Magyar mamelukharcosok Egyiptomban
Tardy Lajos, Szabó Lőrinc
Magyar mamelukharcosok
A nagyon is népes zarándoktársaság száma erősen megfogyatkozik: Szent Katalin sírjának meglátogatása fáradságos és veszélyes vállalkozás. Mindössze tizennyolcan jelentkeznek, köztük Faber és Lázói János.
Küzdelmes sivatagi út következik; ennek során Felix barát leesik nyergéből és tagjai kimarjulnak. Ahmed, a hajcsár helyreigazítja csontjait. „Bár pogány, de Isten legyen hozzá e tettéért irgalmas" - fűzi hozzá az útleíró.
Hebron után Gazara következik. A helyi hűbérúr nagyszerű fogadtatásban részesíti őket. Hófehér márványfürdőben pihenhetik fáradalmaikat. És ekkor Lázói János váratlan -- úgy is mondhatnók: drámai -- élményben részesül. Néhány mameluk aziránt érdeklődik, vannak-e a zarándokok között magyarok, lévén ők maguk is magyarok ...„ És miután megismerkedtek Lázói Jánossal, igen megörvendeztek és a zarándokokkal együtt étkeztek, sőt bort is ittak, de utóbbit csak titokban".
A Szent Katalinról elnevezett Szinai-hegyi templomban falra helyezett táblák őrzik az ott megfordult zarándokok megemlékezéseit. Lázói János -- társai felkérésére -- alkalmi költeményt rögtönzött, mely annyira megnyerte Faber tetszését, hogy azt útinaplójába is felvette.
Ezután az utasok Kairóba érkeznek, melyet Faber rendkívül érdekesen, lendületesen ír le.
A sok élménytől duzzadó könyvnek ott a helye a klasszikus útleírások sorában; ezúttal azonban csak Lázói János és a mamelukok újabb találkozásának ismertetésére szorítkozunk.
A XIII. században az ejubida-házból való Nedsem Eddin szultán a mongoloktól tizenkétezer, a Kaukázusból származott hadifoglyot vásárolt, akik harciasságuk miatt félelmetes hírben álltak s ezekből jött létre a mamelukok rettegett serege. Nem tartott sok időbe és ezek az elsősorban dél-oroszországi kipcsak-törökökből, ezenkívül grúzokból és cserkeszekből álló, erőszakkal iszlámhitre térített csapatok teljesen magukhoz ragadták az állami hatalmat, s a szultánok dinasztiája is soraikból került ki. De még a XVIII. század második felében is főleg grúzokból egészítették ki soraikat a mamelukok.
Mameluk katona teljes harci díszben.
Lázói János Kairóban nem néhány balsors-sújtotta, különös véletlen folytán e távoli országba sodródott honfitársra talál, hanem az elhurcolt magyarok valóságos tömegére. Egyetlen keresztény nemzet fiaiból sincsen oly sok a mamelukok között, mint a magyarokból- írja Faber, és hozzáteszi, hogy a mamelukok titkos keresztények." „Október 11-én hatalmas és tekintélyes magyar mamelukok keresték fel magyarországi János Urat, az én barátomat s egész kairói időzésünk alatt beszélgetéseket folytattak vele. Minthogy jól ismerték János Úr nemzetségét, pogány szokás szerint fejedelmien megajándékozták őt. Sok üdvöset cselekedett velük, minthogy jámbor, meggondolt, nagy tudású úr volt s ez hozzávonzotta honfitársait. Igen sokan közülük esküvel fogadták neki, hogy mihelyt módjukban áll, visszatérnek az igaz hithez és nyilvános bűnbocsánatot végeznek. Ilyképpen a mamelukokat egyházilag összeeskette asszonyaikkal - és ha némelyiknek két vagy három felesége volt, úgy az egyiket meghagyta neki, a többivel pedig megegyezést hozott létre. Kereszteletlen gyermekeket megkeresztelt, prédikált a mamelukoknak és felettébb sokat foglalkozott velük egy keresztény ember házában. Ez is magyar volt, méghozzá előkelő, kiváló értelmű férfiú. Ez a következőképpen került Kairóba. Amikor Magyarország királya egyszer hadat viselt a török ellen, ez az ember a törökök kezébe került. De mielőtt foglyul ejtették volna, oly férfiasan és lovag módjára védte magát, hogy a törökök mind ámulatba estek és a szultán elé vezették, mint roppant erejű embert. Néhány évig a szultán szolgálatában állt, majd a szultán - különlegesen nagy ajándék gyanánt - az egyiptomi uralkodónak adta. Most ezt szolgálja, de még nincs körülmetélve és még nem tagadta meg, sőt nem is akarja megtagadni keresztény hitét. De fő-fő mameluk rangjában van, bár a szultán tudja, hogy keresztény."
