Ancient history - Ókor, őstörténet Scythia - Szkítia Pyramids - Piramisok Sumerian clay tablet - Sumér agyagtábla Sumerians - Sumérok Assyria - Asszíria Ancient Egypt - Ókori Egyiptom Egyptian hieroglyphs - Egyiptomi hieroglifa Scythian treasure - Szkíta kincsek Sarmatian - Szarmata

Hazajöhet a Seuso-kincs, ha a kormány is úgy akarja

Index

 

 

Az Andrássy úti Aranymúzeumáról híres milliárdos műgyűjtő adásvételi szerződést kötött a valószínűleg a 70-es években, Polgárdi környékén illegálisan kiásott páratlan ókori műkincs brit tulajdonosaival. Az ezüstedényeknek saját múzeumot építene, és végrendeletében az államra hagyná azokat. Cserébe annyit kér, hogy ne kobozzák el a határon. Most a válaszra vár.

 

Zelnik István


Hogyan fordult az érdeklődése a Seuso-kincs felé?

Mint műgyűjtőt és művészetkedvelő embert, engem is élénken foglalkoztattak azok a hírek, melyek a 90-es évektől az egész nemzetközi sajtót bejárták. Egyrészt a kincsek kalandos története, utána pedig az a lenyűgöző valóság, hogy a világ legnagyobb késő-római kincslelete került volna kalapács alá. A kincsek jelentősége óriási, hiszen a világ legjelentősebb ilyen tárgyegyütteséről van szó,  melynek a művészettörténeti, történeti, régészeti eszmei értéke felbecsülhetetlen. Mindig is izgatta a fantáziámat, hogy vajon melyik múzeumot fogja gazdagítani. A 90-es évek Sotheby's aukcióját követően rendszeresen tájékozódtam, hogy mi történik a világ műkincspiacán, és nyilván minden műgyűjtő érdeklődését felkelti, amikor egy rendkívüli tárgyegyüttes felbukkan.

Mi a véleménye a magyar kormányok korábbi erőfeszítéseiről?

Sajnálattal konstatáltam, hogy miután ez az anyag bemutatásra került és Magyarország, Horvátország és Libanon igényt formált rájuk, Magyarország elvesztette a pert. A legtovább hazánk volt érdekelt, de a korábbi adminisztrációk az akkori kormánybiztos vezetésével nem készültek fel igazán egy ilyen, nemzetközi nagypályán folyó mérkőzésre. Sem tényanyagban, sem a tanúk felvonultatásában, sem a téma kezelésében nem bizonyultak igazán körültekintőnek és felkészültnek, a Lord Northampton képviselte társaság pedig játszi könnyedséggel nyerte meg a pert.

Mit kellett volna tenniük?

Ha már évtizedeken keresztül százmilliókat költöttek el az ügy menedzselésére, legalább ekkora erőfeszítést kellett volna tenni, hogy a vélt lelőhelyen, Polgárdiban igazán komoly ásatást, régészeti és művészettörténeti kutatást végezzenek el, ami elegendő bizonyítékot tár fel.

Maradt még esély a magyar jogigény érvényesítésére?

Seuso kincsÉn úgy gondolom, hogy ez a szakasz lezárult. Magyarország ugyan továbbra is fenntartja  jogigényét, de a New York-i bíróság döntése értelmében ezek a tárgyak piacképesek. Más kérdés, hogy az értékesítésük nagy nehézségekbe ütközik, hiszen egy állam bármikor újra felvetheti az igényét és újabb pert kezdeményezhet. Ez az oka, hogy noha több kísérlet történt az értékesítésére – legutóbb 2006-ban a Bonhams szervezett egy magánértékesítést zártkörű kiállítással egybekötve – egy sem járt sikerrel. 2006 óta a kincsek a sorsukra várnak, megfosztva a szakértőket és a világot attól a hihetetlen élménytől, amit  nyújtanak.

Kerestem, de nem találtam publikus információt arról, hogy Lord Northampton eladta-e a kincseket, és ha igen, kinek. Ön hogy jutott el a tulajdonosokhoz?

