Hun sztereotípiákat cáfoltak Szibériában
Obrusánszky Borbála
A Bajkál-tó környékét, valamint Mongólia történetét-régészetét és antropológiai eredményeit átértékelő nemzetközi kutatócsoport nemrég tartotta meg első konferenciáját a burjátföldi Ulán Udében. A Burját Állami Egyetem, a Mongol Állami Egyetem, valamint külföldi, a témával foglalkozó történészek és régészek részvételével megtartott tanácskozásokon öt kontinensről érkezők a neolit kortól egészen a középkorig dolgoztak fel és értékeltek tudományos kérdéseket.
Ivolgai látogatás
A konferenciát megelőző napon Bair Dasilbalov vezetésével a résztvevők ellátogattak az Ulan Ude melletti Ivolga telephez, ahol a Bajkál-tó környéki első nagy hun település nyomai találhatók. Az ókori, hatalmas kézműipari és földműves város két részből állt, és egy régi folyóvölgy mellé települt. Nagy részét már feltárták, és megtalálták temetőjét is. Dasibalov egy térképen szemléltette a város egykori elhelyezkedését: egy háromszögű részre mutatott, amelyről elmondta, hogy az valószínűleg csak a város egyik része volt, ami a folyó túlsó partján még folytatódhatott, mert a hun települések általában négyszögletes alaprajzúak.
A terepszemle után a Burját Akadémia kiállítótermében folytatódott az ismerkedés a környék régészeti leleteivel. Az egyik legérdekesebb a jáde-kiállítás volt, amely választ adhat egy fontos kérdésre. Nagyon valószínű, hogy a korai kínaiak onnan importálták a fontos alapanyagot, mivel az akkori Kínában ez az ásvány nem állt rendelkezésre.
A Bajkál-tó és a Kína kapcsolatára többek között az orosz-mongol határon folyó Onon-völgyben feltárt bronz- és vaskori településeken előkerült Jin-Sang-kori leletek árulkodnak leginkább. A múzeumi tárlatvezetésen, de a konferencia során is sokszor hangsúlyozták, hogy a Bajkál-tó vidéke mindig a nagy lovas birodalmak peremterülete volt, és főleg ásványkincsei miatt vált fontos területté. Mongólia viszont mint a nomád birodalmak középpontja került bele a szakirodalomba, és ezt a megállapítást elfogadták a résztvevők.
A konferencián két szekcióban zajlottak az előadások. Az egyik a neolittól a bronzkorig tartott, a másik pedig a hun kérdéssel foglalkozott; utóbbiban kaptak helyet a középkori témájú tanulmányok. A német Ursula Brosseder elmondta, hogy máig sok sztereotípia él a hunokról. Az egyik az, hogy csak nomádok voltak és nem ismerték a letelepedett életmódot.
Erre a közelmúltban, a Bajkál-tó környékén, valamint Mongóliában feltárt városi települések cáfolnak rá. Brosseder elmondta, hogy a legújabb módszerekkel megvizsgálták Ivolga település korát, és szerintük ott az i.e. 1. század közepétől az i.sz. 1. század közepéig, tehát mintegy száz évig éltek emberek. Korábban a telepet a régészek az i.e. 2. századra datálták. Az emberi csontok vizsgálatából az is kiderült, hogy a városban élő hunok főleg halat ettek, ugyanúgy, mint a burjátiai Deresztujnban feltárt hasonló korú telepen, vagy a mongóliai Burhan tolgoj nevű városban. Ennek köszönhetően, magas kort éltek meg. Az új eredmény megcáfolja azon nézetet, hogy a hunok nem halásztak, és csak húst fogyasztottak.
Teljesen új eredményt mutattak be az antropológusok is. A felszólaló kutatók mindegyike egyetértett abban, hogy a hunok a sírokban talált leletek alapján etnikailag nem voltak egységesek, hanem többféle embertípushoz tartoztak. Ahogyan A. I. Burajev, burját antropológus elmondta, a burjátiai hun sírokban talált leletek között sem voltak tiszta mongoloidok, hanem ugyanúgy találtak europidokat (andronovói típus), köztes típusokat, valamint tunguz típusokat (evenkik) is.
D. Tümen antropológus a nemrégiben elvégzett nagy nemzetközi antropológiai vizsgálat eredményeit ismertette: kutatócsoportja a volt Mongol Birodalom területén vizsgálta meg az emberi csontokat a neolitikumtól egészen a középkorig, melyből kiderült, hogy kaukazoid típusúakat főleg Közép-Ázsiában, az Altajban, Dél-Szibériában valamint Nyugat-Mongóliában találtak, mongoloidokat pedig a Bajkál-Amur térségben, az orosz Távol-Keleten, Belső-Mongóliában és Mongólia középső-északi tájain. Tümen kitért a hun sírokban talált csontok elemzésére. Egyetértett Burajevvel, mert ő is legalább hatféle embertípust különböztetett meg. Tehát Tümen szerint a hunok antropológiailag nagyon hetegorének voltak. Megdőlt tehát az a nézet, hogy a mongolok tisztán mongoloid jelleget viseltek magukon.
