Kik voltak az avarok?
Csuray Károly
Az írott emlékek, az egykorú és közelkorú történelem, a nép köztudata, hagyományai, mind - tisztában voltak azokkal az igazságokkal, amelyeket az újabb és legújabb tudományok vakmerőén letagadtak, vagy egyes tudósok problémákká avattak. Mikor csak a régi írott történelemnek egymagában kétségtelen ténye az, hogy az »avarok« (Baján népe) nem voltak avarok, hanem határozott bizonyossággal hunok, s amikor ezek az álavarok (pseudo-avares) az avarokkal való összetévesztésükön kapva-kapnak, mert ez számukra erkölcsi nyereség, erőbeli többlet, amikor egy erősebb, kiválóbb, keletibb avar nép létezését ismerik, amely mind ezen okoknál fogva kellett, hogy a bajáni hunságnál régibb, maradandóbb és minden vonatkozásában többet jelentőbb legyen, - csodálatosan nem keresik, hogy kik voltak ezek a tulajdonképpeni avarok?
Itt-ott felemlítik őket határozatlanul, sokszor tudatosan elhallgatják, olyképpen, mint mikor a meg nem értett utrigur - kutrigur-féle politikai, - momentán alakulások - felbomlása után néznek a semmibe. Ez a tudomány vakon haladt el a keleti kútfők sok fontos adata mellett és szinte gyerekes csínnyel dobta félre az elsőrendűen fontos örményeket. Ellenben a semmiből nemcsak nyelvtudományt, de történelmet csinált Hunfalvy Pál és a lényegében hozzá hasonló Vámbéry Ármin, akiknek jó időre sikerült homokba temetni az igazságot. De, nagyon helyesen mondja Munkácsi Bernát, hogy - évszázadok problémái lehetnek viszontagságos sorsú kérdések és igazságok és bukásuk után kelhet fel győzelmük kapcsolataik kiderítésével. Továbbá, hogy az ismereteknek minden ágában is - a tévedések erdőin át jutunk az igazsághoz! Helyes megállapítása az is, hogy: »Évezredekre terjedő múltja volt már a magyar nyelvnek mielőtt a magyar nép a történet láthatárán megjelent és ama törzseknek élete, amelyek e nyelvet és rokonait beszélték, nem fogható fel másképp, mint állandó tolongásnak, ide-oda vándorlásnak a szkítha gyűjtőnév alá foglalt, különböző nyelvjárásokat beszélő nemzetiségek között!«
Valóban évezredekre terjedő múltja van a magyar nyelvnek, valóban hamarabb volt e nyelv, mint maga a nemzet, mert ez alapjában maga az egységes szkítha nyelv, a szkítha nyelvcsalád tagjainak ősi nyelve, amelyet a történelem ezredévei során egymás után, - de akár egymás mellett is, kialakult és különböző politikai egységekbe tömörült szkítha népek csupán nyelvjárásbani különbözőségekkel beszéltek.
Maga a magyarság pedig nem a Kárpátoknál jelent meg a »történelem látóhatárán«. Addig más név alatt ismerten élt. A jóhiszemű Munkácsival szemben, akit nyelvészkedése és a korszellem inkább Vámbéry iskolájába sodort - azt is meg kell jegyezni, hogy a szkítha népek ide-oda nem tolongtak, hanem egyrészt természetes kirajzásaik alkottak szülőföldjükön kívüli államokat, - másrészt sohasem más nép ereje, de a maguk céltudatos útja volt minden megmozdulásuk.
Láttuk, hogy a szlávoknak a szkítha népekre vonatkoztatott ugor elnevezése (fehér ugri, fekete ugri) egyrészt annakidején zavarta meg a byzantinusokat, - másrészt újabban vezette a tudósokat olyértékű megállapításokra, mint amilyen volna az, hogy a német, a germánok - deutsch ágazata. Mikor pedig a fehér hunokra értelmetlenül ráruházták és rajtuk hagyták az »avar« nevet, úgy okoskodtak, hogy ha, - az elképzelésük szerint - az avaroktól kiűzött fehér hunok már a köztudatban »avarok« lettek, akkor a türköktől kiűzött (?) avarok legyenek turkok.
