Finnugor rokonságunk legújabb kérdései
Idesüss
Kilépni a dogma fogságából!
Újabb felvonáshoz ért a „finnugor származás" kérdéskörének tárgyalása Hedamort szíves válasza kapcsán. Úgy tűnik, a fogalmak egzakt meghatározásának hiánya és az ellentmondások továbbra is kísértenek. Habár az írás reakció egy blogbejegyzésre, remélem a kívülálló olvasó számára is szolgál érdekes információval.
Első posztjában Heda még így vélekedett:
Mivel a finnugorisztika nyelvészeti kategória, azért olyan hogy 'finnugorista régészek' nincsenek.
Az erre adott válaszom után pedig így:
A finnugor népek közös eredetű nyelvét valahogy magyarázni kell. [...] Erre van az etnogenezis, hogy kiderítsék hogy a mai uráli nyelvű népek hogyan alakultak ki.
Majd - habár a finnugrisztika nyelvészeti kategória - a következő terminusokat eképp definiálja:
finnugor/uráli régészet= a finnugor nyelvű népek régészeti hagyatékát próbálja azonosítani egykori kultúrákkal és
régészeti leletekkel. Ez már a finnugor nyelvű népek etnogeneziséhez tartozik.
finnugor/uráli őstörténet= a finnugor/uráli népek
kialakulását, tehát etnogenezisét próbálja kideríteni.
Az az állítása tehát, hogy „Idesüss alábbi írásából is lerí, hogy képtelen különbséget tenni nyelvrokonság és etnogenezis között." erősen sántít, hiszen a fentiekből is kitűnik, hogy a finnugrisztika az etnogenezist is kutatja. Ráadásul egy prekoncepció - a finnugor nyelveredet - alapján.
Következő posztjában Heda már kezdi átlátni a terminológiai hiányosságokat.
Az előző postomban valóban volt egy tévedés, elismerem, a finnugorisztika kutatja a FU népek őstörténetét is, bár az tény, hogy maga a finnugor szak erősen nyelvészeti központú.
Node olvassuk csak tovább!
A finnugorisztika valóban vizsgálja az irodalmat, és a néprajzot is, de ez nem jelenti azt, hogy a finnugrista nyelvészeknek lenne joga azt állítani, hogy pl. a finnugor népeknek rokon a kultúrájuk.
Hogy is van ez? Az azonos eredetű és hosszú évezredek alatt egymás mellett élő népek kultúrája elképzelhető, hogy nem rokon? Az mindenesetre egyértelmű, hogy a magyar kultúra némi rokonságot mutatva ugyan, de nagyon messze áll a „rokon" népek kultúrájától. Az a csekély hasonlóság pedig simán betudható temporális kapcsolatokkal. Azért furcsa, nem?
Ahogy Padányi írja: „Népművészetünkön ma is érezhető "perzsa" elemek szinte közhely. A "massagéták" vérszerződési szokását
ugyanúgy írja le Herodotos Kr. e. az 5. században, mint őseinkét Anonymus. A napimádás és lóáldozat a Káspi-népek ókori szokása,
ugyanúgy, mint honfoglaló őseinké, amit Herodotos erről ír, akár őseinkről is írhatta volna."
De ha a zenei hagyományokra
gondolunk, Kodály és Vikár László óta a finnugor eredet helyett a bolgár-török kapcsolatokat erősítik a kutatási eredmények. Az ősi
magyar zenei világ egyértelműen csuvasos jellegű.
Helyesen fogalmaz Heda:
A finnugrista nyelvészeknek nincs joga, csakis az említett segédtudományok eredményét felhasználni. Tehát a segédtudományokba belekotnyeleskedni, netán a nyelvészet eredményeivel "cáfolni" a kultúrális anthropológia eredményeit, vagy új eredményt publikálni olyan tudományágban, amihez nem értenek, nincs joguk.
Így van. De akkor miért teszik? Illetve történészek miért egy nyelvészeti prekoncepcióra alapozva írnak történelmet?
Mikor azt írtam, hogy a finnugrista nyelvészet eredményei alapján írják a magyar történelmet, így válaszolt:
A Négyből csak egy finnugrista nyelvész. [...] Ligeti Lajos nem finnugrista nyelvész. [...] Kettunen Lauri pedig, akit Zsírai idéz, tudtommal nem finnugrista nyelvész volt, hanem a finn nyelv nyelvjárásaival foglalkozott.
