Szem és mag
Bíró Lajos
Forrás: http://www.kitalaltkozepkor.hu/birolajos_a_magyar_regmult/1/1.html
A mag szavunk, amelyből a magyar népnév is képeztetett, az élet titkát is magában hordozó lényeget jelenti, a közepet, az eredetet és a belsőt. A latin medius = közép és az egyik iráni magyar hon, Mada latin Média neve sem véletlenül cseng össze. A mag egyszerre kicsi (ógörög mikro= kicsi) és mégis nagy, (azaz magas: ógörög makro, latin magna, szanszkrit maha, sumér mah = nagy). A kicsiny magból nagy élőlény növekedik. A máj (chanti magel = máj), a méh és a gyomor szavaink (ez utóbbinak a töve, a gyom[önálló szóként a mag ellentéte!] a mogy, vagyis mag megfordításából lett, amit a német Magen = gyomor és a finn maha = gyomor is megerősít), egyaránt a belsőt jelentik, ahogy a bél is a belsővel függ össze (vö. angol belly = has).
A magyar nyelv egyik legnagyobb titka rejlik a mag, a szem és a hám szavaink összefüggéseiben. Ugyanis a mag, a magában való, a nemek feletti (androgün) Egy önmaga ellentétébe fordult, amikor külsővé bomolva megkettőződött a női (szem, szín) és férfi (hám, azaz hím) oldalak megteremtődése által. A mag kettéhasadása két nemre, vagyis az Egy két tagadására volt a teremtés, vagy más néven bukás döntő mozzanata. A szem és hám a (nemi) ellentétekre hasadásnak, míg a mag az egyesítő erőnek, a vonzásnak, a násznak a kifejezője.
A "hám" szó nyelvünkben a bőr régies neve, ami a mag "mah" alakjának tükörszimmetrikus ellenpárjaként jelent meg, és valóban, a maggal ellentétben a külsőt, a burkot, a héjat jelenti.
A "szem" szavunk pedig a mag egy "maz" alakjának megfordításából keletkezett. A mag tehát a nemek feletti Egy legfőbb jelképe, a teremtés előtti állapotot őrzi, amelyben még nem következett be a polarizáció. Míg a mag fekete (bak, vak, stb.), a külső hím- és női megnyilvánulásai színesek és hímesek (a "szín" szavunk a "szem"-mel rokon és nemcsak színességet, de fel- színt, kül-színt, azaz éppúgy külsőt, héjat is jelent, mint a hám). És míg a mag magányos (az Egy egyedüli, egyetlen!), ellenben a hám oly tömeges, mint a homok, ahogy a szem is (latin saburra = homok); a gabonaszemek szintén a sokaságot, a számosságot jelképezik. Az eredeti, legrégibb magyarok tehát a Közép (a világ közepe, köldöke) népe voltak, akik a világ belsejét, lényegét, a népek velejét, magvát alkották, és soha sem voltak sokan. Egykor a magyar, a mag-törzs, a mag népe volt a világ közepe, ahol a teremtés vagy más néven a bukás végbement, ahol minden élet keletkezett, ahol a mindenséget összekötő égig érő fa nőtt. Ez a hely Kisázsiában lehetett, ahol M(a)Z(a)R és Kommagéné (Kummuhu) nevű országok voltak egykor, de lehetett ugyanakkor Egyiptom is, amelynek egyik neve Magan volt, de ugyanez a név jelent meg Kánaánban is (Izraelben), ahol a Makhir nevű törzs élt valaha. A hím és kan szavaink összefüggnek a bibliai ősszülő, Khám vagy Hám nevével (vö. még: latin homo = ember, manysi kom, kum = hím, férfi). Igen sok rokonnépünk neve képződött eme ős-szavainkból: Kánaán őslakói magukat kana-nak nevezték, a kun-ok vagy komán-ok eredetileg Kisázsiában laktak, a