A »turk«. A »massagéta«.
Ez a »turk« szó az arab és a perzsa nyelv »ugor«-ja. Ezeknél éppen azt jelentette, mint a szlávban az utóbbi. Általánosan az idegen népre vonatkozó megjelölés volt. De a byzantinusoknál ez a szó, - épp úgy, mint addig a szkítha, a kelet földrajzi fogalmává is változott: Kelet-Turkia, keleti türk. A források értékelésénél, különösen a Priscos Rhetor feljegyzéseiben sem ezen tényeket, sem azt a zűrzavart nem szabad figyelmen kívül hagyni, amelyet az addig valóban ismeretlen ótörök nép megjelenése a Kr. u. VI. század közepétől - nem annyira a szkítha népek között, - mint inkább a tudósításokban okozott.
Ezért van az, hogy a türk nevet alkalmazzák a szkíthaság utolsó hegemóniájára, arra a legfiatalabb és leghatalmasabb nemzetre, amely meglepő fellépésével állandóan foglalkoztatta ezentúl őket, jóllehet tudták, hogy kik vagyunk és jól ismerték múltunkat.
*
A szkíthák (szakák) szabad szkítháknak nevezett nyugati ágából keletkeztek a hun politikai alakulások, a keletibb szabad szkíthákat massagétáknak nevezték a görögök.
Utóbbiak között a vizek mellett települtek neve volt a thyssagéta. Már Herodotos megteszi a síkföldi baromtartó massagéta és az északibb, lovasvadász és halász thyssagéta és jirka közti különböztetést.
Utóbbiakban a keleti hunságnak velünk szomszédos és két legközelebbi rokonnépét, a kunt és a besenyőt látjuk. A földrajzi összefüggést nem érintette a keleti hunságnak - a hiungnuk-nak története, ezek nyilván sereghajtók maradtak. A szkítha népek szokásául ismertük meg, hogy vereség esetén csak a közvetlenül érintett törzsek menekültek, ők így azután is megmaradtak velünk szomszédos földjeiken.
A legszélsőbb jirkáktól (tehát besenyőktől) északra már a Herodotostól még nem ismert mongol-török népek következtek, akik jó sokára léptek csak ki - a hun iskola elvégzése után - az ismeretlenségből. Ezeket azonban mégis megkülönbözteti a szkíthaságtól.
A népazonosság minden kritériuma szerint az ősi szkíthák népe, maguk a szkíthák voltak a massagéták annyira biztosan, hogy Nagy Sándor történetírói ráismerve bennük Herodotos dnyeperi szkítháira, alig tudták magukat a hazugság vádja alól tisztázni. Strabo azt mondja, hogy a Káspi körüli szkíthák a dahák, a keletiek a massagéták, a többi népet általában nevezi szkíthának (szaka). Ugyanigy Ptolomeus, aki térképén is így jelöli meg őket. »Sogdiani, Dahae, Massagetaea, Sacae eiusdem nationis sunt« mond Curtius (Hist. Alex. Magni L. VI. c. 3.)
Ha már most egybevetjük ezen adatokat;
Procopius: »Massagetas, sive ut iam vocant Hunnos«, »Atillam, Massagetarum, Scytharumque exercitu armatum adversus Aetium processisse...«
Belisar: »Aigan parentes babui Massagetas, sive ut iam vocitant Hunnos« (»De bello Vandalico«).
