Indoiráni párhuzamok a magyar őstörténetben
Z. Tóth Csaba
Kutatási összefoglaló, régi-új kérdésekkel és bizonyosságokkal, 2011
Bronzkor: az indoiráni Szintasta-Andronovo kultúrák és népességek
Antropológia: a honf. m. andronovói embertani jellegű, rövidfejű europid (Tóth Tibor, 1965, 1969, Turán, 2009/1); az Andronovo-kultúrát indoiráni eredetűnek határozzák meg a szaktudományok. Az első lelőhelyéről, a Minuszinszki-medencében található Andronovo faluról elnevezett kultúra Kelet-Európa, Kelet-Anatólia vagy Közép-Ázsia felől jelent meg a sztyeppén i.e. 2100 táján, elsőként a Dél-Urálnál, Szintasta-Arkaim településeknél, majd innen terjedt kelet felé az Altáj-hegységig, később dél felé (vissza, ld. genetikai eredmények), s ennek során több alkultúrája jött létre (az Altájban kialakult Afanaszjevo-kultúra ugyanebből a rasszból érkezett i.e. 3600-2400 között, a Pontus-Káspi térségből). Az Andronovo-kultúrából eredt az iráni, perzsa, méd, párthus, szogd stb. és az indoárja népesség is. Korábban a klasszika-filológusok úgy tartották az Aveszta geográfiája nyomán, és újabban ismét így vélik néhányan a nyelvészek és régészek közül, hogy az indoiráni „őshaza" - ami természetesen relatív fogalom, s inkább egy korábbi, hoszszabb tartózkodást jelent egy adott területen - Nyugat-Ázsiában lehetett, talán Media-Atropatene, a tűzkultusz ősi központja környékén, a mai Azerbajdzsán, Ény.-Irán területén (a h'yaonák/őshunok támadásait az avesztai Irán ellen szintén a Nyugat-Káspi térségből vezették le még a 19. században). Ugyanakkor Victor Sarianidi régészeti feltárásai a 70-es évektől Baktria-Margianában arra vallanak, hogy a Zarathustra-vallás és első képviselői Nyugat-Iránból Kelet-Iránba „emigrálhattak", itt hozták létre városállamaikat (Bactria-Margiana Archeological Complex, BMAC). A BMAC-kultúra pedig határozottan elő-ázsiai, mezopotámai vonásokat mutat, tehát van itt egy izgalmas lehetőség a kutatás számára, hogy meghatározzuk, milyen kapcsolatban lehetett esetleg a kora bronzkori mezopotámiai, kelet-anatóliai civilizáció és a proto-árják (ld. Indus-völgy, és Epiphanios: Panarion: „Nimród volt Zarathustra, és keletre ment, ahol Baktria első telepese lett"). A népvándorlásokat befolyásolták az éghajlatváltozások, a különböző vívmányok, újítások elterjedése (pl. küllős kerekű szekér, lovas nomadizmus kialakulása, és a fémek felfedezése, fegyverek, eszközök), a túlnépesedés, az állatállomány megnövekedése, és a háborúskodások a területek és erőforrások birtoklása miatt.