Amit Ligeti ír az idézett mű előszavában („Jó száz éve ismeretes, hogy a magyar nyelv finnugor eredetű. Ismeretes az is, hogy a magyar nyelv és nép az ugor népi és nyelvi egység felbomlása után annak egy leszakadt, külön életet kezdő ágából jött létre." stb) az egyértelműen a kor finnugrista nyelvészeinek álláspontját tükrözi, csakúgy, mint Kettunen esetében, mint ahogy az az idézetből is tisztán kitűnik: „Bár a magyar nyelvtudósoknak - sokan vannak és kiválók - egyöntetű és helyes fogalmuk van népük eredetéről, a nyelvészet itt nem tartozik a legnépszerűbb tudományok közé."
Dienes Istvánnéról semmilyen információt nem találtam. Nem tartom valószínűnek, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi témájú kiállítási füzete első sorának megírásához egy nyelvészt hívnának. Ez sokkal inkább egy történészre vallana.
Ahogy jeleztem, a kérdéses kiadvány D.I.-né szerkesztésében jelent meg. A szerzők pedig Dienes István, Kovalovszky Júlia, H. Kolba Judit, Nagy Emese, Parádi Nándor, Fehér Géza. Tudtommal Parádi és Kovalovszky középkori régész, Dienes István viszont a honfoglalás korával foglalkozó régész, a Wikipédia szerint pedig „1967-ben a múzeum [Magyar Nemzeti Múzeum] régészeti állandó kiállításában a honfoglaló magyarokról szóló rész rendezője volt." Ezek után valószínűnek tartom, hogy a kiadvány ehhez a kiállításhoz készült (évszám nélkül jelent meg).
Azzal pedig tehát mindannyian tisztában vagyunk, hogy akkoriban a magyar őstörténetkutatás a (finnugor) történeti-összehasonlító nyelvészet eredményein alapult. Azóta is. Erről szól László Gyula sajnálkozva az idézett írásában.
Nyelvrokonság csak úgy alakulhatott ki, ha valamikor volt etnikai rokonság is (a magyar nyelv ősét, és a FU nyelveket beszélők ősei között).
Nem feltétlenül. Elképzelhető, hogy egy nép kapcsolatba kerül (kereskedelmi vagy egyéb úton) egy másik néppel, átveszi nyelvét (nyelvcsere), majd különválik és továbbköltözik. A felvett nyelvét továbbra is használja, a nyelv értelem szerűen idővel módosul. A nyelvek között kimutatható az egyértelmű rokonság, de az etnikai semmiképp. A nyelcsere idején bekövetkező esetleges vegyesházasságok révén bekerülhet az etnikai képbe a másik népből is, de nem feltétlenül olyan szinten, hogy az döntően befolyásolná a nép etnikai hovatartozását.
Nem a génjeink határozzák meg, hogy magyarok vagyunk-e hanem elsősorban nyelvünk, ami közös bennünk; és ilyen perspektívában a magyar igenis teljes mértékben finnugor nép!
Ebben nem értünk egyet. Véleményem szerint egy nép identitását elsősorban kultúrája határozza meg. Akár beleértjük ebbe a nyelvet, akár nem, a nyelv csupán egy része lehet az identitástudatnak. A népi hagyományok, népművészet, népzene, vallás, egyéb történelmi örökségünk együttesen formálják nemzettudatunkat. Ha a németországi török bevándorlókra gondolunk, a már ott született, német nyelven beszélő, de török kulturális közegben felnövő gyermek nem tartja magát németnek - és mások sem. Hiába beszél anyanyelvi szinten németül, török bevándorló. A nyelv önmagában nem határoz meg egy népet. Amúgy nem is igazán értem Heda ezen állítását, hiszen ő maga is hangoztatta a nyelv és az ethnos különválasztásának fontosságát.