Faber a későbbiek során leírja, hogy meglátogatták a piramisokat is; kísérőik és útikalauzaik a magyar mamelukok voltak. A magyar mamelukok mindent megtettek honfitársuk, Lázói János kedvéért, hogy a zarándokcsoport a lehető legjobban töltse napjait Kairóban és vidékén.
Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest 1983, pp 68-70.
A mamelukok végnapjai
Kik voltak a mamelukok? - Minden európai ország politikai köznyelve a Fejbólintó Jánosokat, a mindenkori kormányok legszilárdabb oszlopait gúnyolja a „mameluk" szóval. Az igazi mamelukok azonban épp ellenkezőleg, nagyon is kemény ellenzéke voltak a kormányhatalomnak, vagy éppen ők voltak, nem kevésbé keményen és elszántan, a kormány. A mamelukok legfeljebb politikai karrierjük legkezdetén feleltek meg a mameluk szó mai európai fogalmának, és messze vissza kell lapozni az időben és a történelemben, hogy e különös karriert egészen végigtekinthessük a rabszolgasorstól a tündöklésig és bukásig.
Kísérőm szerencsére megkönnyíti e munkát, és elmondja a mamelukok és Mohamed Ali történetét.
Valamikor, a Krisztus utáni XIII. században a Kaszpi-tenger és a Kaukázus vidékéről a török szultánok hoztak ide, a meghódított Egyiptomba, egy sereg rendkívül vitéz és hatalmas erejű idegen rabszolgát. Ezek voltak a mamelukok, kegyetlen és vad nép, megannyi Herkules, igazán ideális testőrség minden keleti despotának. A katona-rabszolgák utódai azonban már nemcsak az országot sanyargatták és tartották rettegésben, hanem nemsokára saját uraiknak is a fejére nőttek. Gyenge kezű uralkodók alatt teljesen magukhoz ragadták a katonai uralmat, Egyiptom trónján három évszázadon keresztül mameluk szultánok ültek, s a konstantinápolyi Magas Porta fennhatóságát csak névleg ismerték el akkor is, amikor I. Szelim szultán végre meg tudta őket fékezni. A szultán csapatai elfoglalták ugyan a Citadellát, de a helytartók és az ország igazi urai továbbra is a rettegett és korbácsos mameluk urak maradtak, maroknyi hatalmas idegen nép a nemzet testében. A négyszáznyolcvan mameluk bej egy-egy kiskirály volt, az állami adminisztráció teljesen az ő birtokuk volt - és ekkor jött Mohamed Ali.
Mohamed Ali szintén idegen volt, mint a mamelukok, egy macedóniai utcaseprő zseniális fia. 1769-ben született, a századforduló idején a török hadseregben küzdött Napóleon és az Egyiptomba betörő expedíciós hadsereg ellen, és tüneményes karrierjének - egyelőre - megkoronázása volt az az esemény, hogy az egyiptomi nép, amely megváltóját látta benne, a tehetetlen és messze lévő szultán akarata ellenére egy csöndes forradalom erőszakával 1805-ben őt kiáltotta ki Egyiptom pasájává, az eddigi pasát pedig egyszerűen hazaküldte Konstantinápolyba.
