Önazonosság és idegenfelfogás a korai magyar történetírásban
Halmágyi Miklós
Önazonosság és idegenfelfogás a korai magyar történetírásban és ennek európai összefüggései
A MAGYARSÁGTUDOMÁNYOK ÖNÉRTELMEZÉSEI
Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság
Budapest, 2009
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
Az eredeztetés megszokott fordulata, hogy a szerző valamelyik bibliai hőstől származtatja népét.3 A magyarsággal kapcsolatban több bibliai név is felmerült, akikkel eleinket kapcsolatba hozták. A 10. századi Nyugat-Európában felmerült az a nézet, hogy a kalandozó magyarok Góg és Magóg népe, akik a végítélet előtt jönnek el, és akikről Ezekiel próféta jövendölt. Ezt a véleményt egy levélből ismerjük, amit egy St-Germanus közösséghez tartozó szerzetes írt a verdun-i püspöknek. A szerzetes cáfolja azt a véleményt, miszerint a bibliai Góg és Magóg népe a magyarokat jelenti, Góg és Magóg népe szerinte az eretnekeket jelképezi. Eddig azért nem lehetett erről a népről hallani, mert megváltoztatták a nevüket. A Hungari elnevezés magyarázata szerint onnan van, hogy az éhség űzte ki ezt a népet eredeti hazájából. (Az éhség németül Hunger.) Ezért vették föl a Hungari nevet.4 Újabb bibliai személytől való származtatás rejtőzhet az agarenusok (Agareni) elnevezés mögött. Főképp a St. Galleni évkönyvek emlegetik ezen a néven eleinket. Az elnevezés arra utalhat, hogy Hágártól, Izmael anyjától származtathatták őket.5 Az agarenus név egyébként a szaracénok megnevezése volt a nyugati forrásokban.6 A Góg és Magógtól való eredeztetés és az agarenus megnevezés félelmet, ugyanakkor lealacsonyítást fejez ki a magyarsággal szemben a nyugati tollforgatók részéről. Egy későbbi forrásban a magyarok zsidó származásáról esik szó. Heriger lobbesi apát (990-1007) művében szerepel, hogy a hunokat a Római Birodalomból éhínség idején kiűzött zsidóktól eredeztetik. Ennek kapcsán jegyzi meg, hogy a magyarok büszkélkednek zsidó származásukkal. Itt is megjelenik tehát az éhség, mint vándorlásra serkentő tényező. Heriger műve nem maradt ránk eredetiben, csak 11. század végi átdolgozásban. Hóman Bálint rámutat arra, hogy Heriger máshol nem használja az Ungri szót, így szerinte ez a származtatás későbbi beszúrás lehet.7 Kulcsár Péter szerint a magyarokhoz csatlakozott, részben zsidó vallású kabarok lehettek azok, akik miatt a magyarokat nyugaton agarenusoknak nevezhették, és őmiattuk tarthatták a magyarokat zsidó eredetűeknek. 8 Középkori héber forrásokban egyébként latin és német eredetű nevek mellett Hagar néven is szerepel Magyarország. A zsidók ugyanis bibliai nevekkel nevezték az európai országokat. A 11. században ritkábban, a 15. századtól gyakrabban nevezik Magyarországot Hagar-nak, a 17. század óta pedig Hagar kiszorította a Hungaria alakot. Ez utóbbit a spanyol és olasz szerzők tartották meg, mert náluk Hagar az arabokat jelölte.9
Belföldi, magyar forrásokban is hagyománnyá vált, hogy bibliai személyektől származtassák a magyarságot. Krónikáshagyományunk kezdetét jelentő ősgeszta (őskrónika) nem maradt fönn, csak későbbi forrásokból lehet tartalmára következtetni.10 Így az is vitatott kérdés, hogy mi állhatott benne a magyar őstörténetről. III. Béla névtelen jegyzőjének (Anonymus, P. mester) műve azonban fönnmaradt. Ő Jáfet fiától, Magógtól eredezteti népünket11. A jáfetita származtatással Anonymus az európai divatot követi. Kun László krónikása, Kézai Simon is Jáfetet tartja ősnek, Jáfet fia azonban nála Thana, és Thana fiát hívják Menrothnak. Állítása ellentmondásos, hisz a bibliai Jáfetnek Magóg nevű fia volt, nem pedig Menroth nevű unokája, ráadásul Kézainál egy Thana nevű személy is szerepel, aki nincs benne a Bibliában. Thana alakja úgy magyarázható, hogy Iustinus (4. sz.) szerint volt a szkítáknak egy Tana nevű királya. Sevillai Izidor szerint pedig Thanusról, a szkíták királyáról nevezték el a Thanais folyót. 