finnek Hame és Kainuu törzsei, a komi és chanti "finnugor" népek ugyancsak így nyerték nevüket, akárcsak a hunok. Ezek a népek talán védőburokként, külső hámként vették körül a magyarokat, mint belső magot, és nagy létszámúak voltak. A Hunor-Magor ikerpár mindkét tagja a hím-elv képviselője, de míg Hunor a védő hámot, a harcias és ékkel jelképezhető, kifelé irányuló ható- és romboló-erőt képviselte, (latin cuneus = ék, maja kan = kígyó), addig Magor a belső, védett és zárt, koncentrált teremtőerőt, az élet forrásának, továbbvivőjének illetve megőrzőjének férfi, de inkább nemek feletti (szent pap-király) alakjában. A Hám-tól származtatott magyarokkal ősidők óta a fekete szín kapcsolódik össze: Egyiptom, azaz Mizraim "Keme" (=fekete) nevét azonosították Hám nevével és sötét bőrűnek tartották Hám leszármazottait, akik között vannak az etiópiai kusiták is. A harcos fekete magyarok a tulajdonképpeni ("hamita") magyarok, a 'fekete' jelzőjük mítikus eredetű, ősrégi. Robert Graves szerint "Hám titokban Khúsnak adta azokat a ruhákat, amelyeket Isten állatbőrökből készített Ádám és Éva számára. Ezeket Sémnek kellett volna örökölnie Noétól, de Hám ellopta. Khús jól elrejtette a ruhákat, s később Nimródra hagyta."
A nőiséget jelképező magot őseink szemnek hívták. A gabona-szemeket női jellegűnek tartották, többek között azért is, mert hasonlítanak a női külső nemi szervre. A földművelő fehér magyarokat, a nőelvi törzsünket nevezték szabiroknak. A szabir (szabar, szubir, stb.) népnév töve a zab és megfordítva: búza szavainkkal egyezik. (Vö. a németben Weizen = búza, weiß = fehér). A gabonaszemek a tömegesség kifejezői, erre utalnak szám, számos, zöm, tömeg, stb. szavaink. A nőiség a zömökségben is megnyilvánul, míg a férfiasság a magasságban és vékonyságban (ezért a német mager= sovány). A fehér magyarok, azaz a szabirok eredetmondája az élet női eredetét hirdető Emese-monda, az ő hősük az ütközet előtt síró Árpád, akinek gabona-neve ráadásul -d kicsinyítőképzőt tartalmaz (=árpaszemecske, árpácska). A szabir águnk őshazája jól behatárolható: az ókori Szíria és Észak-Mezopotámia területén volt, ahol az egykori Árpád és Emesa városok is jelzik a nyomát. A szintén a Teremtés Könyvében szereplő Arpaksád és Álmodád neveket sem lehet elválasztani az Árpád és Álmos nevektől, már csak azért sem, mert mindketten Sém, azaz Szem ős-szülő leszármazottai! (Móz.I. 10,24 és 26.) A Szuomi (=finn), a számi ("lapp"), szamojéd és szabir nevek közös töve egyezik a szumir (sumer) nép, az izraeli Szamaria, a főníciai Sumur, a szíriai Szamaal és a mezopotámiai Samarra városok neveinek közös tövével. Az iráni mitologiában Száma a Számok, azaz Számidák ősatyja. Nevének változatai : Szám és Szom. A szem szavunk kettős jelentésű: egyrészt gabona-szemet jelöl (vö. latin semen, orosz szemjá), másrészt a szemet, a látás szervét, amely gabonaszem-alakú (lásd:a szemre hasonlító gyümölcs a som!). Az sem véletlen, hogy pl. Mezopotámiában a Nap- és a Hold-istent a magyar-"finnugor" "szem" szóval nevezték meg: pl. Samas, Semes, Szín, stb., vö. komi sin, chanti sem = szem szavakkal.