Másfél éve döntöttem el, hogy kísérletet teszek a tárgyak megvásárlására, ezért megbíztam egy brit és egy svájci ügyvédi irodát. Rajtuk kívül egy régiségkereskedő ismerősömön valamint a Seuso-kincsek tudományos feldolgozásában részt vevő külföldi kutatók egyikén keresztül, egyéves munkával sikerült megtudni, hogy hány darabból áll a Seuso-kincs, kik a tényleges tulajdonosai, hol találhatók a tárgyak és megvásárolhatók-e. Örömmel mondhatom el, hogy pontosan tudom, hány darabból áll a kincs: a hivatalos publikációkkal ellentétben eggyel több, összesen 15 nagy tárgy található a tárgyegyüttesben. Nem egy, hanem négy tulajdonosuk van, de mivel kettő között valószínűleg megegyezés születik, így lényegében három tulajdonosról beszélhetünk.

Mi történt ezután?

Miután felderítettem, hogy kinél találhatók a számunkra legfontosabb tárgyak, köztük Seuso híres vadásztálja, aminek a közepén a medalion található a stilizált Balatonnal és a Pelso-felirattal (a tó latin neve – M.G.), és mivel nyolc nagy tárgy ennél a tulajdonosi körnél van, megalkudtam a vételárra és adásvételi szerződést kötöttem velük. Most ezt az ügyletet készítjük elő, a végén a kincsek hazakerülhetnek Magyarországra. A többi tárgy tulajdonosával is kapcsolatban vagyok, ők is késznek tűnnek a megegyezésre.

Kik az eladók?

Tekintettel arra, hogy az adásvételi szerződés titoktartási záradékkal van ellátva, amíg nem kapok rá felhatalmazást, nem fedhetem fel az eladók kilétét.

Mit tervez tenni a Seuso-kinccsel?

Mivel Magyarország – egyelőre nem megalapozott módon – változatlanul fenntartja az igényét a kincsre, ezért úgy gondoltam, hogy mielőtt megérkeznek, megállapodást kell kötnöm a magyar állammal. Ennek keretében Zelnik István visszavonhatatlanul és végérvényesen kinyilatkoztatná, hogy a kincseket a saját vagyonából megvásárolta, Magyarországra hozza, az Andrássy úton egy villában Seuso-múzeumot hoz létre, a tárgyakat kiállíthatóvá és kutathatóvá teszi, továbbá nemzetközi kiállítások formájában is közszemlére bocsájtja őket. Mindezt követően a végrendeletében a Seuso-kincset a magyar államra hagyományozza, mégpedig olyan pénzügyi konstrukcióban, ami lehetővé teszi, hogy ez a múzeum a magyar állam pénzügyi hozzájárulása nélkül, önfenntartóan illetve nyereségesen tudjon működni. Ezt az ajánlatot tettem, és ez alapján szeretnék egy megállapodást a magyar állammal, hogy ne legyenek jogi bonyodalmak, amikor Ferihegyre megérkeznek a kincsek.

Tehát ne jelentse be rájuk az állam az igényét, és ne kobozza el őket?

Így van, illetve ne kezdődjön egy olyan per, amely nem lehet tudni hova vezet. Mivel az állam kísérletei a kincs megszerzésére sikertelenek voltak, minimális esély sincs arra, hogy ezek a kincsek Magyarországra visszakerüljenek. Talán nekem adta meg a sors azt, hogy ezt az ügyletet nyélbe üthessem.

Mi az, amit ön tud, és más nem?

A világban most már elég jó nevem van, nemzetközileg ismert és elismert műgyűjtő vagyok. Létrehoztam a világ egyetlen délkelet-ázsiai aranymúzeumát, birtoklom a világ három legnagyobb délkelet-ázsiai arany- és ezüsttárgy-gyűjteményének a legjelentősebbikét. Létrehoztam egy tudományos kutatóintézetet, a gyűjteményemet közszemlére bocsátottam, az anyagból nemzetközi vándorkiállításokat szervezek. E nélkül a referencia nélkül a tulajdonosok nem álltak volna szóba velem. Így viszont tárgyaltunk, megállapodtunk, a kincseket a kezemben fogtam, erről fotódokumentáció készült.

Nyilvános a vételár?

Nem. De következtetni lehet rá, hiszen 1990-ben 60 millió font volt a kikiáltási ár, a 15. tárgy nélkül. Több tízmilliárd forintos nagyságrendről beszélünk.

Milyen feltételeket támaszt a magyar állammal szemben?