12 A Károly Róbert kori krónikaszerkesztést őrző öt kódex, a „Budai Krónika családja" Jáfet fiát, a magyarok ősét Nemprotnak nevezi. Ez is ellentmondásos, hisz Jafetnek nem volt Nemprot nevű gyereke. Nímródnak hívták azonban Kus fiát, aki Noé megátkozott fiától, Kámtól született. Nagy Lajos kori krónikáshagyományt fenntartó öt kódex, melyeket a „Képes Krónika családjá"-nak nevezünk, Jáfet fiától, Magógtól eredezteti a magyarokat. 13 A Képes Krónika családjába tatozó kódexek ezen kívül vitatkoznak egy olyan nézettel, mely szerint a magyarok Noé megátkozott fiától, Kámtól származnának.14 A fentiekből lehet következtetni az ősgesztában (őskrónikában) levő eredethagyományra. Hóman Bálint szerint az ősgeszta Magógtól származtatta a magyarokat.15 Abból azonban, hogy a Képes Krónika családjának szövege vitatkozik egy olyan nézettel, miszerint a magyarok Kám utódjától, Nímródtól származnának, Mályusz Elemér arra következtetett, hogy az ősgeszta (őskrónika) Kámtól eredeztette a magyarokat.16 Thuróczy János krónikája is a kámita tudatot követi: Nimródtól származtatja a magyarságot, és Nimródtól eredezteti Álmost.17 Arról, hogy a magyarság jelentené az idők végén Isten ellen lázadó Góg és Magóg népét, a fennmaradt magyar krónikáshagyomány nem ír. Anonymus azonban Szkítia szomszédságába helyezi Góg és Magóg földjét.18 A magyar eredetmondákban tehát szerepel az európai népek divatos jáfetita származtatása, emellett azonban jelen van Noé megátkozott fiától, Kámtól való származtatás is. Ez már eltér az európai divattól. Az eredetmondák másik gyakori típusa a Trójából való származtatás.19 Nyugati eredetmondákban gyakran találkozhatunk vele. A 7. századi Sevillai Izidor a hispániai Galleci népet a trójai háborúban részt vevő Teukros görögjeitől származtatja.20 A 7. századi Fredegar és a Liber historiae Francorum szerzője a trójaiaktól származtatja a frankokat. A Liber historiae Francorum szerint a trójaiak a Tanais (Don) partjára vonulnak, majd a Meotis (Azovi-tenger) mocsarain keresztül Pannóniába mennek; itt alapítják Sicambria városát, innen vándorolnak tovább nyugati hazájukba.21 St-Quentini Dudó, a normannok történetírója is a trójaiaktól származtatja a dánokat. Hazájuk, Dacia, Szkítia mellett helyezkedik el.22 Még a messzi északon is létezett Trója-eredetmonda. Snorri Eddájának prológusában szerepel, hogy Tyrkland (Turkia) leghíresebb udvara Trója volt. Tyrkland eszerint az elképzelés szerint a Feketetengertől északra, a Tanais (Don) folyó mellett terült el. Mennon volt a vár egyik királya, utódai közt szerepel Odin és felesége, Friggel. Ők Skandináviába települnek, ott Odin Sigtunnál várost alapít, élére 12 főnököt állít trójai minta szerint. Olyan törvénykönyvet ad ki, amilyen Trójában volt. Odin leszármazottai az Ynglingarok, az ő népe és az Aesirek benépesítik Svédországot, Dániát, Norvégiát és Szászországot.23 A magyar krónikáshagyományban is találkozunk trójai származásmondával. Kézai Simon átemeli művébe a velenceiek származástörténetét, miszerint a velenceiek Trójából költöztek Aquileija területére. Onnan a hunok elől menekültek a mocsarak közé, és alapították meg Velencét.24 A magyar történetírás nem használta fel a Trója-mondát