Az orosz és a mongol régészek több, nemrég feltárt hun sírt is bemutattak. A legnagyobb ásatás 2006-ban és a 2009-ben Nojon uulban zajlott, ahol újabb nemesi sírokat tártak fel. A sírokból több tamga, vagyis nemzetségi bélyeg került elő, de az is igazolást nyert, hogy a kínai források igazat írtak a hunok szent állatairól; a sírokból többek között egyszarvú (unikornis) ábrázolások került elő, amely a kínaiak szerint a hunok szent állata volt. De ugyanúgy kerültek elő csodaszarvas ábrázolások is.
A másik nagy projekt a Hovd megyei Tahiltin hotgornál folyt, hiszen ott már az 1980-as évek végén megtalálták hun előkelők sírjait. A feltárás 2007-től, egy amerikai-mongol együttműködés keretein belül folytatódott, a legutóbbi munkálatok 2009-ben, az egyik legjelentősebb hun régész, Konovalov vezetésével folytak. Az ott talált kurgán sírok négyszögleletes formájúak voltak, amely előtt dromoszt építettek ki. A mongol kutatók egyébként összevetették a Mongóliában talált hun sírok méreteit, és megállapították, hogy azok nagyjából hasonló méretben, elképzelhető, hogy valamilyen „szabvány” szerint készülhettek.
Türkök és ujgurok
Az orosz és a kínai régészek máig azon vitatkoznak, hogy a hunok régészeti kultúrájának mi lehetett az előzménye. Ez a kérdés jelen konferencián is felvetődött. A mongol Sz. Törbat az orosz véleményt osztotta, vagyis a vaskori táblasíros temetkezés lehetett az előzmény, míg a kínaiak a Sárga-folyó menti ordoszi kultúrát tekintik annak. Néhány előadó megemlítette a hun városok kérdését. Még a múzeumlátogatás során Dasibalov elmondta, hogy Burjátiában eddig öt hun települést tártak fel, Mongóliában még H. Perlee idején mintegy tízet azonosítottak be. Az újabb vizsgálatok alapján ezek száma nőhet.
A mongol régészek, Cs. Amartüvsin, Dzs. Gantulga és D. Garamdzsav Dél-Góbi megyében, a kínai határhoz közeli Hanbogd járásban egy hun erőd nyomait találták meg, amelyet a helyiek Mangaszin hürének neveztek el. Hasonló korú erődöt az onnan 200 kilométerre lévő Nomgon járásban lévő Bajanbulagnál is találtak, melyet Z. Batszajhan Csao Hszin városának azonosított. A fenti mongol régészek úgy vélik, hogy azok katonai erősségek lehettek, amelyek az i.e. 120. körül megindult Han támadások elől nyújtottak menedéket a hun harcosoknak.
A hunokat követő középkori lovas népek történetével kapcsolatban is számos új eredmény született. Az orosz Jurij Ozseredob a nyugat-mongóliai türk emlékekről tartott előadást, az ott bemutatott bálványok között egy ritka női ábrázolásra hívta fel a figyelmet. A nőnek közép-ázsiai arcvonásai voltak, és egy bizonyos cseuma fejfedőt viselt. Nemcsak egyszerűen egy áldozati csészét tartott a kezében, mint a férfi bálványok, hanem az ábrázoláson látható volt a csésze melletti kendőféle, ami néprajzi analógiák alapján nem más, mint a mongol hadag, a máig az üdvözlő szertartás alapvető kelléke, a tisztelt vendégeket a háziasszonyok egy hadagon tálalt csészével köszöntik.
Az ujgur kaganátusról ketten számoltak be. Az ausztrál Arden-Wong a kínai és az ujgur források alapján elemezte az ujgurok és a manicheizmus kapcsolatát. Elmondta, hogy bár a történészek úgy tartják, hogy az ujguroknál széles körben elterjedt Mani tanítása, de a kínai forrásokból inkább azt olvashatjuk ki, hogy az csak a vezető réteg „udvari” vallása lehetett, és a birodalomban az ősi hitvilág, a sámánizmus mindvégig erős maradt.
Wang utalt arra, hogy a Kara Balgaszunban most folyó ásatások majd újabb bizonyítékokat szolgáltatnak az ujgurok régi hitvilágáról. J. Bemman az elmúlt években folyó német-mongol expedícióról számolt be. Elmondta, hogy a türk, az ujgur, de a mongol birodalmi fővárost rejtő Orhon-völgyet az ujgur korban (8-9. század) használták leginkább, nem pedig a mongol világbirodalom idején, ahogyan azt korábban feltételezték.
A konferencia szervezői hamarosan egy honlapot is indítanak, hogy a térség iránt érdeklődő kutatók is értesülhessenek a legújabb kutatási eredményekről, sőt a résztvevők egymás munkáihoz is hozzá tudjanak szólni. Jövőre pedig új helyszínen ismét megvitatják az új tudományos eredményeket.