Szabarok-madák, szabarok-magyarok, szabarok-szakaurak
Kánnai Zoltán
Az ókori kútfők - a kora szumiroktól a bizánciakig - folyamatosan tudósítanak egy jólmeghatározott délnyugat-káspi népről ill. országról. Ennek a népnek a neve a perzsa forrásokban mada, a héber Ószövetségben madai, a görög forrásokban pedig méd (ugyanezen térségben makar (ill. macrones) nevű népről is van említés). Az örmény források madagh, makerdán, hétzmadag, gud-makar népneveket emlegetnek. Eme nép(ek) közvetlen szomszédságában ugyanezen kútfők említenek egy másik népet szubir, szubar, szaparda, szapeir, szabir nevezetek alatt, folyamatosan a jól ismert V. századi forrásokig.
Figyelembe véve, hogy 1. a madák eredendően nem irániak 2. viszont már a Hérodotosz előtti időben a perzsákkal közös közigazgatásuk van és mindenki egyre inkább perzsáknak tekinti őket 3. a szicíliai Diodórosz szerint a (szintén nem iráni) szarmaták az ő területükről vándoroltak a Don mellé 4. szarmaták a párthusokhoz kötődnek (Mela Pomponius) 5. a médek alapítói a Párthus Birodalomnak (Strabón); azt kell mondanunk, hogy a médeknek igencsak közük van a szarmatákhoz, rajtuk keresztül a magyarokhoz (Tóth Tibor), és egyáltalán nem zárható ki, hogy az eredeti mada etnikumnak a szarmaták egyenes folytatásai. Sőt maga a szarmata név is lehet, hogy eredetileg szármada (fehér mada, királyi mada), ami kapcsolódhat a későbbi fehér magyar ill. királyi szkíta nevezetekhez.
S még egyszer nyomatékosítani kívánjuk, hogy a szabar, szabir népnek a jelenkor hivatalos történészei által megrajzolt IV. és V. századi szibériai lakhelye a korabeli kútfők által alá nem támasztható, sőt általuk kétségkívül kizárható (lásd az 5. szakaszt), míg transzkaukáziai jelenlétük folyamatosan adatolható Eannatum lagasi király feliratától kezdve Stephanus Byzantinus Kr. u. 400 körüli tudósításáig! E legutóbbi tudósítás direkt módon is azonosítja az V. századi szabirokat a kora ókor óta a Kaukázus vidékén folyamatosan jelzett szabarokkal:
Nem lehetetlen, hogy a madagh, hétzmadag ill. gud-makar nevezetek alatt az ötszáz évvel később hetumoger azaz hétmagyar névvel illetett népképlet lappang. A félezer éves időköz mindenesetre nem szűkölködik forrásadatokban népnevünket illetőleg; a gud-makar és hétmagyar közé jól illeszkednek a már említett Muagyer és Upas ibn Madar királynevek.
Az abar, szabar, magyar népneveknek a magyar nyelvvel együtt ugyanakkor nem csak délnyugat-káspi, hanem délkelet-káspi megfelelői is léteznek (sőt e sorok írója a várkony névnek csak ez utóbbi megfelelőjéről tud). Nagy Arszák kora előtt maguk a párthusok is (mielőtt a médekkel egyesültek volna) a Káspi-tó délkeleti partján laktak. Már Kr. e. 500 körül a Káspi-tó délkeleti partvidékén elterülő tartomány neve a görög forrásokban Hyrkánia, a perzsákban Varkana, s ugyanitt található későbba Gorgo (Gorgan) nevű város (magának a Kaspi-tónak is az antik görög neve Hyrkanios Pontos). A Hyrkánia-Gorgo pároshoz nem nehéz hozzátársítani a Tea laktosz Szimokatta által itteni őslakosokként jelzett ogórokat (s rajtuk keresztül a Pannoni ába költöző fehér és fekete ugorokat; lásd a 4.1. paragrafust). Mint ahogy a Varkana névhez sem nehéz hozzákötni az avarokat, az eftalita uarchonokat és a kárpát-medencei várkonyokat (lásd a jelen szakasz korábbi részeit). S bizonyára az sem véletlen, hogy Pharb-i Lázár örmény író Abarországot 450 körül Hyrkánia tőszomszédságába helyezi (lásd az 5. szakaszt).