Evagrins: »Hunni, olim Massagetae...«, »Hunni qui et Massagetae...«
Theophanes: »Ad Eurum Tanaidis Turci habitant, qui olim Massagetae vocabantur...«
»In Oriente ad Tanaim Turci degunt, qui
Massagetae antiquitus dicti sunt...«
Menander: »Turci, qui antiquitus Sacae vocabantur...«
továbbá Bizanti Faust: »A massagéták királya számos hun hadak vezére...« azon időben, a saját vére Chosroes, Arménia királya ellen bosszút forraló massagéta király, Samesan egybegyűjté hunjainak minden hadát...« (Örmények tört. 4. kötet.) - Fuldai évkönyvek (894): »Avari, qui dicuntur ungari«, Tamás, spalatói esperes (900 körül): »A massagéta nemzetnek egy része kiköltözvén országából, mely magyar nevet visel, nagy sokasággal jött, minden akadályokat elpusztítván, egész Pannóniát, a Duna mindkét oldala fele elfoglalta«. - Federic aquileai patriarcha: »Magna Ungarorum gens a Syria egressa« (Aquileai krónika), Nicephora Gregoras: »Massegatae Alani vulgo dicuntur«. A szerencsétlen augsburgi csatáról fennmaradt egykori kézirat a magyarokat egyszer ungariusnak, többször parthusnak nevezi. Agathias »onguroknak nevezett unnok«, Theophilaktus, a hun-ugorok onogur, unnugor, »a hun nép egyik ága« kifejezései, - ezek és hasonló egykorú megállapítások tömege bizonyítja, hogy ezek egyfajtájú népek voltak, továbbá, hogy csak a területi és később a politikai összefüggés megszakadása választotta el az »u. n. szabad szkíthaság« hun és massagéta népeit egymástól s utóbbiakat nevezte, korszakának téves és kényelmes kifejezésével turknak a byzánci.
*
Népünknek tehát idegenek adta első és utolsó neve: massagéta és turk, közben a szlávok elnevezése volt az ugor. Az őshazában való, magunkra vonatkozó saját nemzeti nevünk volt pedig az avar!
Hunfalvy úgy okoskodott, hogy nem lehettünk turkok, mert ungari vagyunk. Azt nem veszi tudomásul, hogy úgy az egyik, mint a másik egy-egy idegen-adta elnevezés, a sajátmagunk adta név mellett.
A császári írókat tévedéssel gyanúsítja meg, pedig azok nála sokkal jobban ismertek bennünket, színről-színre és múltunkban is. Szembeszáll Jordanesszel, aki is azt mondja: »Hun-gori autem hinc sunt noti...« s bennünket meghagy a Maeotis körül, de a hunokat céljai szerint az Uralhoz helyezi. Tagadja természetesen Georgius Monachus »Turkovi, Unnoi, Ungari« azonosítását, Ibn-Roszteh és Gurdézi turk-madzsar egyeztetését, megdöbbentő vakmerőséggel tagad minden elméletével nem egyező tényt.
Az avarok megfelekezése.
Nagy Sándor ázsiai hódításai halála után csakhamar bomlásnak indultak. Indiát a keleti hunok foglalták el és Pendsáb, keleti Afganisztán és Baktria szkítha királyokat uralt. Azos király háromnyelvű (görög, - prakrit - .....) érmeivel könyvtárnyi könyv foglalkozik, de a harmadik nyelvet eddig nem fejtették meg!!!
Strabo, Pasianos, Tocharos és Sakaraulos királyokat említi meg a 12 szkítha király közül, akiknek 300 uralkodási esztendeje jelentette az Indo-szkítha birodalmat. Bizonyos, hogy ha több, mint 20.000 drb. érmüket olvasni fogják, - fajtánk mibenléte nem lesz többé vitatható.
Nagy Sándor indiai hódításainak sorsára jutott Antiochus öröksége is, amelyet az avarok egy része foglalt el Nagy Sándor halála után (60 évvel) s alkotott belőle 500 évig (Kr. e. 260.-Kr. u. 226-ig) fennmaradó, Rómával dacoló világbirodalmat.
Az avar »pártus«-ok felléptének oka nem egészen világos, bár nyilvánvaló, hogy a roskadozó nagysándori birodalom csábította a szkíthákat a hódításra. - Arrian görög történetíró (Kr, u. II. század) azt mondja: »a pártosok Szeszostrisznak, Egyiptom királyának és Jandusszosznak, a szkítha királynak idejében költöztek ki azon helyre, amelyet most bírnak.« Constantinos Menasse (Comp. Cronicum XIII.) ugyancsak a Szeszosztrisszal való szövetség eredményének tudja a régi asszyr földnek a pártusoktól történt megszerzését.