Genetika: R1a, R1b, J2 Y-DNS túlsúly a magyarság génállományában a fentiekkel összhangban ugyancsak az indoiráni, indoeurópai eredetünkre vall, nem a kelet-ázsiaira (az R1a ujguroknál is 20%, az R1b türkméneknél 37%!; „turáni" R1b?). A dél-szibériai Krasznojarszk környékének 10 andronovói lelete is döntően R1a1-M17, egy esetben C-haplocsoportot tartalmazott, mely utóbbi kelet-ázsiai génjel (ld. C. Keyser, C. Bouakaze et al: Ancient DNA provides new insights into the history of south Siberian Kurgan people, Hum. Genet. 126, 2009). Az Y-DNS M45-M17 népnyaláb a genetika szerint délről vándorolt Közép-Ázsiába (itt több tízezer évvel ezelőtti vándorlásokról van szó, s időközben kialakult az R1b-ág), majd innen a sztyeppe-térségbe (i.e. 4-3. évez.), s részben visszafelé Irán, India területére (i.e. 1700-1200 között). Az R1a-haplocsoport magas százalékban jelen van az üzbégeknél, tadzsikoknál, kirgizeknél, és magas arányú a Pandzsábban, de kelet-európai szláv népeknél is (lengyelek, ukránok, horvátok szkíta-szarmata öröksége?). Sz. A. Grigorjev a Szintasta-kultúra kelet-anatóliai eredetét vallja a régészeti, metallurgiai analízis nyomán ( Some Questions, Investigation of the Bronze Age metallurgical slag, in: Kurgans, Ritual Sites, 2000; v.ö. eupedia.com; a szovárdok anatóliai J2, R1b + magyarok iráni R1a apai haplocsoportjai? J2 hcs. egy ősi népvándorlás során is a Kárpát-medencébe kerülhetett és itt is felvehettük a honfoglalás után; ld. Z.TCs.: Genetikai „rokonságok" Napkelettől Napnyugatig, Mikes Intl. 2011). Az uráli, szibériai N-haplocsoport a mai magyarságnál kb. 1%, ennek TAT-C módosulása (N3) már hiányzik, de 7 honf. m. maradványban azonosították a magyar genetikusok, ami kevesebb mint 1%-ot jelent, erre tehát semmiképp nem lehet „finnugor" eredetet építeni, miként korábban megpróbálták a nyelvi hasonlóságok alapján (Magyar Tudomány, 2008/10; mai hantiknál kimutattak kb. 10% R1a-haplotípust, ami, ha nem az oroszokkal való keveredés jele, utalhat a szabir-magyarokkal való bronzkori együttélésre; ld. Mark A. Jobling, Chris Tyler-Smith, The Human Y Chromosome: An Evolutionary Marker Comes of Age, Nature, Vol 4, Aug. 2003, jó szemléltető ábrákkal). Az uráli N1c1-hcs. Finnországban, Lettországban, Litvániában 40-50% körüli, baskíroknál 17%, Törökországban 4%, Iránban 2.5%, Örményországban 2% (min. 100 esetszám, Törökországban 500 fölött, eupedia.com; talán a szabirok beolvadására utal az uráli M9-N hcs. 6% örmény/47 főnél, és 10% azeri/21 főnél, de utóbbiaknál más szibériai hordozótól is eredhet; ld. Wells et al.: Eurasian Heartland, 2001). Az R-haplotípus és mutációinak kialakulás-története (eupedia.com; ezek az értékek hozzávetőlegesek, és részben már módosultak az újabb kutatások során): R = kb. 28.000 éve Közép-Ázsia felől (egyes kutatók szerint az R-haplotípus kb. 4000 éve van jelen Szibériában, ami egybeesik az Andronovói régészeti kultúra megjelenésével, Karafet et al. 2002, Hum. Biol. 74), R1a1 = 21.000 éve Dél-Oroszországban, R1b = 20.000 éve a Káspi-tenger vagy Közép-Ázsia környékén, R1b1b2 = 10.000 éve az Észak- vagy Dél-Kaukázusban; R1b mutációk Európában: L21 = 4000 éve Közép- vagy Kelet-Európában, S28 = 3500 éve az Alpok környékén, S21 = 3000 éve Fríziában vagy Közép-Európában (eupedia.com). A sztyeppei és a közép-ázsiai, indiai R1a-haplocsoport mutatja Irán és Turán ősi, genetikai összetartozását (Wells et al 2001)
Régészet: a Szintasta-Andronovo kultúrák egyes csoportjai, a fjodorovo-alakuliak i.e. 1750-1500 körül behatoltak a transzuráli erdőövbe, gyarmatosították a területet és lakóit, majd néhány száz év múlva visszaköltöztek az Urál-Volga-térségbe, ahol a Cserkaszkul-Mezsovka régészeti emlékeket hagyták hátra (ld. L. Koryakova-A.V. Epimakhov: The Urals and Western Siberia in the Bronze and Iron Age, Cambridge Univ. Press, 2007); ekkortól jöhettek létre a protoiráni-protofinnugor, azaz ősmagyar/ősszavárd és ősuráli kapcsolatok. Temetkezési mód: kurgános, köztük gyakran csak 30-40 cm-s halom, és talajmenti, gödörsíros; részben hamvasztás a Fjodorovo-alkultúrában, részben eltemetés az Alakul-alkultúrában, utóbbi esetben ugyanúgy, mint a honf. m., az elhunytat fejjel nyugatra helyezték a sírba, részleges lovastemetkezéssel, fenőkő, tűzcsiholó, és ételmellékletekkel; településmód: erődített települések, kerek, ovális, szögletes alaprajzzal, nyílt telepek: félig földbevájt gerendavázas házak, mint a honf. m.; edényformák hasonlóak, de nálunk nem maradt fenn a jellegzetes geometrikus fonatdíszítés (hacsak nem teküntjük „andronovói" örökségnek a varrotasaink egyes motívumait), a hantiknál viszont fennmaradtak; andronovoi és honf. m. spirálkereszt/szvasztika, szívmotívumok az Abasevo-kultúrában + hármas osztású, kereszt alakú csüngők az Alakul-kultúrában = honf. m. szives-palmettás veretek tömeges előfordulása, szív+növény ősi alapmotívum a népművészetünkben is, lehetséges, hogy az ősiráni/ősmagyar anyaistennő, Anahita/Eneth szimbóluma (a szívpalmetta megjelenik a szkítáknál is, pl. Hét testvér kurgán, Kercs, vagy Pazyrik stb.)