A bibliai Teremtés könyvének mítoszait a zsidók a kánaáni őslakosságtól vették át, akik sumér földről és Egyiptomból hozták ezeket magukkal. Mózes I. könyve 9. fejezete szerint Noénak 3 fia volt, akiktől benépesedett az egész föld: Szém, Khám és Jáfet. A magyarban a Khám és a Szem egyaránt magot jelent, így ezek az ősi nevek rögtön világossá és találóvá válnak. A Khám név a "mag" fordítottja, kapcsolatos pl. a gumó, gümő, (gyümölcs), gömb, gomb, kan és hím szavaink gyökével. (Vö. finn kuhmu = gümő). Khám ősatya emlékét őrzi pl. a Vas megyei Kám és a baranyai Kán községek neve. A manysi rokonnépünknél is megmaradt a Bibliában is említett ős-szülők emléke: egyik énekükben, ("A világ teremtése") Arany Kvoresz atya, azaz Numi Tórem így üzen:
"Soper
úrnőt, Kami úrnőt, Föld anyát
kővel körülöveztem,
Héthegy anyát teremtettem,
Földhegy
anyát leküldöttem." [1]
Soper és Kami tehát a manysi hitvilágban az emberiség ősszülőjeként szerepel ("S egy-méhbeli hét magzatot/ Szül a Kámi-asszony legott"). A Soper név a szaberrel vagy szabirral azonos, és ez a szem gyökre vezethető vissza. Eredetileg Soper (Szaber) lehetett az ősanya, Kámi pedig az ősapa (=Khám). Az sem lehet véletlen, hogy a Kaukázusban ered egy Kuma és egy Szamur nevezetű folyó (az Ural közelében pedig Káma és Szamara) - ezek az elnevezések őseinktől vagy közeli néprokonainktól kell származzanak.
A mag ős-szavunk származékai nyelvünkben pl. a mák, a makk, a meggy, a mogyoró, a magyal, a maga(m), a magány, a bak, bika, bog, bogár, stb. (Kaukázusi nyelvi párhuzamok: avar muh = mag, dido makha, chinnalug makha =ua. ; a makk megfelelői pedig pl. a rutul makh, avar miqq, akusa mig, stb.) László Gyula érdekesen fejtegette őseink gondolkozásmódját a magvak és a születés összefüggéséről: "A gyümölcsöknek s a magvas, magos terményeknek (gabonafélék) nagy szerepe van a terhes asszony étrendjében. Népmeséinkben a meddő asszonynak babszemtől születik gyermeke (Babszem Jankó). Egy másik magyar mesében a gyermekre vágyó királynénak félbevágott almára kell ülnie, s az almamagtól lánya születik...A mag az »anya«-földben éppen úgy sarjadzik növénnyé, mint ahogyan a megevett mag az anyában gyermekké lesz. Az élet alapja tehát a mag, ha földbe kerül, növény, ha nőbe, gyermek válik belőle." [2]
Fáy Elek további fontos összefüggéseket fedezett fel az ősi népneveinkkel kapcsolatban: "Deguignes szerint a mongol népnév komolyt jelent. Már pedig a komollyal rokon: mogorva szavunk viszont épp oly kétségtelen összefüggést mutat a mi magyar nyelvünkre és Magor ősünkre, mint a mag megfordítása: a kam vagy komra utaló komoly vagy komor a kun testvéreink Kom istene nevére." [3] Ráadásul a harmadik fontos törzsnevünknek (szabir, Szemere, szumir, stb.) is van az említettekkel párhuzamos szó-változata: a szomorú.
Az úgynevezett "finnugor" népek, amikor legutóbb, kb. 1300 évvel ezelőtt északra költözni kényszerültek, főként az Oka folyó forrásvidéke és az Ural hegység közötti területet foglalták el. De a hideg északi vidék nem volt és nem is lehetett soha az őshazájuk. Hiszen ha az lett volna, nem lehetne megmagyarázni e népeknek és a magyaroknak az ókori elő-ázsiai és egyiptomi műveltségekkel való, mélységes és szerves nyelvi, hitvilág-beli és művelődésbeli kapcsolatait.
Jegyzetek
[2] A honfoglaló magyar nép élete. Bp., 1944., 248-249.o.
[3] A magyarok őshona. Bp., 1910.,287.o.