Heda perzsa nyelvi összefoglalója impresszív, habár biztos tudja, nem erre gondoltam, mikor azt írtam „a nyelvünkre oly nagy hatással
bíró iráni népek történetéről sem. Pedig az is igen jelentős mértékben befolyásolta nyelvünket." Volt benne sajnálatos módon egy
elírás is. Az első esetben „kultúrát" szándékoztam írni, tehát javítva: „a kultúránkra oly nagy hatással bíró iráni népek
történetéről sem. Pedig az is igen jelentős mértékben befolyásolta nyelvünket."
A magyar kultúrát ért iráni hatásokat,
gondolom, nem kell részletesen bemutatnom, mindenki ismeri őket. A nyelvi hatások alatt pedig a következőket értettem.
Mint ahogy Heda írja, a Zaicz-szótár 33 iráni eredetű szót tartalmaz. Harmatta János Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre című munkájában azonban 60 szót mutat be. Ezeket a szavakat a jüecsiktől, hsziungnuktól, szakáktól, szkítáktól, kimmerektől, szarmatáktól, alánoktól, perzsáktól és jászoktól vettük át. Fontos megjegyeznünk, hogy nem csupán a szavak száma számít, hanem milyen szavakról van szó! Ezek a lovas kultúra, állattartás, kereskedelem, hitvilág alapszavai, ill. számnevek (tíz, ezer). A honfoglaló magyarság nagyállattartó, lovas kultúra! Szemléltetésképp néhány:
ég, isten, menny, imád, úr,
tehén, tej, öszvér, szekér, hús, tál, köles, bűz, ín,
asszony, özvegy, legény,
arany,
fizet, gazdag, inas, kincs, vám, vásár, híd, nemez, vászon, réz,
üveg, nád, ing,
kard, kés, vért, méreg,
kedv, kéj,
részeg,
egész, rés,
verem, idegen,
fény, szó, hang, dob, gaz, rég, stb.
Az állattartás, földművelés, vadon élő állatok és növények nevei, a társadalmi, erkölcsi és vallásos élet szavai, lakóhely szavai, mesterségnevek fogalomköreiből jövevényszavaink döntő többsége török eredetű. A honfoglalás előtti időszakban átvett szavak számát (csuvasos, köztörök) 250-re becsülik. Később kun, besenyő, böszörmény és oszmán-török hatás is érte nyelvünket.
Tehát a honfoglaló magyarság kultúrájának, életmódjának, életszemléletének legalapvetőbb szavairól van szó. És ezek egyike sem finnugor. Mint ahogy a honfoglaló magyarság kultúrája sem finnugor.
Egyébként pedig, ahogy Rédei fogalmaz: „Az ugyanakkor bizonyított, hogy az indoeurópai alapnyelv felbomlása után az indoiráni köztes alapnyelv igen élénk kapcsolatban állt a finnugor alapnyelvvel."
-----
De térjünk át egy kicsit a finnugor nyelvek területére, hisz Heda megemlíti, hogy
Zaicz Gábor 560 finnugor szót gyanít a magyarban. Starostin 721-et. Utóbbi feltételezi a legtöbbet, előbbinél kevesebbet meg talán csak Collinder gyanít. Hogy ő pontosan mennyit, arról nem tudok nyilatkozni, mivel nem áll rendelkezésemre rőle irodalom. Tehát körülbelül legalább 500 legfeljebb 700 finnugor eredetű tő található.
Cser Ferenc Gyökerek c. művében idézi Décsi Gyulát, miszerint „Az a kétségbevonhatatlan tény, hogy a mai finnugor külön nyelvek egyetlen alapnyelvből keletkeztek, az egyetlen közös vonás, amely a ma mind saját nyelvet besszélő népeket összeköti: ethologia, régészet és embertan eddig még semmi olyant nem fedezett fel, amely finnugor együttélés korából származva e népek között közös lenne."
