Helyi divattal igazolják a Seuso-kincsek eredetét
Múlt-kor, MTI
Akár haza is térhetne
"Ahhoz, hogy Magyarország perelhessen, az a kis plusz kellene, amely régóta várat magára, nevezetesen, hogy előálljon valaki egy olyan
tárggyal, amelyről hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a Seuso-kincshez tartozik, s biztosan Magyarországhoz kötődik" - hangsúlyozta a
tudós. Ismertetése szerint 2007-re tervezték azt a Seuso-kincsnek szentelt konferenciát, amely végül elmaradt. E tanácskozás helyett hívta
meg a Londoni Régészeti Társaság, a 300 éves Society of Antiquaries of London Visy Zsoltot, a szervezet egyetlen magyar tagját, hogy előadás
keretében foglalja össze a Seuso-kincs eredetével kapcsolatos információkat.
Mint Visy Zsolt megjegyezte, az előadást lord Renfrew,
a tekintélyes angol régész kezdeményezte, aki az angol kormány mellett működő, s az illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó háromfős
tanácsadó testület tagja. Szerinte az előadásban szereplő legtöbb adat nem új, ezek az elmúlt 10-15 év publikációiból ismertek, ám csak
nehezen hozzáférhetőek, mivel ezek egy része magyar nyelven jelent meg. Emellett Londonban ismertette a még publikálatlan tanulmányokat amelyek
a tavalyi Seuso-konferenciára készültek.
"A szerzők megengedték, hogy hivatkozzam a tanulmányokra, a lényeget elmondjam. A
magyar eredményeket csokorba szedve ismertettem a meglévő információkat, amelyek így, együtt valóban az újdonság erejével hatottak.
Külön-külön talán nem elég erősek, de együtt igen. Az angol szakmai közvélemény Renfrew-val az élen meg van győződve arról, hogy ez
csempészett áru, amely valahol az egykori Római Birodalom területén került elő" - mutatott rá a régész.
Visy Zsolt azt is
elmondta, hogy az előadást követő beszélgetés során a résztvevők annak a véleménynek adtak hangot, amely szerint a Seuso-kincs nagy
valószínűséggel Magyarország területéről került ki. "Egyébként nem tizennégy tárgyról van szó, hanem valószínűleg 248-ról"
- mutatott rá a régészprofesszor, aki - számba véve az összes forrást - arra a következtetésre jutott, hogy a kincshez további tárgyak
tartoznak. A bizonyításra kitérve, Visy Zsolt elmondta, hogy a talajtani vizsgálatok "nagyon nagy hasonlóságot mutatnak", az egyik
esetben pedig "gyakorlatilag azonos" a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta anyagával.
"A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus, valamint a Seuso-kincshez tartozó egyik tárgy mintája olyan fokú egyezést mutat,
amely alapján valószínűsíthető, hogy ugyanaz a mester készítette. Ha pedig azonos a készítő, nagy valószínűséggel állítható, hogy a
két lelet összetartozik, s együtt rejthették el" - emelte ki Visy Zsolt. A régészprofesszor kitért arra is, hogy előadásában ismertette
a kincs elrejtésének idejére vonatkozó adatokat is. Mint mondta, az időponttal kapcsolatban eltérnek az álláspontok. Létezik olyan
nézet, amely szerint az i.sz. 6. században került a Seuso-kincs a földbe, ami Visy Zsolt szerint "egészen vad álláspont".
"A mi keltezésünk szerint legkorábban a 4. század végén rejthették el, de ugyanilyen valószínűséggel az 5. század legeleje is szóba
jöhet. Ez beleillik Pannónia történetébe, s nem mond ellent az egyes tárgyak datálásának sem. A tárgyak elrejtése valószínűleg a hunok
betörésével lehetett kapcsolatban, amikor Pannóniában megszűnt a római élet" - magyarázta a professzor. Visy Zsolt a felvonultatott
érvek között megemlítette azt a bronzüstöt is, amelyben a Seuso-kincs 14 tárgya volt. Ez olyan technikai sajátosságokkal rendelkezik,
amelyek a 4. században csupán Pannóniában voltak "divatosak".
"Szó szerint Pannóniában, s nem más római provinciában" -
mutatott rá. Ismertetése szerint az üstöt általában két darabból készítették. "Az oldala, a palást, az egy henger, amelyhez hozzá
kell illeszteni az aljzatot. E két elem összekapcsolása egy vízszintes vonal mentén nem is oly egyszerű feladat. Azt találták ki, hogy
mindkét elemet körülbelül 6 milliméter távolságban "befogazták", majd a fogakat egymásba illesztették és összeforrasztották. Abban az
időben ezt csak Pannóniában csinálták. Az eljárást 3. században fejlesztették ki, s a 4. században érte el a csúcsán. A legtöbb ezzel az
eljárással készült üst egyébként épp a Balaton térségében került elő. Tavaly egy hasonló üst Pécstől Délre, az
autópálya-építést megelőző régészeti feltárás során került elő. Ez is egy annyira erős érv" - emelte ki Visy Zsolt.
A
tudós ismertetése szerint a kincs elrejtésének időpontját az előkerült faszénmaradványok is alátámasztják. "Angliában végezték a
kormeghatározást. A keltezés felső határa szűkebb értelemben i.sz. 380, de valószínűleg belefér a 4. század vége és az 5. század eleje
is" - tette hozzá Visy Zsolt.