Nyelvtudomány, történeti források: indoiráni ősnyelvünket az Urálnál felcserélhettük a hantik, manysik őseinek nyelvére, a szomszédság, cserekereskedelem, beházasodások révén („anyanyelv"), és mi is átadtunk nyelvi, vallási elemeket az ősuráliaknak. Az Avesztában tucatszám található a ősvallási-mitológiai, nyelvi párhuzam, kezdve 'isten' szavunkkal, mely nem a török tengriből, hanem az avesztai yazatan, yezdan = isten, 'akit imádni kell' szóból, kifejezésből ered, s ez egyben egész „árja" ősvallási orientációnkat kijelöli, megerősítve óiráni eredetünk tételét is (ld. még lovas szavaink a közép-ázsiai kusán nyelvemlékekben, Harmatta J. Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, in: Honfoglalás és nyelvészet, 1997). A hantik, manysik nyelve és népi hagyományai természetesen számos magyar/ősiráni párhuzamot tartalmaznak (pl. hanti énekek a szovárdokról, szabirokról, manysiknál turu a sas neve, etc.; ld. Tugral sólyom a Sahnnamében)
Vaskor: az indoiráni szkíta, szauromata, szarmata kultúrák és népességek
Antropológia: hosszúfejű szkíta, rövidfejű szauromata, szarmata embertani párhuzamok az Ural-Volga, Dnyeper, és az Aral-tó környékéről (Tóth Tibor, 1965, 1969, Éry Kinga 1982, honf. C-csoport pontusi szkíta analógiái, Fóthi Erzsébet avar-kutatása, 1984)
Régészet: szkíta, szauromata kaukázusi sírokban és a volgai szauromatáknál az elhunyt Ny-K. tájolása; kapcsolat az észak-kaukázusi Kobán kultúrával, ld. bronz hajkorongjaink és a kobáni bronz övcsatok szoros formai hasonlóságait; szkíta hatás (Adige-kurgán); állatos fülű szarmata bögrék, és 19. sz. m. pásztorfaragások (bár a honf. korban nincs rá példa), szkíta-asszír hálófonatos minta a Saqqiz-kincsben i.e. 7. sz., később AD 2. sz. Kínában, és a honf. m. tarsolylemezeken (ld. Huszka). Szarmata sírokban hasonló gyöngyök, mint honf. m.; az afganisztáni Tillia Tepe kusán kincsének szoros honf. m. párhuzamai, veretek, szívformák (Z. Tóth Csaba: Magyar őstörténeti tanulmányok, Hága, 2010)
Történeti források: Ázsia nép- és helynevei az időszámításunk kezdete körüli klasszikus szerzőknél egyre gyakrabban, pontosabban megjelennek (Strabo, Diodorus, Plinius: Sardi Scythae; Ovidius Metere; Celjei felirat: Mattzaris; Ptolemaios: Szovardeni, Materi, stb; a források alapján lehetőség van a kumai Magyar város korai alapításának komoly feltételezésére, helyszíni régészeti kutatás szükséges!). Kapcsolat nyomai a szovárdokkal/szavárdokkal vagy szabirokkal, de ezek már a bronzkortól létrejöhettek. Bíborbanszületett Konstantin „régi nevünkként" említi a Sabartoi asfaloi-t, melynek második, valósz. jelzős tagja az óiráni, avesztai aspa = ló, lovas szó lehet (De administrando, 38., v.ö. az avesztai iráni herceg, Syavarshana nevét, ami „fekete lovú"-t jelent syav = fekete, varshan = csődör szavakból; Firdauszínál Szijávus)
Hunok, ogurok, és a magyar honfoglalás(ok)