Ugyanezen szabad szktíhaságból váltak ki előbb a királyi szkíthák, most ismét a szabad szkítha, massagéta nép megfelekezéséről van szó, midőn alkalmas és királyi férfiú hatalmas vállalkozására sereglett össze a nép jelentős része. Hogy ez nagy belső harcok nélkül nem történhetett meg, mutatja a kivált résznek adott »pártus« név.
A nisibi felirat ezeket örökíti meg: »Antiochus országlásának 11. évében a pártusok a macedónok igáját lerázták és az euthaliták királyának fia lett királyuk, kinek nemsokára Kelet- és Északázsia minden népei meghódoltak«.
Ezt a feliratot Tiridetes örmény király vésette be, maga is pártus, illetve pártus dinasztiából származott. Így az euthalita hunnak is nevezett avarok közül való, akiknek gazdag, következésként művelt és polgárosodott államáról T. Simocatta is ír.
A hódító, az első pártus király Arszak volt, aki Arméniát is meghódítván, abból pártus secundo-geniturát képezett, trónjára ültetvén öccsét, Val-Arszákot.
Az Arszakidák.
Az ősi, művelt pártus Arszakida király érdeklődött új népe, az örmény kiléte iránt és ezért Mar-Ibas-Katinát elküldte bátyjához, hogy a ninivei királyi könyvtárban kutasson az örmények története után. Ezt a munkát folytatta később az V. század közepéig Choronei Mózes. Mar-Ibas beszél a chusokról vagy pártusokról és ezek anyanépéről, a daha vagy massagéta szkíthákról és magasztalja a honalkotó és hős legnagyobb királyt, Valarszakot.
A pártus Arszakida dinasztia és az örmény történelem kapcsán forrásaink tehát az örmény krónikák is, amelyek a közvetlen tudomás és érdek okából a legmegbízhatóbbak közé sorozandók. Ezek alapján állapítható meg az is, hogy az Arszakida dinasztiából származott menekült volt Basilius és utódai, Constantinus Porphirogenetus és Bölcs Leó!...
Így tehát, ha utóbbiak honfoglaláskori s ezt megelőző történetünknek és ethnographiánknak méltán legnagyobb tekintélyei, - érthető. Ezek a császári írók tulajdon ősi fajtájukat kellelt, hogy legjobban ismerjék!
Ha pedig minden jottájuk tökéletesen bizonyosnak és vitatlanul világosnak bizonyult, tudhatjuk, hogy mialapon írta Bölcs Leó, hogy szokásos nálunk és keményen büntetjük az - elpártolást. Az ő korában már a magyar, szervezett nemzetként jelent meg, továbbá köröskörül alsóbbrendű ellenségek vették körül. Az egy Zuárd, vagy Szavardnak (az ősinemzet névvel egyező név), Árpád vezérének elpártolásán kívül, aki népével együtt a balkáni bolgárok között maradt, nem is tudunk másról. Az elpártolás előfordulásának és kemény büntetésének alapja Bölcs Leó tudatában elsősorban a pártus elpártolás és annak következményei lehettek.
»Savartoeasphaloi«.
Lebediában újabb ilyen megfelekezés gyöngíti az akkor már önmagát magyarnak nevező avar szkíthaságot: egy részük a régi hazába visszatér.
Együgyű mese, hogy holmi bessenyőtámadás szakította volna szét őket. A bessenyő, fajtabéli, nyomunkon haladó gyengébb nép volt, - másrészt bizonyos: hogy itt alakult ki a magyarságban az atillai örökség megszervezésének végleg elhatározott célja, amely az azelőtti hun haza felé útnak is indította őket. Itt és e helyett azonban 3 törzsük inkább a régi hazába tért vissza.
Már most: a historikusok előtt a minden szavában tekintély Bölcs Leónak ezen kifejezése itt: »savartoeasphaloi« - amely szóval a visszatérőket nevezi - érthetetlen!...
