Subarda, Catal Hüyük
Bíró József
Subarda (Suberde)
A Konya síkságon (kb. i. e. 6900) állandó újkőkori település Subarda. Építészet nyomára nem akadtak, csak kunyhók alapjainak
benyomódásaira. A kőszerszámokat kovából és obszidiánból készítették, sok nyílhegyet találtak a régészek, de fontosabb az alsó
rétegből előkerült rézár, így a rézszerszámok használata bizonyított (R. S. Solecki: The artifacts from Körüklü Tepe, Suberde. In Turk
Akeoloji Dergisi, 13, I., 1964). Subarda későbbi ásatási rétegeiből már vakolt padlójú vályogból épített házakat találtak Még
vadásztak, de már megháziasították a vaddisznót, az agrártevékenység lehetséges, de nem bizonyított.
Látjuk, hogy az újkőkori
Subardában kevés régészeti lelet került felszínre, és nincs köztük különleges kőszerszám, sem kerámia, de nem mehetünk el szó nélkül
az itt talált réztárgy mellett, mely az alsó, kerámia nélküli rétegből került elő. Annál is inkább, mert a szabirok kezdték el a
fémöntést, fémmegmunkálást a Közel-Keleten (állításomat megfelelő bizonyítékokkal támasztom alá). Továbbra is folytatódnak azok a
kísérletek, amelyek a Közel-Keleten „árja" népi és kulturális gyökereket nemigen találva ködösítő munkájukkal „más helyre"
igyekeznek áttenni az utolsó eljegesedés utáni emberi civilizáció kezdetét. Ezt a célt szolgálja ma is John Dayton is, aki „Minerals,
Metals, Glanzing and Man" (London, 1978) c. terjedelmes, adatokkal telt vaskos könyvében többek között azt jelenti ki, hogy a „fémművesség
hajnala" Európában virradt fel, majd más helyen azt írja, hogy: „nyers réz, vagy olvasztáshoz szükséges fűtőanyag (faszén) a
Közel-Keleten nincs."
Nos, a Cambridge Encyclopedia of Arhaeology szerint - melynek az utolsó kiadása ugyan később jelent meg, mint
Dayton könyve - Yarim Tepében a 7. évezredból származó rézolvasztó kemencéket találtak a régészek. Az a tény is elkerülte Dayton
figyelmét, hogy az első tiszta-réz rögöt már a 10. évezred végén megtalálták a régészek Shanidar Zawi Chemiben, mely település a
Közel-Keleten, a Nagy Zab folyó partján épült. De az anatóliai Taurusz hegységekben rézbányák működtek, és a délnyugat-mezopotámiai Ali
Kushban kalapált réztárgyakat készítettek már a 7. évezredben. A Subardában talált rézár lelettel együtt bátran megállapíthatjuk, hogy
a még mindig „árjázók" „indogermánozók" gondolatmenetébe újabb geográfiai hiba csúszott.
De időbeli hiba is van a
számításaikban! Dayton az európai és egyben a kárpát-medencei korai rézkort i. e. 3300-3100-ra teszi (felhasználva a Bognár-Kutzian: The
Early Copper Age Tiszapolgár Culture in the Carpathian Basin, 1972 c. könyvében ismertetett táblázatot). Ha ez így lenne, akkor Európában a
fémművesség hajnala háromezer évvel később virradt fel, mint a közel-keleti fémművességé. Tehát az indogermán elmélet térben és
időben lehetetlenné vált ezen a téren is.
Az indogermán elméletek a subardai „rézárat" rézrögnek tüntetik fel, de ezzel a
„rézröggel" is könnyen megszúrhatják az ujjukat, mert a rézárra vonatkozó forrásokat a Cambridge Ancient History Vol. I. Part 1., 308.
oldaláról ismertetem, James Mellaart tollából, (az egyetlen teljes kutatási jogot élvező angol régész a hatvanas években Törökországban)
aki „awl"-nak, vagyis árnak, tehát egy szerszámnak nevezi ezt a tárgyat, és nem rézrögnek.
Catal Hüyük
Dél-Anatólia legfontosabb újkőkori régészeti lelőhelye a Konya síkságon Catal Hüyük. A hatalmas, 13 hektárnyi nagyságú
ásatási domb keleti részén 14 réteget tárt fel az angol régész, James Mellaart. Szerinte egy évezrednyi megszakítás nélküli fejlődést
mutat (kb. i. e. 6700-5700-ig), majd a város i. e. 5700 után a folyó túlsó partjára települt át (a nyugati településdombra) James Mellaart:
Earliest Civilization of the Near East. London, 1965).
