Ancient history - Ókor, őstörténet Scythia - Szkítia Pyramids - Piramisok Sumerian clay tablet - Sumér agyagtábla Sumerians - Sumérok Assyria - Asszíria Ancient Egypt - Ókori Egyiptom Egyptian hieroglyphs - Egyiptomi hieroglifa Scythian treasure - Szkíta kincsek Sarmatian - Szarmata

Mongol követjárások IV. Bélánál

Szentesi Zöldi László

 

 

Batu kán jóindulattal volt Magyarország iránt, és azt javasolta IV. Bélán keresztül a testvéri magyar nemzetnek, hogy együtt törjünk rá a keresztény Európára – efféle írások, gondolatok szaporodtak meg az utóbbi időkben a világhálón, a különböző fórumokon. A kölcsönös követjárásokat megörökítő nyugati, keleti és magyar forrásokban azonban nyomát sem találjuk az állítólagos bizalomnak.

„Szándékukról azt mondta, hogy az egész világot el akarják foglalni, és hogy Istentől eredően beléjük van oltva, hogy az egész világot harminckilenc éven át kell gyötörniük. Továbbá azt állítják, hogy amint egykor isteni fenyítésként a világot az özönvíz megtisztította, úgy mostani pusztításuk meg fogja tisztítani a világot kard által… A szerződés megtartásáról azt felelte, hogy eléggé megtartják a megállapodást azokkal, akik önként megadják magukat; ezektől harcosokat és különféle kézműveseket vesznek; de semmi módon nem kímélik azokat, akik támadásukat bevárják” – ezt vallotta a tatárokról 1245-ben Péter oroszországi érsek a lyoni zsinaton. A fentieket források sokasága erősíti meg: az akkor ismert világ nagy részét néhány év leforgása alatt meghódító mongol birodalom alapítója, Dzsingisz kán maga is hitte, hogy ellenségei­nek két választásuk van: vagy meghódolnak, vagy ellenállnak, de a győztes harc után katonái kardélre hánynak minden élő teremtményt.

 

Alku vagy halál

A mongolok szimpátiája a „rokon fajú” és „íjfeszítő” népek iránt utólag költött fikció: valójában semmiféle különbséget nem tettek a történetesen sámánhitű, keresztény vagy muszlim ellenség között. 21. századi, etnikai alapú elgondolásokat visszaszármaztatni a 13. századba súlyos anakronizmus. Dzsingisz vagy éppen Batu egyforma eréllyel sújtott le a belső-ázsiai törzsekre, a hvárezmi államra, a vándorló kunokra vagy éppen a városlakó oroszokra. Magyarbarátság hírébe sem keveredtek: a Julianus barát két útjának eseményeit rögzítő jelentésekből világosan látszik, hogy a mongolok a keleti, vagyis pogány magyarokat sem kímélték, amikor érdekeik úgy kívánták, az ideig-óráig ellenálló, majd szövetséges „Magna Hungariát” is kíméletlenül elpusztították.

Magyarország ellen többévi gondos tervezés, előkészítés után fordult a Dzsocsi Ulusz, a későbbi Aranyhorda. A források tanúsága szerint Batu kán és veterán hadvezére, Szübőtej kémei által alaposan feltérképezte a Kárpát-medence népességi, földrajzi, politikai viszonyait. Ebben talán a tatárjárás előtt Magyarországra települt több tízezer kun között is akadtak segítőtársakra. A korabeli követjárások ugyanakkor kiváló alkalmat teremtettek a másik fél stratégiai állapotának feltérképezésére. Aligha véletlen, hogy a Karakorumban és a nyugati államokban megforduló követeket kölcsönösen megvárakoztatták, bizonyos területeket elzártak előlük, az uralkodók pedig igyekeztek különösen tekintélyesnek, könyörtelennek mutatkozni a látogatók előtt.

tatárjárás

 

Hadjárat a kunok ellen

Nem tudjuk, hány levelet küldött Batu kán a magyar királynak, de a legnevezetesebb kétségkívül a szuzdali fejedelem által elcsípett, majd Julianus barát által hazahozott. Ebből világosan kiderül, hogy a mongolok semmiféle szövetséget nem ajánlottak a magyar királynak, viszont – némi fenyegetőzés után – azonnali meghódolást követeltek. A levélben említett, Bélához menesztett harminc követ nyilvánvalóan túlzás, és érezhetően egyfajta ürügyteremtés a leszámolásra.