Pl. A germán Zeuss, vagy a magyar (!) Borovszky e kifejezést így értelmezik: »szabar-toi-aszfaloi« - a »swarts« és »phal« = »fekete« és »polovcz«-kun. Kinviccnek is rossz ez a szófejtés, - bár valamiben a lényegre így is ráhibázik. Hogy a szabir fogalommal és szóval lenne kapcsolatban Bölcs Leó meghatározása, eleve kizárta Hunfalvy szelleme.
Az összetett szó elsőrésze nem lehet vitás. Savar-, szabardi, szabir változatban is előforduló avart jelent. Bölcs Leó tehát azt a néprészt jelöli meg, amely az új »magyar« politikai fogalomból a régit akarta visszaállítani, az előbbi hazában. Ha a népnévből keletkezett helyfogalmat kutatjuk, vagy feltesszük, a menekülés - különben képtelen - esetét, - akkor a szó második része az »asphali« »jólvédett« »megerősített« lehetne.
Már Dárius emlékirataiban előfordul Sapardia. Ez az avar föld, amelyet joggal azonosítanak a Zapaortenon hegyvidékkel. Így: »Sabartoeasphaloi« egyenlő volna »Zabaorte« és asphali azaz »a jól védett Sabaorta« kifejezéssel. Ez az a hely az őshazában, ahol Arszak Dara városát építette: »Arsaces regnum Particum format, urbem quoque nomine Daram in monte Zapaortenon condit...« (Justinius Historiarum L.XLI.C 5.) »A Caspiis orientem versus regio est Zapaortene dicta et in ea fertilitatis inclitae locus Daricum« (Plinius Hist. Naturalis L. VII. C. 16.) Ez a hely még Pliniusnál »Abaorte«, Isidorus Characenus-nál »Apaortikene«, D'Auville és Haas régi földabroszán »Apaortene«. Chorenei Mózes földrajzában »Skithia, amely Apaktariának, másként Turkiának is mondatik«.
De vessük egybe ezeket is: »Hunni, qui appellantur Saberi, gentes Hunnicae« stb, és hasonlók a byzantinusokban, - »Sabiri, gens Hunnica, ad Caucasum habitani frecuentissimi et in multos principatus rite divish (Theophilactus).
Így tehát az auktorok mellett, az azok közül kimagasló Bölcs Leó bizonyítja - a Lebediából visszatérők kapcsán - azt, hogy a »magyar« előtt az egész nép neve az avar és hogy hol feküdt az őshaza!
Julián megcáfolt legendájának földje, a filológusok tundrái, Vámbéry Szibériája helyett ide is utal minden nyom, s ennek fekvése a magyar lélekben valahogy benne van. »Nem jártam arra, - de odaszállnék...«
Értelmezhető azonban Bölcs Leó kifejezése akként is, hogy: »bátor« vagy »igazi« avar. Menekülésük okának hiányában pedig éppen ez látszik a helyesnek. Mindenik esetben a helynévben vitatlanul benn van és lényeges az »avar«.
Jerney János, a pártuskérdésnek is nagy tekintélyű kutatója, a magyarságot közvetlenül a pártusoktól származtatja. Értékes itt a Klaproth Gyula elleni támadása, aki kaukázusi útleírásaiban (1807.) azt bizonyítgatja, hogy Theophilactos ogorjai a kaukázusi avarok. Ezt még fellelhető történeti nevekkel igazolná, mint Uldni, Adilla, Budach, Ellak, Balamir, amelyek ismert hun, Almus, Zolta, Leel, Geissa, Sarolta ismert magyar nevekkel egyezőek.
Jerney idézi pl. Kézai Simont, aki beszél a perzsiai magyarokról. Nyilvánvalóan a visszatért avarokról van szó. Ezt a tényt különben teljesen vitán felül helyezi az a történelmi tény, hogy őket az európai magyarok odaszakadt törzsének nevezve, XXII. János pápa 1329-ben a samosgati (Simsat) püspök felügyelete alá helyezi. Ma már és régóta csak a »Madzsar« nevű város, falu, hegy és személynevek, a nagyon sok magyar típusú arc jelzi emléküket.