Roustam Raza, örmény mameluk, Napólen személyi testőre
Mohamed Ali, az új Egyiptom legnagyobb történelmi alakja, hazájának politikai függetlenségére, a nép felszabadítására és gazdasági modernizálására törekedett, ennélfogva egyszerre és nagyon ravaszul kellett küzdenie három hatalom, a szultán, az angolok és a mameluk kiskirályok ellen. A siker érdekében mindenekelőtt szövetkezett a mamelukokkal, és kiverte az angolokat, a szárazföldi hadsereget éppúgy, mint az Alexandria előtt horgonyzó flottát, Egyiptom területéről és tengeréről; aztán, szinte átmenet nélkül, saját szövetségesei ellen fordult. Véres csaták után a núbiai sivatagba szorította a mamelukokat, majd - minthogy tökéletesen nem tudta ártalmatlanná tenni őket - békejobbot nyújtott nekik.
És elkövetkezett itt is a „fekete leves", a világtörténelem legszörnyűbb árulása, legbecstelenebb, de legüdvösebb tömegmészárlása.
A békekötés után a négyszáznyolcvan igazhitű mamelukfőnök, az igazhitű Mohamed Ali meghívására, ragyogó díszben, lóháton, a nagy nemzeti kibékülés ünnepélyére bevonult Kairóba. 1811. március elseje volt. Az ebéd és a szokásos fekete leves után következett az ünnepély fénypontja, a káprázatos felvonulás a Citadellába, ahol a mindenható pasa várta vendégeit. A gyönyörű menet megindult felfelé, a bástyafalak közt, azon a meredek úton, amelyen mi is idejöttünk, s ekkor egyszerre bezárult előttük és mögöttük minden kapu: Mohamed Ali albán lövészei pedig, biztos rejtekből, védett lőrések mögül, minden oldalról pokoli gyorstüzelést kezdtek meg a mit sem sejtő vendégekre. Mit ért handzsár és pisztoly, minden mameluk-vitézség, mit ért a szűk területre összezárt bejek minden őrjöngő dühe és átkozódása? A hatalmas bástyák mögül csak rövid negyedóráig, szakadatlanul dörögtek a fegyverek. Az albánoknak még csak sebesültjük sem volt, ellenben a vár dísztermében várakozó Mohamed Alinak negyedóra múlva már jelenthették, hogy a parancs teljesíttetett: a négyszáznyolcvan mameluk bej közül egyetlenegy sem maradt az élők sorában... Azazhogy egy mégis megmenekült: az egyik bej, látván a biztos halált, amely a zárt falak közt rá vár, a legenda szerint lovával együtt leugrott a huszonnégy méteres sáncárokba, a ló rögtön megdöglött, ő maga el bírt vánszorogni...
A vérengzést követő napon adott jelre még ezeregyszáz mameluk főhivatalnokot kardélre hánytak az egész országban a pasa emberei, s ez a szörnyű két nap végleg megoldotta Egyiptom számára a megoldhatatlannak tartott mamelukkérdést.
A pasának és fiainak, köztük Ibrahim pasának, az újabb történelem egyik legzseniálisabb hadvezérének, további nagyszerű katonai és kulturális tettei és vereségei már nem tartoznak a dologhoz. Mohamed Ali 1844-ben megőrült, de az országban ma is az ő dinasztiája uralkodik.
...Ennek az eseménynek a színtere mellett nyúlik most ég felé az Alabástrom-mosé két légies minaretje. Bent a mecsetben bronzrács mögött, örök álmát alussza a mosé építője, az áhítatosan tisztelt nagy pasa, lent alszanak tömegsírjukban az utolsó mamelukok és nagy nekropoliszukban a régi századok mameluk-vezérei. Mohamed Alinak és négyszáznyolcvan ellenfelének közös ellenségei azonban most is élnek, és itt vannak: az egyik sivár kőudvaron trombitaszó mellett épp őrségváltásra vonulnak fel az angol katonák, és a mozdulatlan őr csak szemével követ bennünket, amint az alagútszerű sötét kapun át lefelé indulunk az esteledő városba.
Szabó Lőrinc: Könyvek és emberek az életemben, Magvető, Budapest, 1984.pp 544-546.