A keleti településdomb 14 folytatólagos ásatási rétege egy nagyszerű civilizáció építészeti képét tárja elénk, mely egy időben tízezer lakost is számlált. Így ez a lelőhely nagy jelentőséggel bír a szabir őstörténelem szempontjából is. A régészeti leletek elemzése és a többi közel-keleti szabir újkőkori település leleteivel való összehasonlítása különös gondot igényel.
Catal Hüyük építészete egyedülállóan szép, és a korabeli újkőkori épületekhez képest kimagasló. Mindegyik házat vagy kegyhelyet a már megszokott ősszabir terv szerint, téglalap alakúra építenek, az egyik oldalán egy keskeny mellékhelyiséggel. Kőalapra építik a vályogfalakat, válaszfal nélkül. A házakat csoportosan helyezik egymás mellé, kisebb udvarokkal, melyek közül egy szemétgyűjtő hely. Utcáik nem voltak, az egész települést egy nagy, kapunyílás nélküli kőfal vette körül. A lapos háztetőkön lévő nyílásokon jártak be a házakba, a falhoz támasztott létrán. A fő szoba déli és nyugati falába - közvetlenül az eresz alatt - ablakokat építettek, így a keleti falra vetült a világosság, ahova két padkát építettek, a sarokba egy négyszögleteset a férfiaknak, és egy nagyobbat két oszlop közé a nőknek. Ennek a folytatása a fal mellett egy hosszabb padka. A tűzhely és a kemence a déli fal mentén volt, a létra mellett. Néhol külön padka volt a gyerekeknek. A padkákat éjjel alvásra, nappal díványként használták. Halottaikat a ház falain belül, a padkák alá temették, mint ahogyan az újkőkori ősszabir településeknél láttuk (Jarmo, Jerikó, stb.). Ez a szokás egyébként a későbbi időkben is végigkíséri a szabir eredetű, vagy rokon népek temetkezési szokásait. Így a sumirok szintén a ház padlója alá, a gazdagabbak a pincék kriptáiba temették halottaikat, még később is szokás volt a ház küszöbe alá temetni. Innen maradt fenn az ősök tiszteletére vonatkozó falusi szokás, hogy nem szabad a küszöbre lépni.
A házfalakat belső oszlopos, gerendás, rekeszes beosztásokkal erősítették meg, és vörösre festették, a kegyhelyeket falfestményekkel és domborművekkel díszítették. A X. és II. szint között ezek az építészeti tervek mindenütt megegyeznek, de egyre fejlettebbek.
A hatalmas újkőköri Catal Hüyük életformája vadászatra, egy fejlettebb formájú földművelésre, állattenyésztésre, és valószínűleg már kereskedelemre épült. Megháziasították a juhot, kecskét, kutyát, de a háziasítás nem csökkenti a vadászat jelentőségét. A régészeti leletek arra mutatnak, hogy vad szarvasmarhára, vadjuhra, vadszamárra, őzfajtákra, vaddisznóra, medvére, nyúlra vadásztak, a madarak közül a vadhattyúra. A halászat nem játszott különösebb szerepet. A földművelés viszont már a 7. évezredben nagy jelentőségű, és a VI. szinttől követhetjük nyomon. Emmer és einkorn búzát, az úgynevezett kenyérbúzát, csupasz és hatsoros árpát, kétféle borsót, lencsét, keserű és futóborsót (takarmánynak) termesztettek. Alma, mandula, málna, borókabogyó, makk is termett itt, dióféléket pedig a környező dombokról szereztek be. Az eddig ismert település közül Catal Hüyükben táplálkoztak a legegészségesebben, acsontok és fogak állapota szerint (a 60 év felettiek fogazata is nagyon jó állapotban volt). Ebben nagy szerepe volt a csonthéjas gyümölcsöknek.
Változatos alakú és rendeltetésű kőszerszámokat készítettek, zöldkőből baltákat, csákányokat, vésőket, ácsszerszámokat. A zöld-követ a környező síkságon találták. Vulkánikus kőből őrlőedényeket, mozsarakat, mezőgazdasági szerszámokat (összesen vagy ötven félét) készítettek. A csiszolásra használt mészkövet a dombvidékről, az alabástromot a Kayseri térkörből, az obszidiánt Aksaray környékéről szerezték be. Fehér márványt nyugatról, kovát (főleg a ceremóniális szertartásokhoz tőrök készítéséhez) Szíriából szereztek be. A kőszerszámokon kívül már a fémek használata is igazolódott a X. szinttől (i. e. 6500 tájáról). Tiszta-réz és öntött-réz tárgyakat is készítettek. A réz és az ólom tárgyakat is találtak a régészek ebből az időszakból, a Taurus hegységekben bányászták az Archaeologica Austriaca, 35. 1964 szerint.