Antropológia: a fennmaradó rövidfejű europid túlsúly mellett europo-mongoloid típusok kisebb százalékban a honf. m.-nál, még kisebb százalékban az avaroknál (Éry K. 1982, Fóthi E. 1984). A hunokkal közelebbi kapcsolatban lévő, s Attila fia Irniktől származó uralkodó-klánnal rendelkező ogurok - onogurok, kutrigurok, tíz- és kilenc-ogurok - közvetíthették a hun-hagyományt és részben leszármazást a magyarságnak, esetleg már a meótiszi téli szállásaink környékén, vagy pedig a 7. századtól, az „első honfoglalók", a griffes-indások, részben a székelyek ősei, akik megérték a 895-ös magyar honfoglalást (ld. Miracula Sancti Demetrii: Kuber/"Csaba" az avaroknál, majd Görögországba költözik népével). Külföldi 'hungar' nevünk a honf. előtt a Kárpát-medencében élő onogur-bolgárokról is ránkmaradhatott, de mint említettük, már korábban is kialakulhattak ogur-kapcsolataink (ld. még török törzsneveink, s a „hétmagyar" törzsszövetség ugyanúgy számozott nevű mint az ogurok törzsei). A honf. m. és a bolgárok közötti szembenállást pl. megmagyarázhatja a kutrigur és utrigur testvértörzseknek már a 6. század óta tartó ellenségeskedése, melynek során már 555-ben kutrigurok költöznek Thrákiába. A 7. századi ogur-székely honfoglalók a kazárok nyomására települtek a Kárpát-medencébe az avarokhoz, a var és chión/avar-hun, magyarul várkony törzsekhez (v.ö. székelyek genetikai közelségét a bolgárokhoz)
Genetika: a mai magyarság apai génjelei döntően R1a-típusúak (30-60% között, a honf. m. is 30% körül; a honf. m. anyai génjelek 16,2%-a volt ázsiai eredetű, a 0-1% közötti uráli Tat-M178-cal együtt, a többi 83.8% európai anyai génjel, H, R, T), de a kelet-ázsiai génjelek a mai népességben már nincsenek meg. Az eredeti hunok (közép-ázsiai chioniták, kín. xiong-nuk) valószínűleg az R1a apai géntípushoz tartoztak (ld. a mongóliai Duurlig Nars xiong-nu temető adatai, és alább), majd kb. az i.e. 1. évezred végétől keveredtek a belső-ázsiai mongol népességgel s így tértek vissza Nyugatra. Az apai Q-haplocsoport valósz. a hunokkal vagy a tatárokkal került Európába (Ukrajnában 5%, Iránban 4%, Szlovákiában 2.5%, É.-Németországban 2%, Magyarországon 1%, de Izlandra is jutott belőle 1%, Szardíniára 2%, valószínűleg a vikingek, ógermánok hun-kapcsolatai révén), illetve a Q-hcs. magas arányú az amerikai őslakóknál, ami igazolja az amerikai kontinens egykori betelepülésének irányát Ázsia felől (ld. Mark A. Jobling, Chris Tyler-Smith, The Human Y Chromosome: An Evolutionary Marker Comes of Age, Nature, Vol 4, Aug. 2003; ycc.biosci.arizona.edu; Kivisild et al, Genetic Heritage, Am. J. Hum. Genet 72, 2003; T. Zerjal, R.S. Wells: A Genetic Landscape, Am. J. Hum. Genet, 71, 2002; T. M. Karafet et al.: High Levels of Y-Chromosome Differentiation, Hum. Biol. Dec. 2002. Vol. 74; T. M. Karafet, S. L. Zegura et al: Ancient Asian Source(s), Am. J. Hum. Genet. 64, 1999, valamennyi a neten, ld. még eupedia.com, Origin of the European Haplogroups)
Régészet: új fegyvertípusok megjelenése: szablya, mely Kelet-Európában legtöbbször Kobán és Szaltovó környékén fordul elő (ld. Zaharov-Arendt: Studia Levedica, 1935), a csontmerevítéses, hosszabb, karos íj, mely már a középső szarmata periódusban megjelenik (T. Sulimirski, The Sarmatians, 1970). Szükséges lenne az összehasonlító fémanalízis a honf. m. és a bronzkori andronovói, illetve a vaskori Szaltovó, Kobán és más leletekkel kapcsolatban