Cser így folytatja:
Hasonlítsuk végre össze magukat a finnugor nyelveket. A következő adatokat Collinder finnugor etimológiai szótárából merítettem. Az etimológiai szótárban a következő szómennyiség található meg az egyes nyelvekhez soroltan:
| nyelv | szó | nyelv | szó | nyelv | szó |
| finn | 818 | észt | 130 | lapp | 788 |
| cseremisz | 697 | votják | 508 | zürjén | 632 |
| vogul | 842 | osztják | 1113 | magyar | 532 |
| jurák | 876 | J-szamojéd | 346 | selkup | 537 |
Az 532 magyar szó- és szógyök egy része azonban a könyv iráni, türk stb. Szakaszán található meg, ill. ott is, azaz vagy nem finnugor eredetű, vagy a finnugor eredete kétes. Ezek száma: 28. Biztosan finnugor eredetűnek vélt szótövek száma tehát 504. Messze kevesebb, mint Rédei által említett 1000 és nem nagyságrenddel több, mint az a bizonyos 300 török jövevényszó. Lakó György szerkesztésében is megjelent egy sokkal részletesebb etimológiai szótár (Rédei Károly a kötetek társszerkesztője). Ebben az etimológiai szótárában valóban sokkal több szó szerepel, de ezek nagyon nagy részét úgy kezelik, hogy "... talán egyeztethető...". [...] A finnugor eredetű szavak számát tekintve csak az észt mutat kisebb rokonságot a többivel, mint a magyar de ezt kiugróan kis mértékben. [...] A magyar nyelv finnugor szókészlete ugyanakkor jóval kisebb, mint a legközelebbi rokonoknak tartott osztják és vogul készlete. [...] A száz fogalomból 56 magyar szóként megtalálható Collinder etimológiai szótárában. [...] Az etimológiai szótárban 26 vogul és 36 osztják szó felelt meg ezek közül a magyarnak. [...] A finnél a közös szavak száma csupán 15, jóllehet, az alapszavaik többsége finnugor eredetűnek vélt.
Renfrewt és a glattokronológiát segítségül hívva megjegyzi:
Renfrew szerint Escalante és Swadesh az általa vártnál rövidebb időszakokat talált az indoeurópai nyelvek szétválására - bár
megjegyzi, hogy az ő legnagyobb meglepetésére, azok sok esetben mégis csak megfelelnek a realitásoknak, pontosabban, annak, amit a
történelemtudomány ismer (pl. spanyol-portugál i.sz. 1586, angol-dán i.sz. 860, angol-német i.sz. 590, stb.). A finnugorok esetében azonban a
vártnál éppen sokkal nagyobb időket kapunk. Ez számunkra azt már mindenképp jelzi, hogy a finnugor rokonság mértéke az u.n. indoeurópai
nyelvekhez képest sokkal szerényebb, kisebb. A fönti elemzést egyébként csakis azért végeztem el, hogy bemutassam: hogyha a hagyományos
modell feltételei meg is felelnek a Renfrew által támasztottaknak, az eredmény a finnugor elmélet alapján ebben az esetben is önellentmondás.
Azt, hogy a magyar nincs benne a finnugor névben, azzal indokolják, hogy a magyar a későbbi elágazásból eredő, azaz származék. Ha
megnézzük, hogy melyik nyelvnek van több u.n. finnugor eredetű szava a 100 alapfogalomra, akkor az a megdöbbentő, hogy ez éppen a magyar és a
finn és nem az ugor nyelvek. Az északi tundrán szétszóródva, idegen nyelvi hatások alá nem kerülő legközelebbi rokonnak tartottakból
sokkal jobban kikoptak volna az alapszavak, mint éppen a leszakadt és idegen nyelvek tengerében hánykolódó magyarból? Ez megint csak
nyilvánvaló ellentmondás! Az, hogy a finnből kikopott volna (a magyarhoz viszonyítottan) az alapszókészlet 85%-a pedig még nagyobb
ellentmondás, hiszen történelmi térképek tanúsága szerint évezredekig magában állt azon a területen, gyakorlatilag külső behatás
nélkül kerülték el a kulturális hullámok. De ez, ahogy láthattuk, nincs is így, mert pl. a finn szókészletből ugyancsak 53 megtalálható
Collinder könyvében, mint finnugor, de a magyarra nem vonatkoztatható szó, azaz más hangképpel. Innen van az, hogy a két szókészlet
átfedése csupán 15%-os.
Cser a magyar nyelv szavainak, hangtanának és grammatikájának vizsgálata után felteszi a kérdést:
Miért a magyar játszik ilyen központi szerepet a finnugor nyelveken belül? Miért a magyarral ‘rokon' mindegyik és egymás között
miért nem?
[...]