a magyarság eredeztetésére.25 A 14. századi krónikaszerkesztésben azonban felbukkan a frankoknak trójaiaktól való származtatása. A Képes Krónikában Jáfet Gómer nevű fiától származnak a gallok, Sicambrián (tehát Óbudán) keresztül jutnak mostani hazájukba, ahol Parisról nevezik el városukat Párizsnak, vezérükről, Francióról pedig frankoknak nevezi magukat. A krónikás a Trója-monda felhasználásával hangsúlyozni tudja a franciák és a magyarok közti rokonságot is. Talán az Anjou-családnak akart így hízelegni a Nagy Lajos-kor krónikás.26 Érdemes felfigyelni rá, hogy az európai eredetmondák között akad olyan, mely a trójai menekülteket a Szkítiával azonosítható térségen, illetve Pannónián keresztül vezeti. Fredegarnál a trójaiak egy részétől származnak a türkök, az Edda pedig Tyrklandba helyezi Tróját. Vajon mi indokolja a Trója-mondának és Szkítiának, valamint a türköknek az összekapcsolását? A türkök követjárása Bizáncban 567-ben lehetőséget nyújthatott ahhoz, hogy a türk nép nevét megismerjék nyugaton. A türkök és frankok összekapcsolására pedig alapot adhatott, hogy mindkét nép szemben állt az avarokkal.27
Magyar krónikákból jól ismerjük a szkíta eredet tudatát. A hasonlításnak ésszerű alapját adta a hasonló harcmodor és életmód. A szkíta eredet tudata azonban nemcsak a magyaroknál fordul elő, hanem jópár más európai történetben is. A fent idézett Liber historiae Francorum és Snorri Eddája is Szkítiára emlékeztető vidékre helyezi a trójaiakat. Jordanes szerint a gótok Skandináviából (Scandza) Szkítiába vándoroltak. Tomyris masszegeta királynőt a geták királynőjének nevezi, akiket viszont a gótokkal azonosít.28 Vannak olyan nyugat-európai szerzők is, akik kimondottan szkítáktól származtatnak nyugat-európai népet. Beda Venerabilis a pikteket eredezteti Szkítiából.29 Egy 9. század eleji brit történetíró művében, a Historia Brittonumban a skótok, írek szkíta eredeztetéséről esik szó.30 A szerző a skótoktól a következő eredettörténetet hallotta: Egy előkelő szkíta hazájából Egyiptomba került. Mivel nem vett részt a zsidók üldözésében, az egyiptomiak elkergették őt. Embereivel együtt Hispániába távozott. A nép innen vándorolt Írországba és a Dalriada nevű térségbe.31 Egy ír hőskölteményben, a Lebor Gabhalában hasonló gondolatot találunk. A hősköltemény legkorábbi változata a 12. századból maradt fönn. Eszerint a fáraó lányát Scotának hívták. Skótok és szkíták rokonítására a hasonló hangzás adhatott magyarázatot (scotti, scytha).32 Snorri Sturluson fent idézett Eddája Tyrklandból származtatja népét. A Heimskringlában és az Ynglinga sagában Odin népe eredetileg Nagy- vagy Hideg-Svédországban élt, a Fekete-tengertől északra, a Tanais (Don) folyó vidékén. Nagy-Svédországot más országoktól egy hegység választotta el, mely északkeletről délkeletre húzódott. Erről a vidékről költöztek a rómaiak támadása miatt északra.33 Az őshaza leírása emlékeztet arra, ahogy a hagyomány Szkítiát bemutatja.34 A magyar krónikáshagyomány szerint két lépcsőben történik a honfoglalás: előbb a hunok, majd a velük azonosnak tartott magyarok foglalják el Pannóniát.35 Ilyen „kettős honfoglalást" találunk a normannok eredettörténetében is, amit St-Quentini Dudo vetett pergamenre a 10-11. fordulóján. A normannok történetírójánál a pogányság és kereszténység szembeállításában kap szerepet ez a kétlépcsős honszerzés.36 Ezt alább tárgyalom részletesebben. A kettős honfoglalás fordulata a Bibliában is megvan, hisz a választott nép előbb Ábrahám családjában, később Józsue vezetésével költözik Kánaán földjére.