Mamelukok
(arab. mamluk a. m. megvásárolt rabszólga), keleti fejedelmek rabszolga-testőrsége. Ilyen M. állották a XIII. sz. óta az egyiptomi Ejubida szúltánok szolgálatában: A Kaukázusból és Turánból vásárólták őket össze s vitézségükkel félelmetes Hírre tettek szert. De féktelen és lázongásra hajló természetük miatt veszedelmesekké váltak később uraikra. 1254-ben megölték az utolsó Ejubida szultánt s egyik vezérük Eibek vette fel a szultáni címet. Ennek utóda Bibars (1260-77. ) a Bachriták dinasztiáját alapította, mely győzedelmesen szembeszállott a mongolokkal és elfoglalta a nyugati keresztények útolsó erősségeit Szíriában. A Bachritákat 1382. a Burdzsita szultánok követték, de ezek alatt már hanyatlásnak indult a M. hatalma. II. Szelim török Szultán 1517. elfoglalta Egyiptomot, és véget vetet a M. szultánságának. A kormányzó örök pasa mellé azonban 24 bejt helyezett a M. közül; hogy azt ellenőrizzék. Ezek a bejel aztán oly gazdagságra és hatalomra tettek szert; hogy a török kórmányzó teljesen tőlük függött. A M. hatalmát Napóleon 1798-iki egyiptomi hadjárata törte meg. A piramisok mellett vívott csatában (1798 júl. 21. ) nagy csapást mért rájuk s őket hódolásra bírta. Mikor 1799. elhagyta Egyiptomot, elvitt közülök néhányat, kik aztán testőrségében szolgáltak 1814-ig. A török uralom helyreállása után Mehemed Ali kormányzó pasa a még mindig lázongó M. -at egy csapással megsemmisítette. 1811. márc 1. egy lakomán 470 előkelő emberüket kegyetlenül legyilkoltatta. A többiek Nubiába menekültek, hol 1820. pusztultak el. V. ö. Quatremére, Histoire des sultans mamlouks (Paris 1837-41, 4 rész); W. Muir, The Mamluks, or slave dynasty of Egypt 1260-1517 (London 1896).
Révai Lexikon
(az arab mamluk, 'fehér rabszolga' szóból): a muszlim uralkodók rabszolgatestőrei. Almutasszim kalifa (ur. 833-842) haderejének javát
adták (kb. 70 ezer fő). - Egyiptomban a 12. sz. óta uralkodó Ajjúbida-dinasztia révén vált rendszerré a ~ csoportja; pl. I. Abú Bakr
al-Ádil (Nadsem Eddin) (ur. 1200-18) egyiptomi szultán a mongoloktól 12 ezer, a Kaukázusból és Turánból származott hadifoglyot vásárolt,
akikből testőrséget szervezett. A IX. (Szt) Lajos fr. kir. (ur. 1226-70) kereszteseivel 1254: megállapodott al-Muzzam Turánsáh (ur. 1249-50)
szultánt - mivel a tanácskozásokból kihagyta őket - a ~ megölték. - I. Bajbarsz al-Záhir (ur. 1260-77) megalapította a Bahri mameluk
dinasztiát (1260-1390), akiket a Burdzsi mameluk dinasztia (1390-1517) követett. Szultánságukat 1517: Egyiptom meghódításával I. (Vad) Szelim
(ur. 1512-20) tör. szultán megszüntette; helytartója, a pasa mellé 24 mameluk bejt nevezett ki tanácsadóul. Ők lettek Egyiptom valóságos
urai, főként a Kaukázus népeinek fiaival egészítették ki soraikat. 1798. VII-1799. VII: Bonaparte Napóleon egyiptomi hadjáratával
befolyásuknak véget vetett. A ~ egy csapata 1814-ig testőrként Napóleont szolgálta. Az Egyiptomban maradt ~ elégedetlenkedő előkelőit 1811.
III. 1: egy lakomán Mohamed Ali pasa 470 fő meggyilkolásával fölszámolta, a Núbiába menekültek 1820: elpusztultak. 88
Pallas XII:259. - Új Idők lex. IX:4397. - M. értelmező kéziszótár 1978:885.
További érdekességek