Sabirok, gud-makarok
Lukácsy Kristóf
Constantin Porphyrogenitus írja, hogy a magyarok hajdan sabartoë-asphaloknak, azaz, amint az első részben felfejtettem, Parthia Zapaortene nevű természettől erődített lakhelyükről biztos, bátorságos sabiroknak hívattak. Az örmény kútfők, kiket követünk, sabirokról Kaukáziában nem emlékeznek, de igen a görögök, kiknek vallomásait ez érdekben, mártsak azon oknál fogva sem hagyhatom érintetlen, mivel amint azt a következő részben látni fogjuk, Örményországnak egy egész, Kaukáziával éppen határos tartománya hajdan Sabir nevet viselt, és sabiroktól lakatott; efelett a kérdéses névnek Kaukáziában előfordultában új tanúságát látom azon általam több versen ismételt állításnak: miként a magyar fajt eláruló helység- és népneveket Ázsia különböző részeiben, éspedig mindenütt bizonyos csoportozatban fellelhetni. A derék Stritter Kaukázia sabirjaira vonatkozó számos adatokat közöl a bizánciaktól a) , álljon itt egy pár azok közül: „Caucasi partes in orientem ac meridiem vergentes ad portas evadunt, quae Hun-nos vicinos in Persarum ac Romanorurn oras inducunt. Tzur altera, altera veteri nomine Caspia dicitur, ibi Hunni quos Sabiros appellant, et aliae quaedam gentes Hunnicae habitant" b) .
Anno XXV. Anastasii. 516.: „Hunni, qui appellantur Saberi Caspiarum portarum limitibus emensis, Armeniam suis
incursionibus infestant" c) .
„Hunuguri et Sabiri gentes Hunnicae" d) .
„Sabiri gens Hunnica ad Caucasum habitant frequentissimi et in multos principatus rite divisi" e) .
A kaukáziai magyarokról gud-makar néven csupán Chorenei emlékezik a földiratban. „Éjszaki Sarmatiában számos nép lakik úgymint: kazárok, hunok, bulchok (bolgárok), basilok, abchasok, kud vagy guda-makarok és massageták" f) . Már egyebütt mondottam, hogy én a kud-magyar szót a chut-magyar vagy chus, kus-magyar szó elferdítésének tekintem; ismeretes dolog, miként a „t" és „s" betűk és hangok a semita nyelvekben különböző szójárás szerint egymás közt felcseréltetnek, a chus névszót például a chaldaeus chutaeus, a héber pedig chusaeusnak hangoztatja a) .
Mesrob örmény történetíró, Sapor perzsa király zsoldos csapatai közt kaukáziai chusokat = kusokat említ, „Sapores — mond ő — Urnajran a hunok királyán kívül segítségül hívta Észak különböző népeit úgymint: lipanokat, chusokat, kaspiakat, buchurokat (hihetőleg bolgárokat), kazarokat, massagetákat." 89
Ennyit kútfőink Kaukázia magyar népeiről. Mikor és honnan kerültek a mondott tájékokra, a felhordott történeti adatokból kivenni nem lehet, hanem annyit mégis teljes bizonyossággal tudhatunk belőlük, hogy a 2. században Kr. előtt Kaukáziában virágzó álladalmakkal bírtak, nagy hatalmas népség voltak, kik dacára a kaukáziai vaskapuknak és óriási erődítményeknek, Elő-Ázsia míveltebb államaiba be-becsaptak.
A nemzeti életnek ily kora és ily nyilvános jelenségei sokkal korábbi eredetre mutatnak a 2. századnál Kr. előtt; létezésük első korszaka Kaukáziában minden bizonnyal a történetírás előtti századok sűrű homályába vész el. A magas régiség és homály, mely az északnyugati ázsiai magyaroknak szintúgy fedi eredetüket, mint a keletieknek egyfelől, másfelől a nemzetség-és helységneveknek, melyek itt is - amott is egyaránt előfordulnak, meglepő azonossága és egyéb körülményeknek hasonlatossága igazolja egyszersmind azon állításomat, miszerint, jól lehet mindkét rendbeliek csalhatlanul egy törzsnek ágai, egy népcsaládnak tagjai, mindazáltal sem a nyugatiakat a keletiektől, sem ezeket amazoktól közvetlen származtatni nem lehet, hanem mindkét rokon népfelekezet kétségkívül egy közös anyaföldnek gyermeke, melyet históriai emlékezetet meghaladó időben, előttünk ismeretlen okokból, odahagyni, és két, szinte egyenlő részre voltak kénytelenek elszakadni.
Ázsia azon két különböző részét, melyet az ekképp különvált magyar gyarmatok egykor népesítettek, örmény
történelmi kútfők világánál felkutattuk, hátra vagyon, hogy felkeressük és kijelöljük a szülőföldet, mely kezdetben az összes magyar
fajt kebelében ringatta.