Az eredetmondák visszatérő fordulata a „csellel szerzett ország" története. A magyar krónikáshagyományban ilyen a „fehér ló mondája".37 A külföldi párhuzamok közül a 4. századi Iustinus elbeszélése kívánkozik ide Karthago alapításáról: eszerint tyroszi menekültek Afrikában annyi területet vásároltak, amennyi egy lenyúzott ökör bőrével lefedhető. A bőrt vékony csíkokra vágták, és az ezzel lefedett földet szerezték meg sajátjuknak.38 A 10. századi Widukindnál hasonló olvasható a szászok honfoglalásáról. Widukind Corvey-i szerzetes volt, műve első részében a szászok őstörténetét írja meg, majd I. Ottó viselt dolgait beszéli el. Widukindnál a szászok a tenger felől érkeznek a türingiaiak földjére. Az egyik szász aranyért földet vesz a türingiaiaktól, a földet nagy területen szétszórják, és birtokba veszik azt a vidéket. Utóbb fegyverrel is érvényt szereznek joguknak: egy lakomán ruhájuk alá rejtett rövid kardokkal lemészárolják a türingiaiakat. A kardokról (sax) kapják a nevüket: saxones.39 Egy nép önazonosság-tudatában fontos szerepet tölt be a közös név. A fenti példában láthattuk, hogy a szászok neve harci tetthez kapcsolódott. A Liber historiae Francorumban Valentinianus császár a trójaiakat vadságuk és vitézségük miatt nevezi el frankoknak.40 Anonymusnál is találunk hasonló fordulatot: Anonymus szerint Ung várának elfoglalása után nevezik a magyarokat hungvárusoknak.41 Itt is harccal kapcsolatos tehát a név, de ez nem alattomos harc, mint a szász eredetmondában. Anonymusnál is a külföldiek által adott név magyarázatáról van szó, akárcsak a frank eredetmonda szerint.42 Találkozunk olyan jelenséggel is, amikor egy népnevet gúnyosan magyaráznak. A 14. századi krónikaszerkesztés szerzője szójátékot ad Orseolo Péter szájába, és a Hungaria nevet az angaria szóból eredezteti.43 A 12. századi Geoffrey of Monmouth, angol gestaíró művében is van hasonló, csúfondáros névmagyarázat. Eszerint a britek sereggel lépnek Írország földjére, hogy megszerezzék onnan a csodálatos óriási köveket. Az ír király a britek nevét gúnyosan eredezteti a brutus, oktalan szóból.44
Meg kell emlékezni az uralkodócsalád állatőstől való származtatásáról. Jól ismerjük Anonymus leírását Emese álmáról és a turulmadárról.45 A csodálatos származástörténet az uralkodócsalád tekintélyét erősítette.46 A nyugati krónikák közül Fredegar művében találunk hasonlót. Ott Merovechnek, a Meroving dinasztia ősének anyját egy tengeri szörny termékenyítette meg. Plassmann szerint a történet eredetileg azt igyekezett hangsúlyozni, hogy az uralkodócsalád isteni eredetű, Fredegar azonban úgy használta fel az állatőstől való származtatás történetét, hogy megalázza vele a Merovingokat. Fredegar inkább az előkelők és a maior domusok szerepét hangsúlyozta, mint az uralkodócsaládét.47 Egy embercsoport összekovácsolásában fontos elem az is, hogy egyazon földön élnek. A földhöz, a territóriumhoz tartozás tudata már nem annyira a gens, mint inkább a natio (nemzet) sajátossága. A magyar krónikáshagyományban is fontos szerepet tölt be a föld: Pannónia az ígéret földje a magyarság számára. Prágai Kozmánál és a lengyelek gestaírójánál, Gallus Anonymusnál a föld (terra) és az uralkodócsalád adja az önazonosságtudatot. Ennek a jelenségnek már Dudónál és Widukindnál is megfigyelhetők a kezdetei.48 Eredetmondákban többször találkozhatunk azzal a