A szöveg elég szűkszavúan szól arról a fontos tényről, hogy már e korai időszakban rézöntvényt állítottak elő, és a rézöntő kemencékről nem is tájékoztat. Amíg a Közel-Keleten más lelőhelyekről nem tudósítanak rézöntésről, addig azt kell feltételeznünk, hogy a Yarim Tepe-i rézöntő kemencékből került Catal Hüyükbe az öntöttréz szerszám. Ugyanakkor ez a tény összekapcsolja a szabir Észak-Mezopotámiát a rézben gazdag Dél-Anatóliával a 7. évezredben. Megjegyzem, hogy a Daytoni elméletet - mely a rézöntést a 4. évezredbeli Európából származtatja -ismét egy újabb forrásadattal cáfolták. A régészek közlése szerint Catal Hüyükben rézből és ólomból apró gyerekjátékokat, maketteket, kis csöveket, gyöngyöket készítettek, de valószínűleg szerszámokat, árakat, fúrókat is.
Az időbeli sorrendet figyelembe véve a régészek azt feltételezik, hogy először itt, az újkőkor e stádiumában már ismerték a nemesfémek közül az aranyat és az ezüstöt, de erre bizonyítékot még nem találtak. A ként és egy likacsos kőfajtát, amit fenőkőnek használtak, távoli vidékekről szerezték be. A kereskedelem és a fémek, kövek, ásványok után való kutatás a lakosság életében nagy szerepet játszott.
Gabonafélék szalmájából és mocsári füvekből különböző méretű kosarakat fontak, melyekre zárófedelet is tettek, gyékényszőnyegeket is szőttek, de finomabb textilfajtákat is fontak-szőttek, juh és kecske szőréből, feltételezhetően növényi rostokból, a lent kivéve (H. Burman: A. Sr, 15m, 1965). Kötélmaradványokat és egy vörös fonalfélét is találtak, amire gyöngyöt fűztek. Egy VI. szinti temetkezési helyről szőrmék, prémek és bőrruha darabok is napvilágra kerültek. A női vászon és bőrruhákat, prémeket tűvel erősítették a vállukra, a férfiak ruházatát szarvasagancsból készített kis fogantyúk fogták össze. Csontból szíjövekre csatot, árakat, tűket, kanalakat, merítőket, csiszolókat, szerszámokat és sarlónyeleket készítettek. Fegyvereik nyelét is csontból csiszolták. Említésre méltók még a kovakő dárdák és nyílhegyek, parittyakő, csiszolt kőbuzogány, és egy 10 cm átmérőjű égetett agyag labda. A falfestményeken látható hálókat fegyverként és vadászatokon is használták.
A szakértők szerint a nők mellé temetett obszidián tükröket jövendőmondásnál használták.
Catal Hüyük minden rétegében találtak kerámiát. A XIII. rétegtől kezdődően fényezett, krémszínű, szalmalánggal temperált, vagy durva szemcsés homokkal edzett, főleg konyhai célokat szolgáló tálakat. A VIII. szinttót vékonyabb, fényezett, durva szemcsés homokkal edzett konyhai eszközöket, tálakat edényeket. E kerámiák hasonmása a Hassuna I. A. szint leletei (i. e. 6. évezred). Catal Hüyük-ben csak az V. szint után terjed el általánosan a kerámia (i. e. 5900), fényezett, vörös és krémszínű és sötét színű főzőedényekkel egyidőben. Az első kerámia díszítési kísérlet a III. szinten mutatkozik, a krémszínű kerámiára pacaszerű foltokat, festékpettyeket ejtenek. A két felső szinten is csak vörös és krémszínű, dörzsölt felületű, és sötét főzőfazekakat találtak. Összehasonlítva a Hassuna és Catal Hüyük egy időbeli kerámiáját, látjuk, hogy habár az elkészítési mód, a kivitelezés és a tárgyak alakja megegyezik, a Hassuna kerámia díszítési módja, motívuma magasan a Catal Hüyük-i kerámia fölött áll. A kegyhelyek falfestményei, domborművek, a fából faragott edények párhuzamosan végigkísérik a kerámiakorszakok fejlődésének periódusait, különösen a VI. A. B. és C. szinten találtak fenyőfából izlésesen kifaragott edénysorozatokat (i. e. 6000; Dr. E. Tellerup of the National Muzeum, Copenhagen).