Nyelvtudomány, történeti források: talán hun eredetű néhány méltóságnevünk, mint a herceg/ertegin, az ispán/csoban-csaban-supan („Csaba" személynév alapja), a 10-es, 100-as, 1000-es hadrend és ebből a tizedes, százados, ezredes rangok neve, vagy a jobbszárny, balszárny és a közép felosztása az élet szinte minden területén, bár ez lehet hunok előtti szkíta-szarmata, ősmagyar vonás is (Koryak.-Epim. 2007 a hsiung-nukról). Osszét-alán szavaink az alánokkal való kapcsolatokra mutatnak, akik már több száz évvel a hunok előtt megjelentek az Urál-Volga-Kaukázus térségében és Kelet-Európában is (ld. Ptolemaios alaunoi szküthai, alanorszoi), illetve a még korábbi szauromata kapcsolatok jelei is lehetnek, sőt az eredeti indoiráni nyelvjárásunk rétegéhez is tartozhattak. Török szavaink legvalószínűbben kazár koriak (7-8. sz.). - Ugyanakkor szükségesnek látszik az őshunok korai, közép-ázsiai tartózkodásának felülvizsgálata: az Aveszta (legkorábbi leírt részei az i.e. 2. évezred közepe tájáról valók) már a Zarathustra-vallás kezdeteinél (i.e. 5000 vagy 600?) említi a hunokat „h'yaona, hunu" alakban, akik vezetőjükkel, Aregat-aspával az élükön (Firdauszínál Ardzsaszp), összecsaptak az új vallás védelmezőjével, Vistaspa, iráni királlyal. Viszont a hunokat nem nevezi turániaknak az Aveszta egyetlen sora sem, és az avesztai hagyomány szerint az Irán-Turán ősküzdelem is két anyától született három vértestvér, Sairima, Tura és Airyu, azaz a szauromata, turáni és iráni népek között zajlott (ld. The Zend-Avesta, I-II., Vendidad, Yashts, ford. J. Darmesteter, Oxford, 1880-1883; The Yasna and the Gathas, ford. L.H. Mills, 1898; K.F. Geldner: Avesta, the Sacred Books of the Parsis, 1896; The Greater Bundahisn, ford. B.T. Anklesaria, Bombay, 1956; A.V. Williams Jackson: Zoroaster, the Prophet of Ancient Iran, N.Y., 1899; The Shahnama of Firdausi, London, 1910, Trübner's Oriental Series, 7 kötet; J. Marquart: Eransahr, 1901, Berlin). Az Aveszta adatai fényében nem lehetetlen, hogy a bronzkori, andronovói ősmagyarok és az őshunok ugyanannak az iráni R1a-csoportnak két ágát alkothatták, melyek azután külön fejlődtek tovább, majd a mongol keveredésű hunok visszatérésekor, AD 3-4. századtól útjaink ismét találkoztak. Mindenesetre a Kézai-krónikában a Meótisz és a bolgárok együttes említése (Belar személynév, leányrablás) inkább csak a késői, AD 3-4., de még inkább 6-7. századi „kapcsolatra" mutat, a „Hunor-Magor" testvérpár motívuma pedig lehetett vagy ogur-hun örökség, vagy Kézai kompilációja, „szerkesztése" a 6. századi Prokopiusnál szereplő Kutrigur-Utrigur testvérpár mondája alapján (ezt veszi át Jordanes is). Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az elsősorban székely/ogur eredetűnek látszó, 7. századi hun-történetet „el kellene felejteni", hiszen valamilyen kapcsolat bizonyosan volt a hunok/ogurok és a magyarok között, és nemcsak költői-irodalmi értelemben, hanem - bár kisebb mértékben - antropológiailag is igaz a krónikába bekerült hun-történet (Anonymus lehet, h. elhallgatta, s ezért érezte szükségesnek Kézai a maga krónikája megírását). Mint mások már rámutattak (ld. Dümmerth D.: Az Árpádok nyomában), lehetséges, hogy volt egy leszármazási kapcsolat a meótiszi Onogoria fejedelme, a kazárok szövetségesévé vált Batbaján (az Irniktől származó Kuvrat-utód) és a Megyer/magyar törzsbeli Álmos fejedelem családja - és persze más hun és magyar nemzetségek - között is, de a tényleges nemzedékrend már nem volt rekonstruálható Kézai idején, csak egyes emlékképek alapján próbált Kézai egységes hun-magyar történetet írni (mint ismeretes, az óbolgár fejedelmi lista közli az Irniktől származó onogur-bolgár fejedelmek sorát a 8. századig, igaz, több-kevesebb kihagyással, pl. Attila sem szerepel ezen a listán)