Semmilyent, én adni szeretnék.

De ha jól értem, a megállapodás akkor jön létre, ha a magyar állam ideiglenesen lemond az igényéről a kinccsel kapcsolatban.

Igen. Feltehetőleg sikerül majd bebizonyítani, hogy ezek a kincsek Polgárdi közelében kerültek elő, és hogy a legfontosabb műtárgyon nem véletlenül található a Balaton neve latinul. Úgy gondolom, ezeknek a kincseknek a magyar nemzeti vagyon részét kell képezniük. Nem kívánom magánemberként birtokolni, és ez az egyetlen reális megszerzési mód, ami minden felet kielégíthet.

Az adásvételi szerződés realizálása függ attól, hogy ön meg tud-e állapodni a magyar állammal?

Igen, részben. Ez egy hivatalos, transzparens eladás, amit az illetékes brit hatóságnak, az Arts Councilnak jóvá kell hagynia, a döntést pedig a kulturális miniszter is ellenjegyzi. Meg akarnak győződni róla, hogy a kincs Magyarországra kerül, és nekem is vállalnom kell, hogy a hazámba szállítom, kiállítom, kutathatóvá teszem. A britek erre biztosítékot kérnek, ezért a magyar állam bevonása megkerülhetetlen.

Ha a magyar állam valamiért mégsem él a lehetőséggel, akkor ön elállhat az adásvételtől?

Igen. A szerződésnek van egy határideje, azután semmissé válik.

A Nemzeti Múzeumban van egy állvány, ami a kutatók szerint a kincs egyik darabjához tartozhat. A két tárgy birtokában tényleg meg lehetne bizonyosodni a kincs eredetéről?

Ebben én nem vagyok biztos. Azt már lehet tudni, hogy a tárgyak nem egy helyen készültek. Bonyolult és szerteágazó vizsgálatokra van szükség az összes tárgy esetében, amelyek nem csak az anyagösszetételt vizsgálják, hanem a talajmaradványokat, egyéb szennyeződéseket, a megmunkálóeszközök mikrorészecskéit, amelyek feltehetően rajta vannak a tárgyakon. Emellett régészeti, történészi és művészettörténeti kutatásokra is szükség van.

Ki fogja állni a kutatás költségeit?

Amennyiben a kincsek hazakerülnek, ezeket a kutatásokat a Magyar Délkelet-Ázsiai Kutatóintézet vagy a Seuso-múzeum el fogja végeztetni, hiszen mindenkinek ez az érdeke.

Hogy állnak a tárgyalások a magyar állammal?

A magyar állam legmagasabb szintű illetékeseinek ezt az ügyet előadtam, és a támogatásukat kértem. Várom a választ.

Hogyan fogadták?

Nehéz egy ilyen ajánlatra azt mondani, hogy nem támogatom, hiszen a magyar állam tálcán kap meg valamit, aminek a megszerzésére az elmúlt 20 évben képtelen volt. A legnagyobb problémát az a dilemma okozza, hogy az államnak átmenetileg le kéne mondania valamiről, ami fölött tulajdonosként rövid ideig valaki más rendelkezik. Ezt jogilag elég nehéz áthidalni.

Mennyi időt enged a szerződése a megállapodásra a kormánnyal?

A következő 1-2 hónapban a történetnek ezt a részét mindenképpen le kell zárni.

Mikor válik semmissé a szerződés?

Néhány hónapos játéktér van.

Gondolkozik azon, hogy ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal, máshol hozza létre a Seuso-múzeumot?

Én ezt a projektet felépítettem. Tízmilliókat költöttem arra, hogy az információk birtokába jussak, a kezembe foghassam a tárgyakat. Létrehoztam egy projektcéget, kiszemeltem a palotát, amelyben ezt a múzeumot létre lehetne hozni. Ez az ügylet az én léptékemmel rendkívüli pénzügyi erőfeszítést jelent. Ha nem sikerül megállapodni, le kell tennem életem két legnagyobb projektje közül az egyikről.

Miből finanszírozná az adásvételt és a múzeumépítést?

Kész vagyok a vagyonom, a gyűjteményem egy részét, illetve projektjeim részeit eladni annak érdekében, hogy ezt a kincset megvásárolhassam.

Ez mit jelent?