A balatoni halaktól a nemzetközi vitákig
A Seuso-kincs az antik kultúra egyik legértékesebb lelete. Tizennégy ismert darabjának - rézüst (ebben volt a kincs többi darabja),
ezüstedények, tálak, kancsók és egy szelence - összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A lelet a nevét az
egyik tálra vésett versben megörökített tulajdonosáról, bizonyos Seusóról nyerte. Az eredetre utaló egyetlen perdöntőnek tűnő
bizonyítékot ezüstszulfid írással marták egy hetven centiméter átmérőjű ezüsttálca közepét díszítő dombormű körszegélyébe.
Szakértők szerint az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (vagy Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr, avagy a római birodalom
tartományi főtisztviselője volt, aki az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési életkorából ítélve az i.
sz. 4. században élhetett. Székhelyére egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász
életkép utal: a tó vizében ficánkoló hal fölött ez a felirat olvasható: Pelso (azaz Balaton).
A rendkívül kalandos sorsú
leletet - a magyar rendőrség jelenlegi információi szerint - az 1970-es években kutatta föl a Balatonhoz közeli Polgárdi környékén Sümegh
József amatőr régész. Hivatalos bejelentést nem tett, feltételezhető, hogy a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta
értékesíteni. Elegendő bizonyíték azonban nincs, mivel Sümeghet 1980. december 14-én egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt
kunyhóban felakasztva találták. Akkor öngyilkosságot állapítottak meg, mára azonban egyre több adat szól a gyilkosság mellett.
Ugyanott a rendőrség egy nagyméretű tárgy elrejtésére alkalmas, sebtében betemetett üreget is talált. Egy későbbi szakértői vizsgálat
bebizonyította, hogy az üreg aljáról vett talajminta azonos az ezüstök elrejtésére és tárolására szolgáló rézüstön talált
talajdarabokkal. 2003-ban a Pápán raboskodó Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a
Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyven darabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három másik, a titkot
ismerő barátja furcsa körülmények között halt meg.
A leletnek a gyilkosság után nyoma veszett, feltételezhetően közvetítők
útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai piacra. A tizennégy ismert darabot a Scotland Yard nyomozása szerint 1980 és 1987 között
vásárolták meg különböző gyűjtők egy libanoni születésű kereskedőtől, Halim Korbantól, aki hamis libanoni exportpapírokat mellékelt
hozzájuk. Az első hat tárgyat Sir Peter Wilson, az angol Sotheby's árverési cég azóta elhunyt elnöke vette meg, ő vonta be az üzletbe lord
Northamptont. A lord később a Sotheby's révén, nyilvános árverésen akarta értékesíteni a páratlan szépségű tárgyakat. A világsajtóban
közölt cikkekre figyelt fel két magyar régész, akik rájöttek: az a csodálatos értékű ezüstkincs, amelyről a néhai Sümegh József
ismerősei beszéltek egymás között, feltehetőleg azonos a Seuso-kinccsel.
A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre,
s perbe szállt lord Northamptonnal, ugyanígy tett Libanon és Horvátország is, igaz a tárgyalás kezdete előtt Libanon elállt követelésétől
A pert Magyarország és Horvátország is elveszítette, mert az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt
érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a 40 millió font (kb. 16 milliárd forint) kikiáltási árú leleteket. Így az obskurus
származású ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak.
A magyar régészek valószínűsítik a lelet magyarországi eredetét, hiszen a legnagyobb ismert tálon olvasható az első tulajdonos
neve, továbbá a Balaton egykori latin neve is. Nyomós érvnek tartják azt is, hogy 1878-ban Polgárdi területén kiástak egy összecsukható
ezüst étkezőasztalkát, amely mintája, mérete alapján ehhez az étkészlethez tartozhatott. A kincset rejtő fémüsthöz hasonló technikájú
és anyagszerkezetű rézüstöket addig csak a nyugat-magyarországi Pannóniából ismertek a szakemberek, azokat is a Balaton vidékéről.
Szabadbattyán környékén, a Sárvíz mentén, Polgárdi közelében folyik egy hatalmas római kori villa feltárása, vélhetően ez lehetett
Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona. (Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit.)
A magyar kormány továbbra is szeretné a kincseket visszaszerezni. A kulturális tárca Seuso Titkársága 2000 áprilisában tízmillió forintot
ajánlott fel annak, aki olyan tárgyat szolgáltat be, amely a szakértők által is kétséget kizáróan része a Seuso-kincs néven ismertté
vált késő római ezüstleleteknek, és eredettörténetének révén bizonyítja a Seuso-kincs pontos magyarországi lelőhelyét.
2006.
október 8-án bejelentették, hogy a brit tulajdonos eladná a Seuso-kincseket. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium erre levélben
tájékoztatta a Seuso-kincsek zártkörű bemutatását lebonyolító londoni Bonham's aukciósház elnökét a Magyar Köztársaság Seuso-kincsekre
vonatkozó hivatalos álláspontjáról: a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, ezért a magyar állam
tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz.
A BÁV Zrt. Aukciósháza
2008. március 19-én, szerdán 17.00 órakor "Mesélnek a műkincsek" című előadás-sorozatának első kötetlen beszélgetése során a
Seuso-kincsek rejtélyét eleveníti fel. Az előadás választ ad arra, hogy hol tart jelenleg a több mint 30 éve húzódó ügy, kinek a
tulajdonában vannak a műkincsek, felbukkanhatnak-e még további darabok a leletből, nyomon követi az eddigi események krimibe illő
történetét, és nem utolsó sorban részletesen bemutatja a leletanyag ismert darabjait. Az előadást Tűzkő Péter, a BÁV Zrt. kereskedelmi
vezetője vezeti. Helyszín: BÁV Aukciósház, Apszis terem, Budapest V. kerület, Bécsi u. 3.
Forrás: Múlt-kor