Minthogy azonban éppen a kaukáziai tereken történt a két egymástól hihetőleg évezeredek óta különvált bel-
és szélső ázsiai magyaroknak viszonttalálkozása, nem tehetem, hogy ezen fontos eseményről pár szóval meg ne emlékezzem.
A vár és
chun nevű törzsnek egyik ága volt első, mely Kelet-Ázsia magyar népei közül Kaukázia tartományaiba, és onnan tovább nyugat felé vonult,
váratlan megjelenésük kaukáziai törzsrokonaikat, kik őket valóságos avaroknak lenni hitték, nem kis rémülésbe ejtette, miért őket
ajándékokkal megnyerni igyekeztek, amazok viszont véreik tévedését hasznukra fordítandók, magukat valóságos avaroknak adták ki; a
részrehajlatlan történetírás azonban őket ál-avar, Pseudo-Avares névvel bélyegzi a) .
Az avarokat az ephthalita hun nagy birodalom felforgatása után a 6. század végével a keleti magyarok számos serege követte; ekkor ütötték fel sátoraikat a Jaik és Volga közti téreken az uzok, pacinaciták, kazarok és magyarok a) .
A híres derbenti okmány tanútétele szerint, mintegy hetven évvel Mahomed születése előtt a mogolok (mogor, magyar) számtalan népei tűntek fel, kik Északi-Tibettel határos vidékekről szállottak Ástrakan síkjaira, itt két ágra szakadtak, melynek egyike a Volga folyó hosszában északnak, másika pedig tovább nyugatnak tartott, és ezen utóbbi alapította Kaukáziában Madschart b) .
Medicis Mihály örmény térítő két versen látogatta
meg Madschar város romjait 1820- és 1828-ban. Á romokon fekvő falu ma is Madscharnak neveztetik. „Madschar — mond ő — derék falu 60
mérföld távolságra a várostól (Derbent) északra, melyben mintegy 60 családból álló örmény község létezik... Á lakosok általában
földmívelők, a föld nagyon termékeny, sok és jó gabonát terem. Madschart temérdek, régi, idomtalan alakú épületek romjai környezik,
melyeket a lakosok lassanként lerombolván, a nyert anyagot házak építésére használják; találtatnak itt óriásszerű földalatti sírboltok,
és azokban öt sing (*) hosszú és két sing széles kőkoporsók, melyek fedelein négyszegű
emelkedett téren ismeretlen
alakú betűk vésvék. Ez volt az egykor nevezetes Madschar város az előkori szkíták építménye. Ezen várostól vették nevüket a mostani
madscharok, amazok ivadékai. 90
Kaukáziában a kelet- és nyugat-ázsiai magyarfajú néptörzseknek előadott
egyesüléséből magyarázható, nézetem szerint, a magyar faj különböző törzsökeit mind máig jellemző arc- és hajszín különbözőség,
mely a régi írók figyelmét nagy mértékben magára vonta, de amelyet megfejteni képesek nem voltak, léteztek tudniillik fejér és fekete hunok
a) , fejér és fekete cumánok b) , fejér és fekete ugrok c) , fejér és fekete kazarok d) , fejér és fekete bolgárok e) .
a) Memoriae populorum olim ad Danubium, Pontum Euxinum, Paludem Maeotidem, Caucasum, Mare Caspium etc. incolentium e scriptoribus Historiae Byzantinae a Jonanne Strittero Petropoli T. 1. Hunnicorum C. XII.
b) Procopius de Bello Gothico. L. IV.
c) Idem ibidem.
d) Cedrenus Theophanes apud Stritterum.
e) Theophylactus.
f) Moses Chorenensis in Geographia cf. Saint Martin Memoires sur 1' Arménie. T. 2. p. 385.
a) Bochart Phaleg L. IV. cf. Calmet Genes. c. 2. Cellarii Geogr. L. III.
89 Mesrob. Sz. Nierses élete.
a) Theophylactus apud Stritterum et Priscus Avaricorum. c. 1.
a) Constantinus Porphyrogenitus de adm. Imperio c. 38.
b) Fejér. De avitis Magyarorum sedibus. Jerney. A Kuma melléki magyar városról. Tudománytár 1843. januári füzet.
* sing: Erdélyben használt hosszmérték (0,622 m).
90 Medicis Mihály. Utazás Lengyelhonban stb.
a) Procopius de bello Persico, lásd Fejér de peregrinis nominibus.
b) Hammer: A magyarok eredeti lakföldéről. Évkönyvek. 3. köt.
c) Nestor, Russische Annalen. Sclilötzer.
d) Remusat. Recherches sur les langues Tartares. Paris 1820.
e) Jerney: A magyarországi izmaelitákról. Tudománytár, 1844. április.