A nyelvi elemezés után megint csak meg kell állapítanunk: egyik származási modell sem írja le kielégítően a
Kárpát-medencei magyar nyelv sajátságait. A magyar nyelv tartalmaz olyan elemeket, amivel mind a finnugor, mind a sumér, mind a török
‘rokonság' gyanúja fölmerülhet, de ezen közös elemek mellett túlzottan sok az olyan elemek száma is, amelyek nem közösek. Ez egyben azt is
jelenti, hogy a fönt nevezett nyelvekkel szemben óriási a távolság is. Ugyan a glattokronológiát nem vehetjük abszolút mértékben
figyelembe, mégis föl kell figyelnünk arra, hogy a török nyelvek elválása óta eltelt két évezred nem volt elegendő a nyelv olyan mértékű
megváltozásához, hogy ne értsék egymást. Az indoeurópai nyelvek szétválása néhány évezreddel korábbi, mint a török nyelveké, a
köztük lévő különbség sokkal nagyobb, mint a török nyelveknél leírtak, a hasonlóság pedig mégis sokkal erősebb, mint a finnugor
nyelveké. A ‘nyelvcsaládokon' belül becsült különbségeknek ezért valamiképpen mégis csak utalniuk kell a szétválási időkre, így ha a
nyelvi családfából indulunk ki, akkor a finnugor nyelveknek sokkal korábban kellett elválniuk egymástól, mint az indoeurópaiaknak.
Ugyanakkor számos olyan nyelvi elem is előkerült, amivel a magyar a tőle távol álló nyelvekkel és nem a ‘közeli rokonaival' mutat
kapcsolatot, amiket nehéz bármelyik modellel is kezelni (baszk, ír, örmény), különösen, ha mindezeket együtt akarjuk értelmezni.
Kiemelkedően pedig azért kell ezekre fölfigyelnünk, mert ezek a szomszédokkal ill. a távolabbi nyelvekkel kimutatott kapcsolatok, átfedések a
magyarban egy belső logikai rend alá tartoznak, ugyanakkor azokban a nyelvekben nem. [...] A nehézség azonban áthidalható, ha elvetjük az
‘érkezési' és ‘származási' modelleket és föltételezzük, hogy a magyar nyelv a Kárpát-medencéből ered, ott alakult ki és ezek a
hatások az eredete óta az oda érkezőkkel és az esetleg onnan távozókkal való kölcsönhatás eredményei. Magyarán mondva, ezek a kapcsolatok
nem újkoriak, hanem még újkőkoriak (pl. a türk, sumér, baszk, örmény), rézkoriak (pl. a szanszkrit), bronzkoriak (pl. az ír-kelta), vagy
éppen vaskoriak (pl. a gallkelta).
Mikor azt írtam, véleményem szerint a finnugorizmus téves értelmezése elsősorban a közoktatás és ismeretterjesztés hibájának
tudható be, Heda eképp reagált:
A lényeggel egyetértek. A közoktatás, a tankönyvek írása, nyomtatása nem a "finnugristák" kezében van. Tankönyvet bárki írhat, és ha az átmegy a minőségellenőrzésen (tehát nem cáfolgatod benne a Darwini evolúcióselméletet, nem származtatod Eurázsia népeinek kétharmadát a magyaroktól, mint Bakay Kornél stb...) akkor azt a könyvet már bármelyik iskola megveheti.
Habár amit ír, igaz, mégis sántít a dolog. Ugyanis amiről beszéltem az a mai népesség egészére vonatkozott, míg amiről Heda beszél, az csupán a most éppen iskolába járó, kb. a népesség 20%-át kitevő embertömegre. A maradék 80% még a rendszerváltás előtt végezte tanulmányait, amikor pedig centralizált tankönyvírás és -kiadás volt, marxista/szocialista ideológiával átitatva.
„Marcantonio könyvét nem olvastam, de a neves kiadó és az ajánlások mellette szóltak. Olvastam ellenben Bakró-Nagy Marianne
recenzióját, aminek tartalmával viszont alapvetően egyetértek."
„Ajánlások? Na és vajon kik ajánlották?"
Ahogy a Wiley oldalán olvasható:
- Essential for specialists in Uralic studies, because it calls into question the entire field of study
- Of interest to specialists in
Altaic studies, because of its intimate connection to Uralic studies
- Contributes to the issue of methodology in historical linguistics
-
Of interest to historians and lay people interested in their roots in Finland, Estonia and Hungary
- Accessible, and of interest, to students
studying general linguistics and Uralic languages
valamint Klesment - Künnap Common Phonetic and Grammatical Features... c. munkájukban (3. oldal).