Komoly műtárgybefektetési portfólióim vannak, ezek közül egyet vagy kettőt értékesítenem kell, ennek az előkészítése folyamatban van. Ezen kívül létrehoztam projektcégeket a következő évek nagy vándorkiállításaira, részben ezeket is értékesíthetem. Így fedezhető az adásvétel és a múzeumépület megvásárlásának, átalakításának alsó hangon is hárommilliárdos költsége.

Mennyit ér egy ilyen projektcég, és van-e rá kereslet?

Van kereslet. Az első ilyen nemzetközi vándorkiállítási projektcég a most még Zalakaroson látható Ca Mau-hajótörés porcelánjait utaztatja, ebből eddig 20 százalékot adtam el.

Ha minden jól megy, mikor láthatja a magyar közönség a Seuso-kincset?

Ez nem csak rajtam múlik. Optimális esetben az ősz folyamán a Seuso-tálat be lehet mutatni például itt, az Aranymúzeumban, egy önálló vitrinben. Ha az akvizíciók sikeresek lesznek, jövő tavaszra elkészülhet egy vándorkiállítás, és további 1,5-2 évet kell majd várni, hogy megszülessen a múzeum. Bármelyik kiszemelt épületet a falakig le kell csupaszítani, és a legmodernebb technikával kell felszerelni.

Kinézett már épületet erre?

Hogyne, két épületre előszerződést kötöttem, de 4-5 épületen gondolkodom.

Mivel a gyűjteménye és különösen annak nem teljesen átlátható eredete miatt már kellett magyarázkodnia, várhatóan lesznek, akik szerint a magyar kulturális örökség gyarapításának gesztusa örvén valójában a saját legitimációját szeretné erősíteni.

Amennyiben Zelnik Istvánnak sikerül egy ilyen, nemzetközi léptékkel is nagyon jelentős műtárgyvásárlást eszközölnie, akkor nyilvánvaló, hogy a magyarországi és főleg külföldi műgyűjtői presztízse nagymértékben nőni fog. Még hitelesebb, még komolyabb műgyűjtőnek fogok számítani. De nem gondolom azt, hogy ez a Seuso-művelet hozzájárul a délkelet-ázsiai gyűjteményem legitimációjához.

Miért?

Magyarországon voltak és vannak olyan körök, akiknek szakmai, etikai és minden egyéb szempontból nem érdeke, hogy ilyen színvonalú intézmény működjön. Másrészt ha a gyűjtemény legitimációjával bármilyen komoly probléma lett volna, nem indítok nemzetközi kutatást, nem publikálom az eredményét, nem létesítek múzeumot, nem csinálok vándorkiállítást, hanem elzárom, és családi, baráti körben nézegetem és élvezem. Ez a legitimációs ügy egy mesterségesen gerjesztett kérdés. Nagy nemzetközi magángyűjteményeknél ezzel érdekes módon máshol nem szoktak foglalkozni.

Milyen a gyűjteménye nemzetközi elismertsége?

Nemrég járt itt a párizsi Guimet múzeum elnöke, aki egyébként ismert Kambodzsa-kutató. Tavaly nevezték ki, és mivel sokat hallott az aranymúzeumról, a Louvre és a Guimet fémrestaurátora és egy történészprofesszor kíséretében eljött megnézni az anyagot. 3-4 órán át nézték a múzeumot és vizsgálták a tárgyakat. Aztán ledőlt minden fal: a világ leghíresebb Ázsia-múzeumának vezetője elismerte, hogy ez egy világszínvonalú gyűjtemény, egy olyan kincs, amire nemzetközi tudományos együttműködési programokat lehet és kell építeni, és amiben a Guimet partnere lesz a Zelnik István Aranymúzeumnak.

Az interjút ön kezdeményezte. Miért áll a nyilvánosság elé, mielőtt lezárulna a tárgyalás a kormánnyal?

Várható, hogy a Seuso-ügy kapcsán is támadások érnek, ezeket szeretném megelőzni, illetve nem szeretném, ha nem a hitelesség és a tények kerülnének előtérbe, hanem mendemondák keringenének, amik átláthatatlan, kezelhetetlen helyzetet eredményeznek. Mindent, amit elmondtam, szerződéssel és fotókkal tudok igazolni.

 

Forrás: Zelnik István hazahozza a Seuso-kincset