fordulattal, hogy a szerző a rómaiakhoz viszonyítja népét: tőlük származtatja övéit, vagy éppen a rómaiakkal harcol a nép sikeresen vagy sikertelenül. Jordanes Geticájában a gótok többször hadakoznak a rómaiakkal, de a szerző a velük való szövetségi kapcsolatokra is rámutat49. A már említett Historia Brittonumban a britek Brutustól származnak. Fredegarnál a trójaiak legyőzik a rómaiakat, és ezáltal szereznek maguknak dicsőséget.50 A Liber historiae Francorumban a trójaiakat Valentinianus császár nevezi el frankoknak. Később a rómaiak elől kell menekülniük Pannóniából nyugatra. 51
A Heimskringla és az Ynglinga saga szerint Odin a rómaiak támadása miatt költözött népével északra korábbi hazájából, a Tanais (Don) folyó mellől.52A magyar krónikáshagyományban is felbukkannak a rómaiak: Kézai Simonnál és a 14. századi krónikaszerkesztésben a hunok harcolnak a rómaiakkal, ami történelmileg hiteles is. A magyar történetírás többször is rómaiak legelőjének (pascua Romanorum) nevezi Magyarországot. Eszerint a 13. században is élt az a tudat, hogy az ország egy része valaha a rómaiaké volt.53 Anonymusnál a honfoglaló magyarok kerülnek szembe a rómaiakkal. Veszprémnél aratnak győzelmet a „rómaiak" fölött, akik Németország felé menekülnek. Menekülés során átússzák a Lapincs (Loponsu) folyót.54 A Névtelen Jegyző szerint ma is „a rómaiak legelik le Magyarország javait".55 Kristó Gyula szerint a „rómaiak" itt azokat a németeket jelölik, akik II. András feleségének, Gertrúdnak kíséretét alkották Magyarországon. Erre utalhat a Névtelen azon megjegyzése, hogy Veszprémnél, győzték le a rómaiakat, hisz Veszprém a királyné városa volt. Így Anonymus saját korának eseményét vetíti vissza a múltba.56 Azáltal azonban, hogy rómaiakat említ, és a honfoglalókkal győzeti le őket, műve beilleszthető azon eredettörténetek sorába, melyek szintén a rómaiakhoz viszonyítják saját népüket, ill. rómaiakkal szemben szerez dicsőséget a népük. Anonymusnál a főhősként szereplő nép nemcsak a rómaiakon diadalmaskodik, hanem Darius, Xerxész és Nagy Sándor felett is. Ez a szkíta azonosság elméletébe illeszkedik bele.
Az összetartozástudat erősítéséhez hozzátartozik a másik közösségtől való elhatárolódás. A forrásokban találkozhatunk az idegennek számító népcsoport becsmérlésével.57 Az idegenfelfogásnak azonban érdekes kérdése az is, hogyan viszonyultak a keresztény szerzők saját népük pogány múltjához. Vállalják-e, vagy elhallgatják, bevallják, vagy szépíteni igyekeznek? A 10. században élt Widukind, Corvey-i szerzetes szász volt, olyan nép fia tehát, melyet Nagy Károly alatt a frankok leigáztak, és erővel terjesztették köztük a keresztény hitet. Widukind műve őstörténeti részében a szászok vallását, hiedelmeit sem hagyja említés nélkül. Ír Irmen oszlopáról, amit a szászok tiszteltek. Megvallja azonban fenntartásait. A régi szászok hitét atyáik tévelygésének nevezi.58 Nem tagadja meg tehát az ősöket, de hitükkel nem azonosul. Megemlíti a tejút eredetének mondáját, ami szintén szép példa az ősi hiedelmek felhasználására.59 A frankokat, akik népét legyőzték, és keresztény hitre térítették, nem állítja be negatívan a szász krónikás. Megfogalmazása szerint Nagy Károly részint rábeszéléssel, részint erővel térítette meg a szászokat. Frankok és szászok „szinte egy néppé váltak" a keresztény hitben.60 Widukind tehát a térítőt látja