„Our study was instigated by Angela Marcantonio's The Uralic Language Family: Facts, Myths and Statistics (2002), which carries out an extensive lexical and grammatical analysis. Overlaps of Uralic languages with neighboring languages lead her to disagree with the traditional view that the languages grouped as "Uralic" form a separate linguistic node (condensation, entity or intertwinement). Marcantonio's analysis suggests a mental picture where the Uralists have drawn a circle on the surface of the sea and argue that inside that circle there is peculiar Uralic water, distinct from the surroundings and with only a little "borrowed" water from what encircles it. Marcantonio's book intends to show that the supposed lexical and grammatical borrowings are territorially very extensive and unspecified. We might call them wandering phenomena, akin to the linguistic concept of Wanderwort.
Marcantonio considers the comparative method, used by traditional Uralists, debatable in principle (and she has a point), but she shows that even the method itself is used in Uralistics in a most inconsistent manner. Strict observation of the rules of the method is replaced by some general impression or "feeling". When reconstructing the Proto-Uralic word stock, irregularities are mentioned but then ignored, and the lack of evidence in a given Uralic language is interpreted as the word being lost in that language. Therefore, most Proto-Uralic words have not been reconstructed in accordance with the established phonetic laws, based on direct evidence in actual Uralic languages. Instead, they are often grounded in reconstructions of intermediary proto-languages, such as Proto-Finnic-Permic and Proto-Samoyedic, deliberately neglecting incompatible Ugric data. This is highly questionable speculation.
In sum, Marcantonio's book presents the Uralic grouping of languages and its historical origin in a very unsettling light and opens new perspectives for further research. The impact of the book on Uralistics is hard to overestimate, but its claims need further testing."
Nem igazán vagyok tisztába vele, hogy Idesüss valójában mit is akar. Az első postjában nekem úgy tűnt, hogy a magyar nyelv finnugorságát szőröstűl bőröstűl-megkérdőjelezte, de a másodikban már szétválasztja ezeket a dolgokat, és a magyar nyelv eredetét nem vitatja. Sőt, még minthogyha el is ismerte volna (,,Hát genetikailag nem sok, elenyésző. Nyelvileg pedig egyértelműen van."). Ezt akkor most vegyem visszakozásnak? Kicsit furcsa, ha egy a szabír rokonságot hirdető weboldal nem a finnugor nyelvrokonsággal szemben pozicionálja magát. Olvasóközönségének ugyanis túl magas, ha szétválasztjuk a nyelv és a nép eredetét, ők ezt képtelenek felfogni.
Két fogalmat mindenképp szét kell választanunk. Rokonság és származás (vagy eredet) nem ugyanazzal a jelentéssel bír. Míg az első szerves összefüggéseket feltételez, addig az utóbbi(ak) egyértelmű származási irányt is egyúttal. Mivel nem látom bizonyítottnak - és az újabb kutatások fényében egyre kevésbé tűnik annak - a magyar nyelv finnugor származását, ezért azt elvetem. Azonban a magyar és a „rokonnak" tartott finnugor nyelvek közti szerves összefüggéseket nem vitatom. A kérdés ugyanis ennél jóval bonyolultabb. Nem egyértelmű az átadó-átvevő szerep. Mint ahogy azt egyre többen hangoztatják, elképzelhető, hogy a magyar őse volt az átadó nyelv, a mind lélekszámban, mind kulturális fejlettség szintjén alacsonyabb fokon álló finnugor/uráli népek pedig az átvevők. A rokonság ebben az esetben továbbra is fennáll, a származási irány viszont megfordul. És itt van döntő szerepe a bizonyíthatóságnak. Mivel nincsenek kézzel fogható nyelvemlékek az adott időszakból és a társtudományok rendszerint ellentmondanak, ezért minden csupán feltételezés - ami lehet téves is. Míg a rokonság igen, addig a származás nincs bizonyítva.
