Onogurok
Bíró József
A valódi magyar történelem megírásának fordulópontját jelenti annak a ténynek a felismerése, hogy Árpád fejedelem vezetése alatt a Kárpát-medencét a vérszerződéssel egyesült szabir és onogur haderő foglalta el.
Megjegyezem: történelemtudományunk a Bach-korszak
óta a három kisebb, gyengébb onogur törzsre igyekezett felépíteni a honvisszafoglalás előtti történetünket az egyenesági szabir vonal
helyett! Padányi szerint is, az onogur vonal ugyanis az urali őserdők felé vezet, míg a a szabir vonal a Közel-Kelet, Mezopotámia felé.
Árpáddal — és a Megyer törzzsel — az élén a szabirság volt az erősebb, civilizáltabb. Az onogurokkal való egyesülés után nyelvük is
összeolvadt az idők folyamán, és egy néppé, a szabir-onogurból magyarrá kovácsolódott össze. Ez időtől kezdve hívják népünket
magyarnak. A legnagyobb nyugati történészek, elsősorban Burry, Marquart és Grégoire sokat foglalkoztak a magyar történelem honvisszafoglalás
előtti időszakával, különösen Lebédiával. Ha ezeknek a tudósoknak tudomásuk lett volna egy őskori és ókori szabir-magyar kapcsolatról,
sőt helyesebben népazonosságról, és annak mezopotámiai nyelvi és népetnikumi múltjáról, akkor ők írták volna meg a magyarság hiteles,
honvisszafoglalás előtti történetét. Különösen Burry és Marqart foglalkozott az onogur Lebédiával. Marquartnak kétségei vannak a 9.
századi kazár-magyar vazallusi viszonyt illetően is, amit a hivatalos finnugorista „magyar" történetírás olyan egyszerűnek lát. Mert
„nem veték észre" azt, hogy ebben a térkörben, ebben az időpontban két népetnikum élt, a szabirok Dentumagyariában és az onogurok
Lebédiában. És csak az onogurok voltak a kazárok vazallusai!
A finnugoristák csak az onogurokra építették fel a magyarok
eredetelméletét, és figyelmen kívül hagyták a szabirokat. És így kizárták a magyarság dél-kaukázusi és mezopotámiai
eredetét.
Burry – ha időbeli spekulációi tévesek is – állt volna legközelebb a magyar ősmúlt megoldásához, ha tudta volna, hogy a Don régiójában ekkor két különböző „magyar" népetnikum élt: a Don és Dnyeper között a szabir (Dentumagyaria), és a Don és Donyec közötött az onogur (Lebédia). A szabir magyarok és az onogurok két különböző nép volt, habár valamikor az őskorban egy közös tőről eredtek (subar). De sok évszázadnyi különélés után a nyelvük is megváltozott, a közösen elfoglalt Kárpát-medencében olvadt ismét egy nyelvvé.
A kínai évkönyvek megemlékeznek arról, hogy húnok már igen régen élnek Ázsia területén, a kínai birodalom közelében. A legelső értesítés a húnokról az i. e.-i 318-ban, Észak-Szansziban lefolyt hún-kínai csatáról szól, amelyet a kínaiak nyertek. Később azután a húnok nagyon megerősödtek, úgyhogy a Cindinasztia kénytelen volt a Nagy Falat megépíteni ellenük. I. e. 170 táján Mao-tun uralkodása alatt élte a fénykorát az ázsiai hún birodalom. I. e. 58-ban Hu-hanszi hún uralkodót elűzte a bátyja, aki Csi-csi néven új hún birodalmat alapított (a mai Turkménia). Ez a birodalom i. e. 36-ban bomlott fel, amikor is a győztes kínaik elől a húnok északnyugati irányba menekültek. A kínai évkönyvek Csi-csi népét ting-ling (prémkereskedő) néven emlegetik, de igazolható, hogy földműveléssel is foglalkoztak. A húnok birodalma i.u. 93-ban dőlt meg, és török-fajta népekveszik át a hegemóniát ebben a térségben, akik távoli rokonságban állnak a húnokkal. Így a két népfajta barátság, házasság és szövetségek révén keveredik. A kínai történetírók ting-ling elnevezésű népcsoportja aztán eltűnik. Majd i. e. a 3. évszázadban onogur néven tűnnek fel Európában. Azonosításuk nem ütközik nehézségbe az előbbi néppel, írja Bendefy László Kunmagyaria című könyvének 10. oldalán. Az onogur névmegjelölés tíz onogur törzset, még helyesebben tíz ogur, azaz bolgár-török törzscsoportot, annak együvétartozását, szövetségét jelenti. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy kutatásaim alapján mind a bolgár, mind a török népcsoport is subar, ősszabir népetnikumi tőről ered, de évezredekkel korábbról. Így nem csoda, hogy nyelvi eltérések voltak a honvisszafoglalás idején a vérszerződéssel csatlakozó szabirok és onogurok között a nagy területi és időbeli távolságok miatt is. A honvisszafoglaló magyarokat ugyanis kétnyelvűnek tartják a történészek.