Összefoglalás
Több a bizonyítékunk arra, hogy a magyarság indoiráni (R1a, R1b, J2) eredetű, s csak AD 3-4 vagy 6-7. századtól került közelebbi kapcsolatba a hunokkal, altáji türkökkel (ogurok, kazárok), s ekkortól „turanizálódott" bizonyos fokig (a hunok nyelvileg, régészetileg iráni és altáji török, ill. mongol keveréktörzseknek tekinthetők). De felmerülhet az is (bár ez erősen hipotetikus), hogy a magyar és hun kapcsolatok ősibbek, még az előttiek, hogy a hunok Közép-Ázsiából keletre mentek volna, és keveredtek volna a mongoloid típusokkal. Milyen időkeretben helyezhetők el az Aveszta „hyaonái", „hunujai"? Valóban az első Zarathustra és az első Irán-Turán vallásháborúk korában (a hagyomány szerint kb. i.e. 5000 körül), vagy pedig az Aveszta leírói, összeállítói az i.e. 7-6. századi (szkíta hadjáratok), vagy a még későbbi, szászánida kori hunokat, chiónokat „vetítették vissza" a régi vallásháborúk korába (ezesetben miért nem nevezték őket turániaknak? hol voltak a hyaonák/chiónok a párthus korban, i.e. 250 - AD 250 között?)? A választ ezekre a kérdésekre a nyelvtörténeti kutatások adhatják meg, melyek a hyaonákról szóló avesztai részek eredeti szövegemlékeit és összefüggéseiket vizsgálják (tudtommal ez eddig még nem történet meg a magyar szakemberek részéről). Mindenesetre az ősmagyarság alaprétege bizonyosan indoiráni (R1a) volt, és ehhez társult a feltehetőleg J2-R1b-típusú elő-ázsiai, kelet-anatóliai szavárdokkal, szabirokkal való kapcsolat, együttélés, illetve a „finnugor" nyelvcsere az északi szomszédokkal nagy valószínűséggel már a bronzkortól, a lovas nomadizmus kialakulása előtt az Urál, Nyugat-Szibéria területén, majd az indoiráni szauromatákkal, szakákkal, alánokkal való kapcsolatok a lovas nomadizmus kialakulása után, az Urál-Volga, az Aral-tó és a Kaukázus környékén (téli szállások, kereskedés, hadjáratok, népkeveredések).
Mélyebb, átfogóbb, „néplelki-geográfiai" értelemben a magyarság egy Kelet és Nyugat között kialakult népnek tekinthető, nem keleti, nem nyugati, de keleti és nyugati egyszerre. Egyaránt magunkban hordozzuk a „Keletet", a szívbéli, beleérző-intuitív megismerés „centripetális" erőit (ném. können), és a „Nyugatot", az értelmi, racionális tudás (ném. wissen) „centrifugális" erőit, akaratát, és igazi összhangjuk megteremtésének lehetőségét. Közép-Európa ebben a mélyebb értelemben az emberi teljesség kibontakozásának terepe, „anyaméhe" (hazánk ebben a tekintetben „Mária országa", a Szűz Szófia, a Fényistennő országa), ahol általunk, közösen a germán-szláv népességgel, összhangba hozhatjuk, kibékíthetjük egymással a Nyugat egyoldalúságra hajló materializmusát és a Kelet egyoldalúságra hajló miszticizmusát, „tudást és hitet", összekapcsolhatjuk a „földet és az eget", természetesen nem az igazság és a különbségek elmosásával, hanem helyzetünk és lehetőségeink teljes (de szeretetteljes, megértésteli) realizmusra törekvő, őszinte, s ha kell, bátran önkritikus bemutatásával.
Forrás: virtus.hu