A bizonyíthatatlanságra vonatkozóan (és kicsit visszatérve a hullámelmélet kérdéséhez is) álljon itt egy idézet Keresztes László - Csúcs Sándor A magyar nyelv eredete c. írásából.
„Vitát váltott ki az ún. családfamodell is. Véleményünk szerint nem áll szöges ellentétben egymással a fa- és a hullámmodell, mert a két modell az uráli nyelvek sematikus ábrázolásának két különböző dimenziója: a fa (bokor/fésű) modell oldalnézetben, míg a hullámmodell felülnézetben mutatja be az összefüggéseket. A famodell a diakron, a hullámmodell inkább a szinkron, a reális összefüggéseket mutatja be szemléletesebben. A fa lehet sudár törzsű lombos fa, de lehet a debreceni ördögcérna (liciumfa) módjára összekuszálódó bokorféle. A hullámok is összekuszálódhatnak gombolyaggá.
Ami a preuráli kérdéseket illeti, ezeket a fa gyökérzetéhez hasonlítanánk. Nyelvcsaládfánk ágain gubbasztva - és várva, hogy mikor dől ki - úgy-ahogy még kirajzolódnak a törzs körvonalai, a gyökerek beláthatatlan szövevénye azonban kifürkészhetetlen. Az erre vonatkozó elképzelések minden másnál hipotetikusabbak, a gyökerek összefüggéseit csak spekulatív úton lehet vázolni, ám bizonyításuk és cáfolatuk szinte lehetetlen."
Mint azt sok kutató hangoztatja, a nagyszámú török, ill. iráni nyelvi elem csak a honfoglaló magyarság kétnyelvűségével magyarázható. Heda érdekes módon ezt soha nem hozta szóba. Történeti adatok is arra utalnak, hogy „a magyar nép - történetének egy bizonyos pontján - nyelvet cserélt. X. századi források (Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár, Querfurti Brunó) feljegyzései szerint a magyarok ebben az időszakban még kétnyelvűek voltak. Konstantin császár feljegyzése szerint, aki Bulcsú magyar vezér előadása nyomán írt, e két nyelv közül az egyik török fajtájú, tehát a hunnal, türkkel, kazárral, a lovasnépekkel rokon nyelv volt. Bulcsú, aki egy kazár néprész, az Álmos fejedelem által hódoltatott kabarok főnöke volt, előadta a bizánci császár udvarában, hogy a magyarság a kazár eredetű kabarok türk (őstörök) nyelvét is beszélte még ekkor" (Dümmerth Dezső).
De még ennél is bonyolultabb a képlet. Ugyanis a hét törzs elnevezéséből csak kettő fakad finnugor tőről, a többi török származék. És még ezek közül is az egyik törzsnek, a Megyernek a fejedelme, egyben az egész törzsszövetségnek is a vezetője, Árpád, török nevet visel. Cser Ferenc a következőket írja:
- A magyar nyelvet, amióta tényszerű adataink vannak, a Kárpát-medencében és a közvetlen környezetében beszélték (több mint 1100 év).
- A Kárpát-medencébe az ezt megelőző időszakban beáramló népek, törzsek (kimmerek, szkíták, dákok, trákok, kelták, rómaiak, gepidák, longobárdok, hunok, avarok, bolgárok, Árpád "magyarjai") az 'elfogadott' ismeretek alapján vagy idegen nyelvűek voltak ('iráni', latin, germán, türk), vagy legalább felerészben sem lehettek magyar nyelvűek (Árpád magyarjai, akik állítólagos 7 törzséből talán, ha 3 onogur törzs lehetett magyar nyelvű, ha egyáltalán az volt).
- A Kárpát-medence mindig lakott volt, a beözönlő népek, törzsek itt mindig őslakosokkal találkoztak, és azokra legföljebb rátelepedtek, a kiirtásukról nem tudunk.
- A Kárpát-medencében a Tatárjárást megelőző időszakban mintegy 3 millió ember élt.
- Árpád honfoglaló magyarjai nem lehettek többen, mint 250-400.000.
Mégis hogy lehetséges, hogy ma magyarul beszélünk?
És egyáltalán, kit nevezünk magyarnak?