A Magyarország elleni fellépés lehetséges magyarázatát 1246-ban maga Güjük kán adta meg a pápának írott levelében. Harcosainak a magyarok elleni kegyetlenséget azzal indokolja, hogy „Dzsingisz kán és a Kagán Isten parancsát küldték, hogy megértsék, de ezek Isten parancsának nem engedelmeskedtek. Sőt ezek, akikről szólsz, nagy tanácskozást tartottak, fennhéjázóknak mutatkoztak, és követeinket megölték.” Magától értetődően nem minden követet gyilkoltak meg a magyar udvarban. Narbonne-i Yvo 1242-ben a bordeaux-i püspökhöz írott levelében említ egy angol származású tatár tolmácsot, aki a tatárjárás előtt két ízben is járt a magyar királynál.

Szinte bizonyos egyébként, hogy IV. Béla mongolokhoz küldött követei közül is többen életüket vesztették. Egy ismeretlen magyar püspök – valószínűleg Guilleaume d’Auvergne párizsi püspökhöz írott – feljegyzése a kegyetlenségükről hírhedt mordvinoknak tulajdonítja a gyilkosságokat: „Én hiszem, hogy mind a ferencesek, mind a dominikánusok rendjéből már többeket ők öltek meg, de ők ölték meg azokat a követeket is, akiket Magyarország királya küldött eléjük.”

Kiváló monográfiájában – Thomas Allsen után – B. Szabó János emlékeztet arra, hogy a hivatalos keleti híradások következetesen „kun hadjáratként” említik a mongolok nagy nyugati vállalkozását. Ha ez így van, a Magyarország elleni fellépés csak az előzményeivel együtt értékelhető, és eredetileg nem kifejezetten hazánk ellen indult el a mongol hadsereg. A hagyományos nomád felfogást egyébként sértette, hogy az egyszer már meghódított kunokat IV. Béla befogadta, így a közönséges bosszúvágyat sem zárhatjuk ki a tatárok további indítékai közül. Ne feledjük, hogy Béla már 1233-ban, Bejbarsz (Barc) kunjainak megkeresztelésekor felvette a „primogenitus regis Hungarie … Cumanie”, vagyis „Magyarország … és Kunország királyának elsőszülötte” címet, Kötöny népének befogadásával pedig végleg felbőszítette Batu kánt.

 

IV. Béla választása

A mongolok támadásakor a magyarság már két és fél évszázada betagozódott a keresztény Európába, IV. Béla tehát csak a nyugati világ felé tájékozódhatott, a támadó ellenségtől semmi jót nem remélhetett. A hasonló példák nyomán a mongol követelés csak egyet jelenthetett: IV. Béla elismeri a tatárok főségét, segédcsapatokat ad Batunak – vagyis a Magyar Királyság megszűnik, esetleg adófizetőként betagozódik a mongol birodalomba. A király nyilvánvalóan nem egyezhetett bele az ultimátumba, ráadásul joggal bízhatott tekintélyes, tapasztalt és erős hadseregében – mindenféle tájékozódása ellenére sem tudhatta biztosan, hogy a mongol ellenségé az akkor ismert világ legerősebb hadereje.

A tatárjárás csak utólag látszik magyar baklövések sorozatának, ráadásul olykor elfogult, kétes értékű nyugati és hazai híradások alapján szokás leszűrni a tanulságokat. Valójában IV. Béla minden tőle telhetőt megtett, követek útján tájékozódott, a kunok befogadásával erősíteni kívánta az ország védelmi képességeit, és erősen kétséges, hogy Muhinál elkövette-e azokat a hibákat, amelyeket évszázadokon át felhánytorgattak neki. A mongolok addigra számos erős államot adtak át az örök enyészetnek, vagy hajtottak uralmuk alá, és IV. Béla országának erejét dicséri, hogy Batuéknak komoly erőfeszítésükbe került a magyarországi hadjárat, és minden bizonnyal nagy véráldozattal fizettek. Magyarország súlyos vereséget szenvedett, de néhány esztendővel a mongol pusztítás után visszaszerezte nagyhatalmi állását a régióban.

 

Forrás: Mongol követjárások IV. Bélánál