nagy Károlyban és népében, nem a leigázót. Később leírja, hogyan kerül át Szent Vitus ereklyéje frank területről a szászországi Corveybe. Ettől kezdve a szászok szerencséje növekszik, a frankoké hanyatlik.61 Widukind leírásában tehát a szászok előbb egy szintre emelkednek a frankokkal, majd föléjük kerekedtek. Merseburgi Thietmar, aki a 11. század elején alkotott, krónikájában elsősorban a merseburgi püspökség és a szász királyok történetére összpontosít, főképp a közelmúltról, ill. számára kortárs eseményekről ad hírt. A szászok őstörténetéről keveset szól. Esetenként mégis fölvillan nála az ősi múlt emléke. Amikor egy Szent Péter tiszteletére emelt templomról említést tesz, megjegyzi, hogy a régiek azon a helyen tisztelték Irminsult. Nem magyarázza meg, mi az az Irminsul, a régieket (antiques) pedig nem mondja őseinek. A pogánysággal tehát nem vállal közösséget Thietmar. A krónika egy másik helyén elbeszéli, hogyan győzték le a szászok egy ízben Nagy Károlyt és a frankokat. A menekülőknek egy nőstényszarvas mutatta meg a gázlót a Majnán. Azt a helyet nevezték el frankok gázlójának, vagyis Frankfurtnak. Ebben a történetben Thietmar közösséget vállal a Nagy Károlyt legyőző ősökkel, de nem mondja róluk, hogy pogányok. A vitéz múlttal közösséget vállal Thietmar, a pogánysággal nem. Nagy Károlyról tisztelettel emlékezik a krónikás, és megemlíti az általa alapított püspökségeket.62
Fentebb már említettem a normannok krónikásának, St-Quentin-i Dudónak művét, akinél két lépcsőben történik a főhősként szereplő nép honfoglalása. A kettős honszerzés elbeszélése lehetőséget ad a pogányság és kereszténység ellentétének hangsúlyozására. Hasting, dán vezér a keleti őshazából, a szkíták szomszédságából költözik a normannok későbbi hazájába. Hastingot barbár, pogány vezérként ábrázolja a krónikás, ezáltal még inkább kihangsúlyozódik a későbbi keresztény fejedelem, Rolló érdeme. Rolló szintén a keleti őshazából érkezik, ő már áttér a keresztény hitre.63
A pogány és keresztény múlt hatásos szembeállítását találjuk a lengyelek 12. századi gesztaírójánál, aki francia területről származhatott, ezért Névtelen Gallként tarja számon a történetírás. Elbeszélése szerint Popiel fejedelem nem ad szállást a vándoroknak, később csodás módon felfalják az egerek. A szántóvető Piast megvendégeli a vándorokat, és Popiel halála után az ő véréből választanak fejedelmet a lengyelek. Piast leszármazottja, Mieszko lesz az, aki a lengyeleket keresztlény hitre vezeti. Popiel és Piast sorsa a pogányság és kereszténység szembeállításaként értelmezhető. Piast méltóvá válik arra, hogy keresztény uralkodó származzon tőle, Popielt azonban felfalják az egerek. A történetíró elhatárolódik a pogány múlttól: „De hagyjuk hát azoknak tetteit, akiknek emlékét eltörölte az idő feledése, és akiket tévelygés és bálványimádás szennyezett be, és őket csak röviden megemlítve térjünk át annak elmondására, amit megtartott a hű emlékezet."64 Ezzel együtt Gallus leírása a kereszténység előtti korról keresztény szempontból mégsem annyira ellenszenves, mint a magyarság esetében a kámita eredeztetés, hisz a pogány lengyelek közt mégis ott a derék Piast. Sőt, Popiel fejedelemségéről sem hallgatja el Gallus, hogy akkor még nem voltak olyan gőgösek a fejedelmek. A cseh őstörténet szerzője, a 12. századi Prágai Kozma nem állítja szembe a pogány múltat és a kereszténységet. Sőt, a keresztény történelmet a pogány kor folytatásaként láttatja, és dicséri a dinasztiaalapító Premyslt.65