Hisz a magyar nevének gyökerében
iráni (Györffy szerint a magyar az iráni mánu (ember) szóból ered), nyelvében finnugor-türk keverék, kultúrájában,
népművészetében türk-iráni, politikai szervezetében türk. Kunjaink, besenyőink török nyelvűek, jászaink iráni nyelvűek. Mivel a
Kárpát-medence akkori lakóihoz viszonyítva amúgyis csekély számú honfoglalóknak csupán töredéke volt finnugor származású, s ők sem a
vezértörzshöz tartoztak, hiszen azok török nyelvűek voltak, mégis hogy lehetséges, hogy egy ilyen - mind lélekszámában, mind katonai és
kulturális hatásában - jelentéktelen kisebbség nyelvét veszi át a hatalmas többség? A honfoglaláskor itt talált népek (szlávok, avarok)
vajon milyen nyelven beszéltek? László Gyula elmélete adhat erre választ, miszerint az itt talált népesség (avarok) már eleve magyarul
beszéltek. Avarkori településneveink is tiszta magyar hangzásúak. Régészeti eredmények szerint az itt talált avar népesség igen nagy
számú lehetett. Árpád népének temetői jóval kisebbek. A két népesség egymás mellett, egymást kiegészítve telepszik meg, nyoma sincs
hódításnak, pusztításnak, rátemetkezésnek, erőszaknak. A csontleletek alapján a korabeli magyarság döntő többségében nem
leszármazottja Árpád magyarjainak. Nyelv tekintetében mégis teljes az egység. Tehát a griffes-indás avarok is (akik hunok/türkök) finnugorul
beszéltek volna? Évszázadokkal a honfoglalás előtt? (Néhány bolond szlovák szerint persze ők is szlávok. Sőt, ősszlovákok. Akkor pedig
végképp nem beszélhettek magyarul.) Mégis mi lehetett az oka, hogy ez a minden tekintetben jelentéktelen finnugor nyelvű csoportocska
rákényszerítette nyelvét az egész Kárpát-medencére? Avagy lehet, hogy a nyelveredet, esetleges nyelvcsere mégsem úgy történt, ahogy eddig
képzelték? Lsd. fentebb Cser gondolatmenetét. A kérdés számomra továbbra is nyitott.
Zárszóként, John Nethem fogalmazta meg a következőket recenziójában:
"....Jószerivel a magyar nyelv törvényeit sem ismerjük. A magyar nyelvről készült leírások és meghatározások ugyanis nem arra a kérdésre felelnek: mik a magyar nyelv belső törvényszerűségének nyomán megmutatkozó sui genesis paradigmái, hanem erre a másik, rendkívül érdekes, de egészen más feleletet eredményező kérdésre: mennyiben férnek bele, mennyiben pedig nem a magyar nyelv tényei az indogermán nyelvek paradigmáiba....." (Karácsony Sándor: A magyar észjárás, Magvető, 1985.)
A finnugor nyelvrokonság bizony HIT kérdése. Alapjait esetleg jóhiszemű, jórészt tudálékos szimpátia elképzelések rakták le, melyeket aztán politikai (németesítő /pángermán/, majd pánszlávosító) rendszerek érdekei egyedurasítottak, kizárólagosítottak. Nethem/Keresztes-X68.
Más szavakkal: a történeti nyelvészet nem rendelkezik olyan adatokkal, amelyekből tesztelhető hipotézist tudna megalkotni a paleolitikum nyelvi viszonyairól. Ezért minden ilyen állítás spekuláció és puszta hit kérdése - nem a tudomány tartománya.
Nagyon nagy hiba egzakt tudományok dolgaival érvelni egy bölcseleti tudomány, voltaképpen egy ismeretelméleti irányzat tekintetében. Ez egy formális tudomány, ami döntően mindig is hiányában volt és lesz az egzakt ismérveknek. Ezt kell szem előtt tartani ahhoz, hogy a nyelvtudomány kilépjen a dogma fogságából. A nyelvtudománynak, és minden más formális tudománynak csakis annyiban szabad ezekre hivatkoznia, amennyiben a saját ok-okozati összefüggéseiknek eleme, a logikai érvrendszerének szerves része. Ha nem, semmi hivatkozási alapja nincsen, az ezzel való érvelés valós érv híján szimpla informalitás, érzelmi ráhatás, sem a következtetés érvényességére sem a helytállóságára vonatkozó követelményt nem teljesíti.