A kegyhelyek, templomok első látásra elkülöníthetők a lakóházaktól a vallásos jellegű dekorációk alapján: falfestmények, domborművek, kultikus kő- és agyagszobrocskák díszítették. A sírleletek is különbözőek, a gazdagokat ceremoniális fegyvereikkel, a nőket obszidiántükörrel temették el. Kibontakozik előttünk az újkőkori lakosság vallásszemlélete, mely összeköti az ősszabirok korábbi őstelepein kibontakozó hiedelemvilágát. Es előrevetíti a jövőbeli képet is a honvisszafoglaló Árpád idejéig szóló (sőtazon is túlmutató) szabir-magyar ősi hitszemlélet és életmód jellemzőit, melyekről évezredek múltán is őseinkre ismerünk. Ezért a legnagyobb gonddal szeretném ismertetni a lelőhely hitszemléletének megnyilvánulásait.
Ezeknek a vallásszemléleti megállapításoknak a bizonyítására idézem a Cambridge Ancient History (Vol. I. Part I. 311-313. o.) néhány ide vonatkozó sorát, amely a kegyhelyek dekorációit és a kultikus tárgyakat írja le:
„The decoration takes several forms: one of these is plaster reliefs, in which the mother goddes is represented in anthropomorphic form. Her son or consort is in the form of a bull or ram, often incorporating the horn cores of the wild animal. Other cut out figures show deer and feline heads. Reliefs of leopards, sacred animals of the goddes, are frequent and attractively painted.". Vagyis:
„A díszítések különbözőek: az egyik ilyen fajta a plasztikai dombormű, mely az istenanyát ábrázolja ember alakban. Mellette a fia, vagy kísérője bika alakban, de gyakran csak a fejét vagy a bika vagy kos szarvát ábrázolják, gyakran a vadállat szarvának szaru alatti része is bele van építve a domborműbe. Őz és macskafajták fejét is ábrázolják. Szívesen ábrázolják a párducot, az istennő szent állatát. (312. o.). Majd a 313. oldalról:
„Statuettes are common, those of the lower levels are often made of marble, limestone, or alabaster, those of the later levels are mostly of clay, often painted. They depict the main diety, a goddes, both as mother and maiden and a male deity, either as child, adolescent or bearded father figure. Whereas the bull, ram, stag as well as the leopard are associated with the male figure, leopard and vulture are the goddess's sacred animals. A large clay figure from the shrine in level II. shows the goddess suported by felines giving birth to a child." Vagyis:
„Sok márvány, mészkő és alabástrom-szobrocska került elő az alsó ásatási szintekből, amíg a későbbi szinteken agyagból, melyeket
gyakran festettek is. A főistennőt anya vagy hajadon alakjában, a férfi istent pedig gyermek, ifjú, vagy szakállas apa alakjában ábrázolták.
A bika, kos, szarvas, párduc a férfi isten szimbóluma, a párduc és a keselyű az istennő szent állatai. Egy II. szinten talált agyagfigura
macskafajta állatokra támaszkodó, gyermeket szülő istennőt ábrázol." A 311. oldalon még a következőt olvashatjuk:
„Leopard skins
were probably ceremonial". Azaz: „A párduc bőrök valószínűleg ceremoniális kellékek voltak."
A fenti idézetekből a lényeget
leszűrve megállapíthatjuk, hogy
a.) A párduc - e korai vallásszemlélet kialakulásának időpontjában - a főistenalak, a főistennő
szent állata volt.)
b.) A párduc a férfi isten figurák szimbóluma is volt.
c.) A párducbőr kacagány szimbólum innen ered.
Az újkőkori Catal Hüyük hiedelemvilágát és vallási szimbólumait akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy a Napisten fia és főpapja, földi
helytartója, a napkirály méltóságának jelvényeként párducbőr kacagányt viselt. A szabir-magyar őstörténeti folytonosság szempontjából
azért fontos ez a jelkép, mert évezredeken keresztül bizonyítja az ősszabir származásunkat. A honvisszafoglaló szabir származású Árpád
is párducbőr kacagányt viselt, mint elődei. Közel-keleti, ősszabir származásunk bizonyítására egymagában ennek is elegendőnek kellene
lennie, de hangsúlyozom a madár- és állatmondáink jelentőségét, fennmaradt ősmagyar hagyományainkat, hitvilágunkat. Ős-Gestáinkból
ismerjük a csodaszarvas, vagy turulmadár mondát.