Bendefy László is ezt az i. u. 3. évszázadi onogur népet tartja a „történelmi magyarság ősének". Természetesen ezzel a megállapítással nem értek egyet, mert véleményem szerint, és kutatásaim alapján ez a népcsoport nem foglalja magában a Kárpát-medencét elfoglaló magyarság hatalmasabb, nagyobb, erősebb szabir törzseit.
Priscus Rhetor írja, hogy az 5. században az onogurok a népvándorlás idején lassan a Kaukázus északi lejtőire érkeznek.
Chorenei Mózes – akit az örmény Herodotosznak neveznek – említi, hogy Szarmáciában a kazárok, húnok, bolgárok, alánok és az abházok mellett ott laknak a kum vagy kuma magyarok és a massagéták is.
A kum ősi hún szó, innen származik a Kuma folyó neve, amely a húnok
folyóját jelenti. Eszerint a Kum-magyar jelentése hún-magyar. Tehát a kumai onogur-magyar a hún népközösség tagjaként jelennek meg a
Kaukázus vidékén zárt egységben és nagyobb tömegben.
Innen nyugat felé húzódva Onoguria néven nagy birodalmat alapítanak, mely 680-ig
áll fenn, 50 éves kieséssel (570-620), amikor az avarok vetik őket uralmuk alá. 680 után a kazároktól vereséget szenvednek és
határvédőknek a Don és Donyec folyó közé telepítik őket (Lebédia). Ezen az alföldön három-négy onogur törzs élt a 8. és 9.
században.
Kapcsolatba kerültek Dentumagyaria állandóan erősödő szabir népességével. Ez a három onogur törzs, a Nyék, Kér és Keszi, amelyik vérszerződést kötött 892 táján, és 895-96-ban a szabir Megyer, Tarján, Jenő és Kürt-Gyarmat (szabir-onogur egyesült törzs) törzzsel együtt elfoglalták a Kárpát-medencét.
A Nyék törzs (a nyék jelentése: elővéd, előőrs, vigyázó) élt a gyepön legnyugatabbra, a szabirok szomszédságában. Az onogurok már hosszú idő óta igyekeztek lerázni a kazár rabigát, és' a dentumagyariai szabirok szomszédsága jó esélyt adott nekik a felszabadulásra. A kazárok féltek, hogy a szomszédságukban Dentumagyaria és Lebédia egyesülésével egy erős hatalom fejlődhet ki, annál is inkább, mert a 825-ben, az araboktól elszenvedett vereségüket sem tudták kiheverni. A kazár kagán – hogy ellensúlyozza az onogur-szabir közeledést – feleségül adta a lányát az onogur kenduhoz (kende). De mégis erősebbnek bizonyultak a szabir-onogur kapcsolatok, mert Árpád feleségül veszi a Nyék törzs kánjának a lányát. Később Árpád lesz a Nyék törzs kánja, ez végképp megpecsételi a két nép egyesülésének sorsát. A 862. évi pannóniai hadjáratot Árpád mint a Nyék törzs kánja vezeti. Ezeket az onogurokat nevezi Hinkmár érsek „ungar"-nak. Miután Árpádot fejedelemmé választják (kazár módra pajzsra emelik), és a törzsszövetség feje lett, fia, Levente veszi át a Nyék törzs vezetését, majd fia, Bogát, annak fia, Bulcsu, majd annak fia, Szerén, végül Koppány.
Hogy az onogurok végleg mikor váltak ki a kazár keretből, pontosan nem tudjuk, Burry szerint 860 és 862 között, míg Konstantinosz azt állítja, hogy 889-ig, a besenyők megjelenéséig maradtak kazár kötelékben.
A magyarság kettős eredetével Bartha Antal is foglalkozik. Az ismert történész A magyar honalapítás című könyvének 12. oldalán Boba Imrétől azt közli, hogy a honfoglaló magyarság fogalma nem etnikai egységet, hanem politikai szövetséget fed, amelyik a 9. század végén jött létre. Az egyik nép az onogur török (hungarus), amelyik a 830-as években az Al-Duna mentén lakott ebben az időben, a másik nép a megyer-magyar (szavartü aszfalü). Nos, ez nem más, mint a szabir nép.