A bibliai ősök tárgyalásánál már érintettük, hogyan viszonyult történetírásunk a magyarság eredettörténetéhez. A krónikáshagyományunk kezdetét jelentő ősgeszta nem maradt fenn, így megoszlanak róla a vélemények, mi állhatott benne a magyarság kereszténység előtti múltjáról. Hóman Bálint szerint az ősgeszta közösséget vállalt a magyarság pogány múltjával, és Magógtól származtatta a magyarokat.66 Mályusz Elemér másképp vélekedik. Ő a Képes Krónika családjának 4. fejezetére építve állítja, hogy az ősgeszta Noé megátkozott fiától, Kámtól származtatta a magyarokat. A 14. századi krónikaszerkesztés kétféle képet hoz a Szkítia népéről. Előbb sötét bőrű, tohonya emberekként jellemzi őket, majd legyőzhetetlen népként, akiket a makedónok sem tudtak meghódítani. Mályusz szerint az ősgesztában az előnytelen eredeztetés szerepelt. Az ősgeszta szerzője nem szépítette a kalandozásokat, és nem vállalt közösséget a kereszténység előtti magyarsággal.67 Ettől eltérő vélemények is megjelennek. Veszprémy László szerint az 1100 körül született források feloldják a határt a pogány és keresztény múlt között, és írnak a magyarság kereszténység előtti múltjáról.68 Az 1192 után, 1241 előtt született geszta, a „Keresztény magyarok gesztája" már nem ír rosszat a magyarság őseiről. Julianus barát csapata ezen geszta alapján indult el kelet felé, hogy megtalálják az őshazát.69
P. mester, Anonymus, a 13. század elején már dicsőségesnek ábrázolja a Szent István előtti időket, és a honfoglalókat. Sőt, Álmos vezér nevét a latin almus (jóságos, áldásos, kegyes) szóval hozza kapcsolatba, és szentnek fordítja. Álmost a Szentlélek segíti, és Árpád is Istenhez imádkozik a csata előtt. Ősbő és Őse seregét is az Isten segíti győzelemre.70 Ami az őshaza népét illeti, Szkítia lakóit a Névtelen előbb eszményinek mutatja be, majd a rokonszenves kép hirtelen visszataszítóra fordul: Szkítia népe emberevővé válik. Anonymus közvetlenül a 10. század legelején író Regino művét, ill. Regino forrását, a 7. századi Exordia Scythicát használta.71 A távoli, „barbár" népek eszményítése régóta szokásos a „civilizált" szerzőknél.72 Az sem áll példa nélkül, hogy ugyanaz a szöveg előbb eszményinek, majd visszataszítónak mutatja a távoli népet. Ambrosiaster, amikor Szent Pál apostol kolosszeiekhez írt leveléhez ír értelmezést,73 a szkítákat előbb pozitívan ábrázolja, olyanoknak, akik nem lopnak, utána azonban emberevőkként mutatja be őket.74
Ilyen kettős, jóból kegyetlenbe forduló képpel találkozunk Anonymusnál is. A pogány hit emléke villan fel azon a helyen, amikor Álmos és övéi a „halhatatlan isteneknek" áldoznak,75 és amikor Ond, Ketel és Tarcal pogány szokás szerint lovat áldoznak, és áldomást (aldamas) tartanak.76 A honfoglalás eseménysorát Anonymus nem állítja be úgy, mint keresztények és pogányok harcát, nem emeli ki, hogy itt a magyarok keresztények ellen hadakoztak volna. A kalandozó hadjáratok tárgyalásánál már megemlíti, hogy a magyarok püspököket is megöltek, és hogy „betörtek Isten egyházaiba", és kifosztották azokat.77 Összességében azonban inkább az elődök vitézségét hangsúlyozza, nem pedig a pogányságukat. Anonymusnál pogányság és kereszténység ellentéte Géza és Szent István koránál jön elő.
