnégyeltette, másik nagybátyját megfosztotta országától és
száműzte, Thonuzobát, a besenyők öreg vezérét elevenen elásatta, unokatestvérét, Vászoly herceget megvakíttatta és füleibe ólmot
öntetett, unokaöccseit, a félig gyermek Árpád-hercegeket kikergette az országból s utódjává egy szerencsekereső lovagot, húgának fiát,
Velencei Pétert tette meg.
Ezekkel a tényekkel szemben azonban öreg korában megvédte az országot a németek támadása ellen, s halála
után csakhamar elterjedt róla népe körében a hit, hogy szent volt, Isten választottja és küldötte. Ha ez nem így lett volna, nem lett volna
meg a lélektani lehetősége annak, hogy a megvakított Vászoly unokája, Szent László, keresztülvigye szenttéavatását. Ugyanekkor pedig az
Árpádok körében, annak ellenére, hogy a későbbi Árpádok mind Vászolytól és nem Istvántól származtak, mégis az a hit és elképzelés
kapott lábra, hogy Árpád mellett Szent István is az ősük, akinek jogán és örökségeképpen viselik Magyarország koronáját."
Úgy vélem, Ferdinandy frappáns összefoglalója is mutatja, hogy államalapító királyunk megítélése egy összetett, többrétegű kérdéskomplexum, amit nem lehet csak úgy a szőnyeg alá söpörni és rákenni a "nemzeti radikálisok"-ra. Nem arról van szó, hogy Ablonczy nem látja népünk történetének évszázadait átszövő problémánkat - sokkal inkább arról, hogy aktuálpolitikai kérdést akar csinálni belőle, ami abszolút hiteltelenné teszi. Higgadt, józan és a konkrét történelmi eseményeket magyar szemszögből vizsgáló és megítélő történészekre és történetírásra van szükség, nem pedig idegen (pl. Habsburg, szovjet) hatalmi érdekeket kiszolgáló ideákra és történelemszemléletre és az effélék kritikátlan szajkózására a 21. században.