Nagy-Morávia mint az „ősszlovákok” állama
Történelemportál
Matúš Kučera Szvatopluk király (Kráľ Svätopluk) című könyve a Szvatopluk szobor leleplezésének alkalmából jelent meg. A kiadvány jól megmutatja, milyen kockázatokkal jár, ha a történész a politika szolgálatába áll. (Vladimír Turčan alábbi írása a Sme című szlovák napilap weboldalán jelent meg, a cikket a tortenelemportal.hu fordította le.)
Figyelembe véve a körülményeket, amelyek között a mű született, az eredmény akár lehetett volna egy tudományos mércével mérve elfogadható könyv is, nem egy „társadalmi megrendelésre” készült fércmű. Arról, hogy milyen történelemszemlélet árad Matúš Kučera könyvéből (a Matica Slovenská kiadása), az általa kiválasztott illusztrációk is tanúskodnak. Elsőként például Zsolnát emelte ki, ahol eddig nem tártak fel semmilyen jelentősebb régészeti leletet a IX. századból, a Molpír erődítmény helyett a szomszéd dombot kínálja fel a szomolányi várral, szerinte egy avar övcsat egyszerűen egy „nagymorva kovácsműhely terméke”. A felhasznált irodalmat pedig csak részben rendezte ABC sorrendbe.
Nagy-Morávia mint ideális állam
Szvatopluk már a múltban is különféle történelmi és politikai interpretációk tárgya volt. A szerző a saját
koncepcióját a 130. oldalon fejti ki: szerinte a történészek tisztelhetik az igazságot, de ő személyesen inkább a „szlovák népi [...]
nemzeti hagyományt” részesíti előnyben. Egy történészhallgató ilyen hozzáállással valószínűleg gyorsan megbukna, de tessék;
mindenkinek joga van a saját koncepciójához, és ezt tiszteletben kell tartani. Viszont Kučerának is tiszteletben kell tartania más
történészek véleményét, akik vele ellentétben a tényeket tisztelik (más különben nem lennének történészek), és joguk van az ilyen
jellegű hozzáállást egyszerűen történelemhamisításnak tekinteni.
M. Kučera szerint Nagy-Morávia egy tökéletes állam volt: „Nem vívtak semmilyen hódító háborúkat [...] A békés parasztok minden évben felszántották a földet [...] Az uralkodó hivatalnokai pedig nem zsákmányolták ki a nemzetet”. Még népmesék sem kezdődnek ilyen infantilisan, és a szerző magát Szvatoplukot is így ábrázolja. Szerinte nem volt semmi köze Metód tanítványainak elüldözéséhez, ezt csak „némely nem eléggé felvilágosult történész” állítja. A sors fura fintora pedig úgy hozta, hogy M. Kučera is közéjük tartozik. Egy füzetecskében, amelyet annak idején a ČSSR (Csehszlovák Szocialista Köztársaság) Akadémiája számára adott ki, az ominózus esetről a következőket írja: „Ezek a dolgok Szvatopluk jóváhagyásával és támogatásával zajlottak”. Közben nem tártak fel semmilyen új leleteket, forrásokat, csak a politikai megrendelők változtak, a szerző pedig „alkalmazkodott” az új helyzethez. A kérdést, miszerint Szvatopluk király volt-e, és amiről a történészek mindmáig vitatkoznak, a következőképpen dönti el: igen, az volt, mert a „sajátjai” koronázták meg őt. Szvatopluk állítólag bölényekre és vadszamarakra vadászott, annak ellenére, hogy ezek az állatok nem éltek az adott területen (a szerző valószínűleg hallott valamilyen egyedi szamárcsont-leletekről).
Meseszerű történelem
Abban az erőfeszítésében, hogy Nagy-Moráviát mint az „ősszlovákok” államát mutassa be, M. Kučera nem zavartatja magát olyan „puszta” tények által, melyek szerint ennek az államnak a súlypontja Dél-Morvaországban volt. Nagyvonalúan elismeri viszont, hogy „Szvatopluk nemcsak a szlovákok, hanem a morvák királya is volt”. Szerinte a központi vásárokat sem tarthatták Mikulčicén, ahová a régészek helyezik őket, csak Nyitrán vagy Pozsonyban, mert „furcsa vásárok lettek volna azok, ahova nem lehetett hajóval eljutni”. Ha Kučera képzettebb lenne szakmailag, akkor tudná, hogy Mikulčice a Morva folyó partján fekszik, amely hajózható, és a folyó medrében találtak is hajómaradványokat.
Matúš Kučera könyve a történelem mitologizálásának iskolapéldája, azt mutatja, hová jut a történész, ha elrugaszkodik a forrásértelmezéstől és forráskritikától. Egy dologban viszont igaza van: a bevezetőben megemlíti, hogy Szlovákiában eddig nem jelent meg semmilyen komolyabb történelmi munka Szvatoplukról. Ez máig így is maradt.
Vladimír Turčan (fordította Éhn László)
Forrás: Történelemportál
Kapcsolódó cikkek:
- A szlovák Nagymorva Birodalom
- A sztrecsnói várúrnő is szlovák lett
- Honnan származik a szlovák kettőskeresztes címer?
- The Economist: Fico átírja a múltat
- Magyarkép a szlovák történelemkönyvekben
- A történelemhamisítás fellegvárai