Kézai Simon gesztája fölvállalja elődnek Attilát és a hunokat. Nem marad említés nélkül, hogy Attila hunjai megölték Szent
Orsolyát78, ugyanakkor a hun király enged a pápa kérésének, visszafordul Róma elől, és az ariánusokat gyilkolja le. A 14. századi
krónikaszerkesztés érdekesen értelmezi a magyarok keresztények elleni harcát. Amikor a fogságba esett Leheltől és Bulcsútól megkérdezi a
császár, miért olyan kegyetlenek a keresztényekkel, az elfogott vezérek azt válaszolják, ők Isten ostorai. „...akkor ejtetek foglyul és
öltök meg bennünket, amikor fölhagyunk üldözésetekkel."79 A nyugati történetírók a pogány támadásokat, így a magyarokéit is, Isten
büntetéseként fogták fel. A magyar szerző ezt a gondolatot adja a fogságba esett magyarok szájába, a vezérek e megfogalmazás szerint Isten
akaratát teljesítették. A szerző ezzel mintegy mentegeti azt a tényt, hogy az ősök keresztények ellen harcoltak.80
Kézai gesztájának
szellemiségével szemben írhatták azt a zsolozsmát (officiumot), mely szembeállítja egymással a pogányságot és a kereszténységet. Ez a mű
Szent István király verses históriája, mely 1280 és 1290 között születhetett. Formája a trocheikus tertrameter „caudatus" változata.81
Ebben a költeményben is megjelenik Attila, mint magyar király. A költő eszerint elfogadja a hun-magyar azonosságtudatot.82 Attilát azonban
zsarnoknak, kegyetlennek tünteti föl. Vele szemben István a hívő, szent király, aki megfékezi a pogányságot. A szerző leleményes nyelvi
fordulattal - crudelitas, credulitas - állítja, szembe a két uralkodót: „Vertitur crudelitas / Quo figuras transmutante / Formatur credulitas."
A vers Géza fejedelmet is szentnek nevezi.83 Az officium Kun László udvarának szellemiségével szemben született, melyet Kézai Simon gesztája
képviselt, hisz ő részletesen tárgyalja a kereszténység felvétele előtti múltat, és különösen kiemeli Attila szerepét. Ezzel szemben a
fenti officium költője Szent Istvánt állítja példaként a pogány Attila ellenében.84 A verset Mezey László szerint Lodomér érsek
utasítására írhatta egy ágostonrendi szerzetes. Dobszay László szerint Raimundusnak hívták a költőt, mert a versfőkből ez a név
olvasható ki. Dobszay nem hiszi, hogy ágostonos szerzetes lett volna a szerző. 85 Az eddig elemzett magyar művek közül egyikben sem áll ilyen
élesen szemben egymással Attila és Szent István, a pogány és a keresztény király, mint ebben az officiumban. Ez a szembeállítás emlékeztet
St-Quentini Dudo művére, mely Hastingot és Rollót állította egymással szembe.86
Bagi Dániel összeveti a magyar ősgeszta, Gallus és Kozma hozzáállását a pogánysághoz és kereszténységhez. Mindhárom ország történetében válságidőszak kísérte a kereszténységre való áttérést, ez azonban a cseheknél két nemzetség, a Premysl és Slawnikok közti viszályban nyilvánult meg, és a már 10. század végén lejátszódott, tehát túl régen volt ahhoz, hogy Kozmát befolyásolja. A lengyelországi pogánylázadás 1030 körül, és a magyarországi 1046-ban és 1061-ben mélyebb hatással lehetett a magyar és lengyel történet megíróira.87
A középkori történeti munkák keresztény szerzők tollából születtek, keresztény szemlélet tükröződik bennük. Amennyiben a magyar ősgeszta kámita eredetet tartalmazott, akkor a fent említett munkák közül ez a magyar munka igen erősen elhatárolódott a pogány múlttól, hisz nemcsak a pogány vallást és a pogány uralkodót marasztalta el, hanem az egész népet befeketítette. Ilyen erős elhatárolódás talán a normannok gesztaírójánál, Dudonál tapasztalható. A pogány múlttól való éles elhatárolódás azzal magyarázható, hogy a vizsgált művek közül a magyar ősgeszta megírása állt időben legközelebb a pogány múlthoz. Azok a művek, melyek jóval a pogány kor után készültek (Widukind, Dudo, Kozma, Anonymus, Kézai írásai), már jobban fel merik idézni azt, ami a múltból dicsőséges volt.
Az eredetmondákat összehasonlítva elmondhatjuk, hogy az Európában divatos eredetmondák a magyar krónikáshagyományban is előfordulnak. A bibliai eredeztetésnél találunk példát az európai népek divatos jáfetita származtatása mellett a kámita eredettudatra is. A trójai, a szkítiai származástudat, a rómaiakkal való kapcsolat, a kettős honfoglalás története mindmind olyan fordulat, mely az európai és a magyar krónikáshagyományban egyaránt használatos volt. Ezeket a közkedvelt fordulatokat a történetírók saját népi hagyományaikkal együtt egyaránt fölhasználhatták, hogy népük számára eredettörténetet írjanak.